A végéhez közelít az idei 3x3-as válogatott program

A 3X3-ban még zajlanak a nemzetközi tornák, októberben zárul az idei év csapataink számára.

A hunbasket.hu beszámolója:

Itt az ősz, az iskolával együtt lassan megkezdődnek a hagyományos kosárbajnokságok is - egyre több csapat véglegesíti keretét, játssza az edzőmeccseket vagy tornákat. A 3x3-as szakág viszont még nem vonult el őszi-téli pihenőjére, a remekül sikerült debreceni 3x3-as kosárhéttel még nem ért véget az egyes korosztályok válogatott-programja.

Az U18-as Európa-bajnokság vasárnap ért véget, a fiúknak a csoportmeccsek, a lányoknak pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást a grúziai tornán. Ennek apropóján érdeklődtünk a két kapitánynál, Szarvas Gábornál illetve Földi Attilánál, milyennek látták a kontinensviadalon csapatuk szereplését. Az Eb-címvédő, de teljesen kicserélődött kerettel érkező fiúk az orosz válogatottól 21-13-ra, a litvánoktól pedig 21-8-ra kaptak ki, Szarvas Gábor érthető módon látott negatívumokat.

- A vb-negyedik oroszok éremért jöttek Grúziába, és erre minden esélyük meg is volt. – véli Szarvas mester.

- Az Eb legfizikálisabb csapata, hatalmas dominanciával a palánk alatt. Emellett rájuk nem jellemző módon kintről is betaláltak, teljesen megérdemelten győztek. A litvánok pedig az oroszokat is legyőzték a torna egyik legjobb meccsén, a csoportelsőségre hajtva egy pillanatnyi esélyt sem hagyva gázoltak át rajtunk. Az idei kvalifikációs rendszer miatt nagyon magas a színvonal a fiúknál, idén ezt mi nem ütöttük meg sem fizikálisan, sem mentálisan – felnőtt férfiak ketrecharcában szerepeltünk kisgyerekként. Tavaly minden ideálisan alakult a kiválasztástól kezdődően, idén sok minden nem.

A lányok szövetségi kapitánya, Földi Attila sem lehetett maradéktalanul boldog, hiszen bár az előzetes elvárásokat teljesítette csapata, a negyeddöntőben balszerencsés körülmények között búcsúztak a franciák ellen – egy perccel a rendes játékidő vége előtt még 16-13-ra vezettek Varga Eszterék, innen mentettek hosszabbításra a gallok, majd húzták is be a meccset 19-16-ra.

- Ez a hatodik hely eredetileg megfelel a kitűzött célnak, hiszen a 8 között szerettünk volna lenni. Ennek ellenére keserű marad a szájízünk, hiszen balszerencse kellett ahhoz, hogy ne jussunk be a 4-be. Nehéz erről most még beszélni, reméljük, hogy úgy tudunk emlékezni erre, hogy ez volt az eddigi legtöbbet fejlődött 3x3-as csapat valaha. – zárta gondolatait Földi kapitány.

A hétvégén az U23-asok vetélkedésével folytatódik a 3x3-as program, az első ízben megrendezett World Urban Games keretében lépnek pályára a magyarok a Nagyvásártelepen. A Nations League döntőjének mezőnye 8-8 férfi és női csapatból áll - a nőknél az A csoportot Franciaország, Hollandia, Oroszország és Románia alkotja, míg a B jelű kvartettben a magyarok mellett Lengyelország, Ukrajna és Kína száll harcba a továbbjutó helyekért. 

A férfiak mezőnyében az A csoportban Oroszország, Ukrajna, Lengyelország és Románia versenyez, míg a B jelű négyesben Hollandia, Franciaország és Fehéroroszország lesznek a magyar válogatott ellenfelei. 

Az U23-asok versenynaptára az október 2-6 között rendezendő világbajnoksággal ér véget, itt egyelőre csak a csoportbeosztást tudjuk, pontos meccsidőpontokat még nem. A kínai Lanzhou városa ad otthont a tornának, amelyre női válogatottunk kvalifikálta magát – Süle Krisztina együttese a B csoportba kapott besorolást, ahol a házigazda Kína mellett Hollandia, Svájc és Sri Lanka lesznek a mieink ellenfelei.

A vb lezárultával ér véget az idei 3x3-as válogatott szezon, amely idén sem szűkölködött magyar sikerekben – mindkét felnőtt válogatottunk bejutott a hazai Eb legjobb nyolc csapata közé, a lányok egy emlékezetes vb-ezüsttel tértek haza Amszterdamból, az U23-asok is szépen meneteltek a Nations League-ben, van esélyük a hétvégi döntőn.  

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus