Rektori látogatás az egyetemi mérkőzésen

A férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság 3. fordulójának záró mérkőzésére, a PTE-PEAC – Veszprém összecsapásra kilátogatott a Pécsi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Bódis József is.

- Nagyon kötött időbeosztás az Öné, mégis kilátogatott a mérkőzésre.

- A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség és az MKOSZ fejleszteni szeretné az egyetemi bajnokságot. Ennek keretében kértek fel valamelyik mérkőzésen a kezdő feldobás elvégzésére. Örömmel tettem eleget a kérésnek, hiszen nagyon jó ötletnek tartom, támogatom is, hiszen szeretem a kosárlabdát.

- Milyen kapcsolata van a sportággal?

- Igaz, hogy fiatal koromban fociztam, de a 90-es évektől kötődni kezdtem a kosárlabdához. Ez leginkább Rátgéber László Pécsre kerülésének volt köszönhető, ő szinte hihetetlen módon tette népszerűvé a sportágat Pécsett. A mai napig remek kapcsolatot ápolok vele, biztos vagyok benne, hogy az Akadémiájáról sok játékos fog kikerülni akár az egyetemi csapatba is.

- Gondolom akkor a kedvenc játékosát is abból a csapatból kell keresni.

- Nekem Iványi Dalma marad a kedvencem. Kívánom neki, hogy a civil életben is érje el azokat a sikereket, melyeket a sportban meg tudott valósítani.

- Térjünk egy kicsit vissza az egyetemi sportra. Milyen lehetőséget lát benne?

- Fontos, hogy a hallgatók magukénak érezzék a csapatot, minél többen látogassanak ki hétről-hétre a csarnokba. A cégeket is érdemes megszólítani, hiszen egy többezres campuson van lehetőség a reklámozásra. A pécsi élvonalbeli csapatokkal együttműködve egy nagyon szép jövőkép lenne, hogy az „A” csoportos csapatok keretében néhány, a Pécsi Tudományegyetemen tanuló játékos is lenne. Az egyetem egyéni tanrend lehetővé tételével tudja segíteni ezt a törekvést.

- Mit vár az egyetem férfi és női csapatától ebben a szezonban?

- Orvosként azt, hogy sérülésmentesen, magánemberként azt, hogy örömmel kosárlabdázzanak. Rektorként pedig nagyon boldog lennék, ha a tavaszi négyes döntőben viszontlátnám az egyik, vagy akár mindkét csapatunkat.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus