Szerző: Kezdő5.hu
2020. November 3. 06:00:00
Az Atomerőmű SE tehetsége értékelte a felkészülési időszakban nyújtott teljesítményét, beszélt jelenlegi játékáról és céljairól is.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. November 1. 09:00:00
A Sopron trénere úgy gondolja, amint mindenki rendelkezésre áll, el fognak indulni felfelé - Dzunics Braniszlav szerint szerencsésebbek voltak, de tettek is érte - Dragan Alekszics szerint megilletődöttek voltak az első félidőben - Ziga Mravljak úgy érzi, megérdemelten nyert a Kecskemét - Váradi Kornél szerint hatalmas szívvel játszott a KTE- Szrecsko Szekulovics bosszús, mert tudnak ennél jobban is játszani - Kovács Adrián szerint volt tartásuk a végjátékban is.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Október 11. 10:00:00
Az ASE vezetőedzője szerint végig küzdötték a meccset - Gasper Potocnik a védekezéssel elégedett volt, szerinte részben a sérülések miatt nem ideális rotáció miatt kapott ki az Olaj - Kovács Adrián úgy érzi, túl sok második esélyt engedélyeztek a Kecskemétnek - Váradi Kornél úgy véli, megérdemelt volt a DEAC sikere.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Október 5. 15:30:00
A Falco magyar játékosa a Pink Októberről és arról beszélt, hogyan vesz részt ebben a kezdeményezésben a szombathelyi gárda. Nem a szín, az üzenet számít!
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Október 5. 14:30:00
A JKSE amerikai játékosa beszélt a leállásról, a következő szezonról és arról is, hogy miért választotta újra a jászberényi együttest.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Október 4. 09:55:00
Az ASE vezetőedzője szerint türelmetlenek voltak - Kovács Adrián örült, hogy végre újra nézők előtt játszhattak - Kosztasz Flevarakisz úgy véli, az új játékosok még nem álltak készen - az OSE-nek nagyon hiányoztak a szurkolói a hosszú szünetben.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Augusztus 27. 09:45:00
Hosszú idő után újra nemzetközi tornán pattog a labda, szerdán elrajtolt a debreceni 3x3 Youth Festival 2020 elnevezésű ifjúsági torna.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Augusztus 9. 07:00:00
A Körmend játékosa szerint óriási a bizonytalanság most Amerikában, de sokat fejlődött a kint eltöltött ideje alatt - tetszettek neki Ziga Mravljak edzései és az, hogy a Körmend nagy hangsúlyt fektet a fiatalok fejlesztésére.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Augusztus 6. 12:45:00
Korábbi WNBA-bajnokunk egy korábbi NBA-játékossal kötötte össze az életét, Dél-Karolinában nevelik a kislányukat, és nem hiányzik már neki az élsport taposómalma.
Szerző: Kezdő5.hu
2020. Augusztus 2. 09:45:00
A KTE vezére szerint sok tényezőn múlik egy csapat eredményessége - az új vezetőedzőről, Váradi Kornélról és Sztojan Ivkovicsról is beszélt.