Az olasz bajnokkal most nem bírt a Vasas Moszkvában
A Vasas ma délelőtt befejezte szereplését az EYBL U17-es alapszakaszának második fordulójában, de a Roma ellen most elmaradt a győzelem
Stella Azzura Roma (olasz) - MKB Euroleasing Vasas (magyar) 61 - 47 (8-12, 22-9, 10-13, 21-13)
Mivel a Vasastól tegnap kikapó Himki korábban legyőzte a mieinkhez hasonlóan egy vereséggel álló olaszokat, ezért az biztos volt, hogy ha egyetlen ponttal is nyerni tud akár az Armaghani-legénység, akkor nem csak a tornát zárja első helyen, de az alapszakaszban is megelőzi a Stellát és már csak a litván Sabonisszal lesz holtversenyben első, ám fiaink a hatalmas performansz után hiába kezdtek jól a Roma ellen, végül sima végjátékban maradtak alul.
Ugyanakkor csak dicséret illeti a pasarétieket, akik a lehetséges körbeverések miatt még akár vissza is szerezhetik az első pozíciót az utolsó alapszakasz tornán, két hónap múlva (március 19-től a litvániai Klaipedában). A mai napon leginkább Bordács Soma (19 pont, 11 lepattanó, 2 szerzett labda) és a három nap alatt végig vezérként tündöklő Lewis Chester (12 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda) nyújtott jó teljesítményt, ám a palánk alatt most gyengébb volt a Vasas belső sora, még a torna all-star ötösébe beválasztott Joel Nshimba (4 pont, 3 lepattanó 1/8 mezőnyből) sem nyújtott maradandót ez alkalommal.
A Roma legjobb dobói: Bucarelli 15, Masciarelli 13, Sikiras 10/3.
A Vasas legjobb dobói: Bordács 19, Lewis 12/6, Rudner 10/3.
Mi is gratulálunk a klubnak és a srácoknak az újabb remek szerepléshez!
Fotó: Farkas Dávid - MKOSZ