Playoff-percek: néha el kell venned azt, ami a tiéd

Rekordhalmozás a bajnokként játszó Cavalierstől - hiányzott az igazi keménység a GSW-ből - a játékvezetők nem kapták el a fonalat

Előhúzta az agresszív énjét a Cavs

Fejben kicsit mást mutatott ezúttal a hazai csapat, mint a párharc eddigi részében, amellett, hogy támadásban gyilkos százalékkal értékesítették a triplahelyzeteiket, a Warriors-játékosok fejébe is sikerült belemászni - Draymond Greent kiakasztották és Kevin Duranttel is összeszólalkozott LeBron James, most jött a tavalyi döntőben is látott "terror". Megtalálták Pachuliát is, erre a faktorra pedig mindenképpen szükségük lesz, ha itt még csodában gondolkodnak - csak akkor van esélyük Oaklandben, ha kizökkentik a GSW játékosait.

A játékvezetők teljesen elvesztették a fonalat

A harmadik negyedben úgy tűnhetett, hogy Draymond Green számára ér véget a mérkőzés, hiszen megkapta a második technikaiját, de a bírók (a hivatalos statisztika ellenére) azt mondták, hogy az első Green-technikait valójában Steve Kerr kapta reklamálásért. Az is megérne egy misét, hogy Zaza Pachulia hogyan végezhetett el lágyékműtétet Iman Shumperten kiállítás nélkül. A legdurvább azonban a harmadik negyed volt, amikor kis túlzással minden támadásban harsant a síp - Steve Kerr nyilatkozta erről, hogy úgy érezte, minden szituációban megállították a játékot. 

A játékvezetők védelmében azonban hozzá kell tenni, hogy néhány játékos nagyon nem volt partner, a legapróbb kontaktokra is dobálták magukat, a legszembetűnőbb a fentebb említett Iman Shumpert Steph Curry-n előadott mutatványa volt. Mondhatnánk, hogy a ravaszság a játék szerves része, de valójában ez már nem dörzsöltség, hanem egyszerű színészkedés, ez a "műsor" pedig nem a Kész Átverés - sokkal súlyosabban kellene büntetni ezeket az eseteket, és lehetőleg még a pályán, mert az utólagos pár ezres büntetések láthatóan nem szorítják ezt vissza. Megoldás lehetne, hogy a játékvezetők rögtön visszanézhessék a kétes eseteket és azonnali technikai+labdaelvétellel "honorálják" a színészkedést. Lehet, hogy szaggatottabbá válna a játék, de nem sokáig, mert a játékosok hamar leszoknának erről, hiszen nem érné meg csinálni. 

LeBron nélkül nincs játék

Az első három negyed során összesen két percet pihent LeBron James és természetesen ezt az időszakot elveszítette a Cleveland, de különösen a negyedik játékrész eleje volt feltűnő: James leült, Irving két dobóhelyzet nélküli duplát vállalt el, kaptak két triplát, Tyronn Lue időt kért. Jött is vissza James, aki kialakított két jó dobóhelyzetet, ritmust adott a játéknak, Irving pedig azonnal be is vert ebből négy pontot - ha ő egyedül marad, képtelen irányítani és szervezni (az előző meccsen két perc alatt -12-t csinált), James segédjeként viszont zsinórban második óriási estéjét produkálta.

A Warriorsnak az 5. meccsen sokkal keményebbnek kell lennie

Az egyik kiváló amerikai sportfilmben fogalmazódott meg az ominózus gondolat: "nem elég, ha tudod, hogy megérdemled a győzelmet - néha el kell venned azt, ami a tiéd". Ezt az akaratot ma nem lehetett érezni a Warriorson, a Cavs viszont mindent beleadott a játékban, fizikalitásban és trash talkban, és az idei playoffban először nem csak legyőzte, de kicsit meg is törte a GSW-t. Persze semmi nincs veszve, hiszen az 5. meccsen otthon lezárhatják a párharcot, de balgaság abban bízni, hogy majd ezt úgy teszik meg, hogy a Cavsnek még egyszer nem sül így a keze, és ha mégis, akkor is van még egy lehetőség. Tavaly is nagyon lehetett érezni ezt a hangulatot a döntő utolsó 2-3 meccsén, abból mindenképp tanulnia kellett a Warriorsnak. Az mondjuk nem könnyíti meg mindezt, hogy az újonnan érkezők közül az, aki komoly percekkel benne van a rotációban, pont nem a keménységről híres... Steve Kerr helyében egy-egy nehéz pillanatban "véletlenül" fent lehetne hagyni Matt Barnest, mert éppen az a fajta "odaállok, kemény vagyok, beszólok, kizökkentem az ellenfelet" mentalitás hiányzott ma a csapatból, aminek Barnes igazi mestere. 

Clevelandben kemények az üzletemberek

A fentebb már említett Matt Barnes keveredett komolyabb szócsatába egy pályaszéli nézővel, Todd Leebow-val. A kis híján tettlegességig fajuló vitának a biztonságiak vetettek véget és eltávolították a fiatal drukkert. Az ESPN derítette ki, hogy Todd apja, Dennis Leebow egy clevelandi üzletember, akinek "van múltja": őt tavaly a keleti főcsoportdöntő egyik meccséről vezették ki...

A Cavsnek most jön a neheze

Az első negyedben 49 pont, félidőben 86 egység és 13 tripla - mindhárom NBA-rekord, 137 pontot pedig a 80-as évek óta nem dobott egyetlen csapat sem NBA-döntőben. Impresszív számok, és érthető a hazai drukkerek lelkesedése, akik a meccs végén már azt kántálták, hogy "Cavs in 7", de most jön a neheze. Az ötödik, hatodik és a hetedik meccsen ugyanilyen, vagy nagyon hasonló dobóforma kell, hogy a "Cavs in 7" valósággá váljon. A csapat továbbra is borzasztóan függ James játékától, akitől elég egy kis megingás, és a Cavs szezonjának máris vége - persze tavaly óta tudjuk, hogy ez a megingás nem biztos, hogy jönni is fog...

Apropó, 80-as évek és LeBron: a Cavs legendája karrierje 9. tripla-dupláját is összerakta egy NBA-döntőben, ezzel megelőzte Magic Johnsont és már egyedül vezeti ezt az örökranglistát is!

A végére a Cavaliers-dobóstatisztika az utókornak

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus