Az U17-es EYBL ezüstérmeseként zárta a szezont a Vasas!

A nagyon tartalékosan is csodálatos menetelést bemutató Armaghani-legénység a döntőben már alulmaradt a litván bajnokkal szemben

BS Aisciai (litván, 2.) - MKB Euroleasing Vasas (magyar, 5.) 104 - 69 (36-18, 25-13, 15-18, 28-20)

A két hatalmas meglepetést szolgáltató mieink most is elég rosszul kezdtek, aminek eredményeként már az első negyed végére 36-18-as eredmény alakult ki, így hiába voltak egész folyékonyak a magyar csapat támadásai, kintről szétdobta a Vasast az első 10 percben 16 egységig jutó Masiulis húzta litván bajnok. A pasarétieket az alapszakaszban is nagyon simán verő, tavaly pedig a bronzmérkőzésen is Rudnerék ellen diadalmaskodó Aisciai játéka most sem feküdt a négy hiányzója (Lewis, Ondima, Bordács, Steier) távollétében eddig is extra energiákat mozgósító Armaghani-tanítványok többször is próbáltak ellenfelük után eredni, ám a félidőre már 30-cas vezetéssel mehetett el a balti alakulat, onnantól pedig látótávolságba már nem tudott férkőzni a 19 pontos, 17 lepattanós dupla duplát produkáló, idén az egész ligában szezonszinten a legtöbb lecsorgó labdát összegyűjtő és a második legtöbb blokkot kiosztó Joel Nshimba húzta tavalyi alapszakasz-ötödik.

A 16/33-as triplázást bemutató Aisciai - soraiban a magyar apukával rendelkező Pap Danattal (9 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) - megérdemelten lett a korosztály bajnoka, az egész évben sérülésekkel és kényszerű hiányzásokkal küzdő Vasas Akadémia pedig rengeteg bravúrt bemutatva a magyar férfi utánpótlás történetének legkiemelkedőbb klubszintű eredményét elérve léphetett fel a dobogó második fokára, érthető módon boldogan.

A szuperfinálé All-Star csapatába beszavaszták Rudner Gábort is, a csapat legjobbjának pedig Völgyi Marcellt választották!

Ha már csapatszinten második hely, akkor érdekességként megjegyezhetjük, hogy a kongóból két éve Magyarországra hozott és Pasaréten szépen fejlődő magasember egyéni elismerései mellett a most hiányzó irányító, Chester Lewis lett a szezon legjobb büntetőzője és második legjobb labdaszerzője is.

Az Aisciai legjobb dobói: Marcinkevicius 25/12, Masiulis 21/9, Kupsas 15
A Vasas legjobb dobói: Nshimba 19, Katona 13, Völgyi 8

Mi is gratulálunk Saeed Armaghaninak és csapatának a példátlan bravúrok sorozatához és az ezüstéremhez!

Fotó: kosarsuli.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus