Kettős minőségben felel a női kosárlabdáért

Február 1-től, a tavaly novemberi női szakági szakmai igazgató poszt mellett a magyar női nemzeti együttes élére is kinevezték Farkas Sándort, tehát immáron szakmai igazgató és szövetségi kapitány is egy személyben. A szakemberrel kettős feladata kapcsán a Vasas-ZTE női középszakasz mérkőzés előtt beszélgettünk

- Milyen, melyik minőségében látogatott ki a mérkőzésre?

- Úgy gondolom, mindkettőben. A két csapat szakvezetőivel a felnőtt válogatottban most, vagy a közeljövőben számításba vehető játékosokról s az utánpótlás helyzetéről egyaránt tervezek egyeztetni.

- A szakmai igazgatóvá történt kinevezése óta e minőségében mire jutott?

- Több feladattal is megbízott ennek kapcsán az elnökség. A felnőtt válogatott mellett az utánpótlással kapcsolatos megoldandó szakmai kérdések, feladatok mind a szakmai igazgató feladatkörébe tartoznak A felnőtt válogatottnál azt kellett felmérnem, mi lehetett az oka a lemondásoknak, hogyan, mivel lehetne vonzóvá tenni a válogatott csapatban való szereplést. Természetesen az is fontos kérdés volt ennek keretében, hogy kiderüljön, kikre lehet számítani a 2015-ös hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A tavaly a keretben szerepelt játékosok nyolcvan százalékával, köztük a külföldön kosarazó Horti Dórával s Honti Katával is már beszéltem minderről, a válogatottságra mindegyikük igent mondott. Az utánpótlásban a korosztályos válogatottakkal kapcsolatos szakmai és szervezési feladatok vártak, várnak rám.

- Hogyan zajlott a kapitányi kinevezése?

- Még mielőtt ezt elmondanám, kiemelném: a női szövetségi kapitány személyének kijelölése nem tartozott azon feladatok közé, amellyel megbízott az elnökség. Azon a szakmai bizottsági ülésen, amelyen a kapitánykérdés terítékre került, ,amikor a női szövetségi kapitány megválasztására került sor, kimentem a teremből. Miután lezajlott a szavazás akkor mondták, hogy a nyolc voksoló közül hét rám szavazott,ami hatalmas megtiszteltetés.

- Úgy tudjuk, már bő évtizede, igaz férfi vonalon is felkérték.

- Igen kettőezeregyben. Akkor azonban addigi edzői pályafutásom legrosszabb szezonja után voltam az Albacomppal, nem jutottunk be a legjobb négy közé sem, a negyeddöntőben a Paks három-nullal kisöpört minket. Ez akkor lelkileg nagyon megviselt. Na ekkor jött a felkérés. Én azonban abban a lelki és mentális állapotomban nem tudtam volna tiszta lelkiismerettel elvállalni. Bántott, de akkor tényleg nem tudtam elvállalni - most azonban készen állok rá.

- Új minőségében melyek a legsürgősebb feladatai, összeállt-e mára stábja például?

- Május közepétől szeretnénk egy jó hónapot együtt dolgozni a válogatottal, és edzőmeccseket is játszani. Ami a stábot illeti, a már csak egy-két kérdőjel van, de erről majd csak akkor szeretnék beszélni, amikor már összeállt, teljes . Nagy vonalakban egyelőre annyit tudok mondani, hogy a kétezer tizenötös Európa-bajnokságig szeretnénk többnyire erős ellenfelek ellen vagy harmincöt-negyven edzőmeccset lejátszani.

- És szakmai igazgatóként, a utánpótlás területén?

- Ezen a téren az egyik legfontosabb feladat az, hogy minél több gyerek számára vonzó legyen elkezdeni kosarazni, más szóval a tömegesítés. Sajnos ma az utánpótlás-tornákon nem ritka, hogy egy-egy meccs óriási, több, mint  száz pont különbséggel ér véget, ami senkinek nem jó. Ezen túlmenően a kisebb településeken, amelyeken van kosárlabda hétvégi tornákat nem, vagy csak nagyon ritkán rendeznek.Pedig e helyeken is biztosan vannak tehetséges gyermekek, s azzal, hogy e települések is rendezhetnek tornákat, e helyeken is még vonzóbbá lehet tenni. Ezek elsősorban szervezési feladatok, de persze szakmaiak is vannak bőven. Többek között egy kiemelt tehetségekkel foglalkozó program beindítása, véghezvitele,amelyben a játékosokhoz többek között táplálkozástudományi szakembereket, pszichológusokat és más területeken dolgozó szakembereket kertünk, kérünk fel, tudásukkal segítsék kibontakozni kiemelkedően tehetséges fiataljainkat.

Fotó: fradikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus