LeBron James dobogóra lépett, Kyrie Irving beizzította a csuklóját

A Lakers klasszisa megelőzte Kobe Bryantet, de nyerni már nem sikerült Philadelphiában, Tobias Harris és Ben Simmons nem engedte. Kyrie Irving elszabadult a Pistons ellen, de Derrick Rose majdnem értéktelenné tette 45 pontját. A Jazz triója túljátszotta Luka Doncicot, Zach LaVine megutáltatta magát Clevelanddel, Chris Paul és Dennis Schröder pedig a Minnesotának sem kegyelmezett. 

LeBron James 29 pontot termelt a Philly ellen, ezzel megelőzte a város híres szülöttjét, egyben a Lakers legendáját, Kobe Bryantet - immár harmadik helyen az örökranglistán 33 655 egységgel, már csak Karl Malone (36 928) és Kareem Abdul-Jabbar (38 387) áll előtte. James a 17. szezonját futja, ha elkerüli a sérülés, nagyjából három év múlva hagyhatja le a korábban megdönthetetlennek hitt pontrekordot. Mindez azonban most nem ért győzelmet, Anthony Davis ugyan nagyon igyekezett, de a Sixersben Ben Simmons és Tobias Harris is remekelt, ez pedig elég volt arra, hogy az otthon nagyszerű Philly most se hibázzon. 

Kyrie Irving jó néhány nagy dobást bevert a Pistons ellen, de az is rajta múlt, hogy hosszabbítás legyen, Derrick Rose ugyanis felvette a kesztyűt. Végül azonban győzött a Nets, Jarrett Allennek is köszönhetően, aki ellensúlyozta Andre Drummondot:

Rudy Gobert, Donovan Mitchell és Bojan Bogdanovic ismét egyszerre játszott jól támadásban, a védekezéükbe pedig a végjátékban beletört Luka Doncic bicskája. Zach LaVine megint 40 fölé jutott a Cavaliers ellen, nagyot hajrázik, hogy beválasszák a hazai rendezésű All-Starra, míg a Thunder ezúttal Chris Paulra és Dennis Schröderre támaszkodva annullálta Karl-Anthony Towns és Andrew Wiggins erőfeszítéseit:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus