Mészáros Zalán: A kosárlabdát mégsem törölhetjük le minden akció után

Hogyan indíthatják újra a kosárlabda-életet?

fotó: vasassc.hu

Az utanpotlassport.hu kérdezte a Vasas Akadémia férfiszakosztályának igazgatóját, Mészáros Zalánt a veszélyhelyzetről kialakult véleménye miatt.

„Jelenleg is vizsgáljuk annak a lehetőségét, miként tudjuk elkezdeni a munkát május 18-tól. Elő kell készülnünk; kidolgoznunk olyan tervet, amely megfelel az egészségügyi és a kormány által szabályozott előírásoknak. A kosárlabdán kívül huszonkét másik sportág működik a Vasasban, közülük több is mellettünk, a Pasaréti Sportcentrumban készül nap mint nap – éppen emiatt nehéz logisztikailag megoldani a zökkenőmentes edzéslehetőséget a járványhelyzetben. Elvégre egyszerre kell figyelni hat-nyolcszáz gyerekre ugyanazon a komplexumon belül” − magyarázza Mészáros.

Az imént említettek miatt számtalan olyan kérdés merül fel, amelyre felelősségteljesen jelenleg nem tud válaszolni a szakvezető:

„Időre van szükségünk: ki kell találnunk, egyszerre hányan lehetnek a sportcentrumban, lehet-e ott tusolni vagy öltözni, emellett azt is szabályoznunk kell, hány sportolóval foglalkozhatunk egyazon időben. Oké, rendelet született arról, hogy lehet edzeni, de nem szabad megfeledkezni a sportágak sajátosságairól, amelyek más-más veszélyt hordoznak magukban: mint tudjuk, a kosárlabdát kézzel játsszák, a gyerekek utána az arcukhoz nyúlnak, satöbbi. A labdát pedig mégsem törölhetjük le minden akció után…”

A teljes cikk ezen a linken olvasható!

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus