20 éves Andrew Wiggins

20 esztendős lett az NBA egyik legnagyobb tehetsége, a 2014-es draft 1/1-ese, Andrew Wiggins, Deront pedig 4 éve cserélte el a Utah.

A ma 20 esztendős Andrew Wiggins jó géneket örökölt, hiszen édesapja egykor NBA játékos volt, édesanyja pedig sprinter. Hatalmas sztár volt a középiskolában - 2013-ban gyakorlatilag minden mérvadó lap és szervezet őt nevezte meg a legjobb középiskolás játékosnak az egész USA-ban. A Kansas egyetemen aztán nem futott akkora szezont 2013/14-ben, így is 1/1-es lett az előző évi drafton - második kandai játékosként az egy évvel korábban választott Anthony Bennett után. Mint ismert, többek között ők ketten kerültek a Minnesota Timberwolveshoz a Kevin Love-csere részeként, és Wiggins azon kevés újoncok közé tartozik, akik nem sérültek le vagy okoztak csalódást eddig. Isten éltesse!

 

Négy éve, 2011. február 23-án a Utah Jazz életében nyílt egy nem is csak új fejezet, hanem könyv. Kettő héttel korábban, február 10-én mondott le posztjáról a franchise legendája, Jerry Sloan, aki több mint 22 évig volt folyamatosan a Utah vezetőedzője. Több indokot is felsoroltak távozásaként, ám az egyik egy, a gárda sztárirányítójával, Deron Williamsszel való folyamatos és egyre hevesebb vita volt. Két héttel Sloan lemondását követően Williams is távozott, ugyanis február 23-án a New Jersey Netshez cserélték a játékmestert - ezzel, de főleg Sloan lemondásával identitását vesztette a Jazz, amit azóta is csak keresnek.

Manapság már nehéz, vagy talán lehetetlen is elhinni, de abban az időben legit vita volt a "ki a legjobb irányító a ligában?" témakörben a Deron - Chris Paul összehasonlítás. A 2005-ben drafolt Williams 19 pont környékén és 10.5 gólpassz fölött átlagolt a harmadik szezonjától, a 2007/08-as idénytől kezdve, 2010-ben pedig ott volt az All-Star gálán is, Sloan megbuktatásába azonban ő is elvérzett. Nem feltétlenül kellett volna még elcserélnie a Jazznek szerződésindokok alapján, hiszen csak 2012 nyarán vált szabadügynökké, de a Utah Derrick Favorsért, Devin Harrisért, egy 2011-es első körösért, egy 2013-as első körösért és készpénzért megvált sztárjától.

Jól mutatja Williams akkori cseréértékét, hogy a 15 pont, 7 gólpasszos Harris volt messze a legkisebb kapott érték, Favorst tehetséges magasnak tartották, a két draftjog pedig védettség nélkül került át a Jazzhez, ez manapság szinte elképzelhetetlen lenne. A 2011-es pick egyébként 1/3-as lett, a másik pedig 1/21-es - az más kérdés, hogy előbbin Enes Kantert húzták, utóbbin pedig hiába választották ki Gorgui Dienget, még a draft napján továbbcserélték Shabazz Muhamaddal együtt Minnesotába Trey Burke-ért cserébe. Egyik se nagyon jött be a Utah-nak, így hiába kaptak látszólag borzasztóan sokat Williamsért.

Azóta a Jazz csak próbálkozik az újjáépüléssel, egyelőre nem sikerült olyan keretet összerakniuk, amely nyugaton eséllyel szállna harcba a rájátszásért folytatott küzdelemben, ráadásul ahogy már említettük is, a draftjogokat sikerült elkótyavetyélniük, így kezdenek megrekedni a nyugati 11-14. helyeken.

Az időközben Brooklynba költöző Nets sem járt sokkal jobban. Az előző két idényben ugyan ott voltak a rájátszásban, de maradandót egyik alkalommal sem tudtak alkotni, hiába a látszólag megerősített keret. Williams megszerzése ugyan jó húzásnak tűnt akkor, viszont az első félszezon után irányítói teljesítménye jócskán visszaesett a Utah-ban látottakhoz képest (messze 10 gólpassz alatt hoz). Egyre több gondja volt/van a bokájával is, amelyet folyamatosan injekciózni kell, így olyan leszállóágba került karrierje, hogy jelenleg a liga egyik, ha nem a legrosszabb szerződésének számít a számára a következő három idényben még 63 millió dollárt garantáló kontraktus.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus