Hírmorzsák 2022-12-14 (10:00)

Innentől kezdve Michael Jordan nevét viseli az MVP-trófea, több fontos díjat is NBA-legendákról nevezett el a liga. Stephen Silas visszatért a Rockets kispadjára. Deandre Ayton és Cameron Payne is megsérült a Sunsnál. Brandon Ingram még legalább egy hetet kihagy, OG Anunoby állapotát is ennyi idő múlva vizsgálják felül. Draymond Greent megfenyegette egy szurkoló meccs közben. Joel Embiid úgy gondolja, hogy a 76ers szurkolói azt szeretnék, ha elcserélnék őt. A Pistons nyitott Saddiq Bey elcserélésére, Nerlens Noel iránt több csapat is érdeklődik. Stanley Johnson a Spursnél.

Egy héttel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy az NBA több díjnak is új dizájnt adott, és az akkori bejelentésből már sejteni lehetett, hogy azt egy újabb közlemény fogja követni, és ezt tegnap ki is adta a liga. Az MVP-trófea innentől kezdve Michael Jordan nevét viseli, az Év Védője díjat Hakeem Olajuwonról, az Év Újonca díjat Wilt Chamberlainről, az Év Hatodik Embere díjat John Havlicekről, a Legtöbbet Fejlődő Játékos díjat pedig George Mikanről nevezték el. Egy új díjat is bevezet az NBA, az Év Clutch Játékosa elismerést, amire az edzők nevezhetnek játékosokat, és a médiapanel választja ki közölük a győztest – a díj Jerry West nevét viseli. A liga bejelentette azt is, hogy Nikola Jokics visszamenőleg megkapja az új dizájnnal rendelkező Michael Jordan MVP-trófeát is az előző szezonjáért. Az NBA közleménye ide kattintva olvasható, amiben megtekinthető minden most bemutatott trófea.

Ma hajnalban visszatért a Rockets kispadjára az édesapját gyászoló Stephen Silas, és győzelemre vezette csapatát a Suns ellen. Silas a meccs után elmondta, hogy jó érzés volt visszatérni a csapathoz, szereti a játékosait, szereti a csapatát, ugyanakkor valahol nem akarta, hogy ez a meccs véget érjen, mert utána ismét elkezdődött a valódi élet. Nem tudja, hogy könnyebbé teszi-e számára a gyászt, hogy dolgozik, de az apja is edző volt, és biztos benne, hogy azt mondaná neki, hogy végezze a munkáját, ezért tért vissza. Nagyon büszke arra, hogy ő Paul Silas fia, ahogyan arra is, hogy az emberek az apját látják benne. Folytatni akarja, és azt reméli, hogy amikor az ő ideje is eljön, az emberek ugyanolyan szép dolgokat tudnak majd róla is mondani, mint amiket az apjáról mondanak.

A Rockets-Suns meccs krónikájához tartozik, hogy Deandre Aytonnak a bal bokája, Cameron Payne-nek a jobb lábfeje sérült meg az első félidőben, a fordulás után már egyikük sem tért vissza a pályára. A Sunsnál eleve nem lépett pályára a combhajlítójával bajlódó Devin Booker, illetve a térdsérüléséből továbbra is lábadozó Cameron Johnson.

Andrew Lopez (ESPN) számolt be arról, hogy a lábujjsérüléssel küzdő Brandon Ingram még legalább egy hetet kihagy. Ingram rehabilitációjában visszaesés történt a hétvégén, emiatt egy hét múlva vizsgálják felül az állapotát, vagyis a Pelicans a következő három meccsét is biztosan nélküle fogja megvívni.

Nick Nurse beszámolója alapján OG Anunoby legalább egy hetet kénytelen lesz kihagyni csípősérülés miatt, ennyi idő múlva vizsgálják felül az állapotát. Nurse azt is elmondta, hogy Precious Achiuwa szolgálataira még néhány hétig nem számíthatnak, míg Otto Porter Jr. nem szorul műtétre a lábujjsérülése miatt.

A Warriors 128-111-re kikapott a Bucks otthonában, és a mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Draymond Green a harmadik negyedben megállíttatta a meccset, és arról tájékoztatta a játékvezetőket, hogy az egyik szurkoló életveszélyesen megfenyegette őt. A szurkolót kivezették a csarnokból, majd a Bucks egy közleményben azt írta, hogy az NBA-vel együttműködve vizsgálják az esetet. Green a meccs után elmondta, hogy szerinte sokan természetfeletti lényekként tekintenek az NBA-játékosokra, úgyhogy bármit mondhatnak nekik, és ha egy játékos visszaszól, akkor azért megbüntetik, míg a szurkoló hazamegy és röhög az egészen. Úgy érzi, hogy az a jó irány, ha meg tudja állni, hogy visszaszóljon, és jól tette, hogy szólt inkább a játékvezetőnek. Ezzel együtt úgy érzi, hogy nincs valódi következménye annak, ha egy szurkoló megfenyeget egy játékost, mert akkor sem történik semmi, ha kivezetik, esetleg letartóztatják az illetőt – reméli, hogy egy napon eljutnak odáig, hogy az ilyesminek valódi következménye legyen.

Joel Embiid Jake Fischernek (Yahoo! Sports) adott interjút, amiben elmondta, hogy érzése szerint a jelenleginél jobb csapatot is alkothatnak, amihez ugyan hosszú utat kell megtenniük, de neki tetszik, hogy hol tartanak. Amikor Doc Rivers esetleges kirúgását firtatta Fischer, Embiid elmondta, hogy a 76ers szurkolói már csak ilyenek, sokan az ő elcserélését is látni akarják, és amikor az újságíró visszakérdezett erre, Embiid egyértelműen kijelentette, hogy tényleg azt hiszi, hogy a szurkolók el akarják őt cserélni. A legtöbb, amit tehet, hogy megpróbálja a legjobbját nyújtani minden meccsen. Hálás azért, hogy a jelenlegi helyzetében lehet, noha ez nem egy könnyű munka – ha az lenne, akkor mindenki ezt csinálná.

James L. Edwards (The Athletic) értesülései szerint a Pistons nyitott Saddiq Bey elcserélésére, amennyiben megfelelő árat kapnak érte. Az kérdéses, hogy mit értenek megfelelő ár alatt, ugyanakkor a korábban érinthetetlennek tűnő Bey az elmúlt hetekben kiszorult a csapat kezdőjéből. Az újságíró szerint Nerlens Noel iránt is nagy lehet az érdeklődés, állítólag a Trail Blazers, a Heat, a Kings és a Mavericks is cserélne érte.

Történt egy kisebb változás a Spurs keretében, a közelmúltban leigazolt Alize Johnsont szabadlistára tették, hogy le tudják igazolni Stanley Johnsont. A csapat újdonsült szerzeménye az előző szezont a Lakersnél töltötte, a nyáron viszont elcserélték a Jazzhez, ahonnan kitették, és ezt követően nem talált magának új csapatot, így az idény eddigi részét a G Ligában töltötte.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus