Országos junior döntő a Dózsa György úton

Április 21-24. között a Budapesti Honvéd csarnoka ad otthont az U18-as korosztály nyolcas döntőjének.

Az 1998-ban és azután születettek versenyének végső megmérettetésére kerül sor a rekordbajnok otthonában csütörtöktől vasárnapig. A lebonyolítás roppant egyszerű, a két négyes csoportban mindenki megmérkőzik mindenkivel, és az első két helyen végzett csapatok jutnak tovább az elődöntőkbe, onnan pedig tovább a vasárnapi helyosztókra. Lássuk a résztvevő csapatokat.

A házigazdák a felsőházi rájátszás győzteseként várhatják a megmérettetést, ráadásul hatos győzelmi sorozatuk a leghosszabb jelenleg a döntő résztvevői közül, de ez egy négy napos tornán, ahol a pillanatnyi forma rányomhatja az egész szereplésre a bélyegét, nem sokat fog számítani, mindenesetre említésre méltó, hogy a Nyugati alapszakaszból érkező riválisok ellen 7-1-es mérleget tudott felmutatni Simon Nándor alakulata. Az biztos, hogy számolni kell velük a végső sikerre is esélyes csapatok között, csakúgy, mint az alapszakaszban Nyugatot nyerő Körmendi Törpördögökkel, akik végül a második pozícióban jutottak be a korosztályos döntőbe, igaz, három mérkőzés óta nyeretlenek. A harmadik ”kiemelési” helyet a Keletet még magabiztosan hozó Szolnok kaparintotta meg, rajtuk kívül még a Vasas gárdája is bejelentkezhet az érmekre, hiszen két éve ők nyerték a ’98-as korosztály kadet döntőjét, ráadásul 6-2-t futottak a felsőházi rájátszásban, ami a második legjobb mutató a Honvéd mögött.

Ezen a négy csapaton kívül a MAFC lehet még titkos esélyes, ők keresztjátékra kényszerültek ugyan az alulról érkező DEAC-cal szemben, de kettős győzelemmel abszolválták azt, és két éve az ezüstérem landolt a vitrinjükben. A pécsieket sem szabad leírni, ők egyelőre nagyot nem dobbantottak idén, de Nyugaton másodikak lettek az alapszakaszban és ötödik helyen csúsztak be az országos döntőbe. A mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a Szombathely is okozhat meglepetést, náluk intő jel lehet, hogy a Dózsa György úton hosszabbításra kényszerítették a felsőházi győztes Honvédot, de végül alulmaradtak a fővárosiakkal szemben. A döntő nyolcadik résztvevője a Sopron gárdája, amely az egyetlen alsóházból érkező csapat, és főleg a tavalyi országos bajnok, ’99-es születésű játékosaikra építve jutottak el idáig, a keresztjátékon kettős győzelemmel búcsúztatva a Nyíregyháza együttesét.

A szervezők szeretettel várnak minden kosárrajongót a tornára, hiszen ne feledjük, a jövő reménységeit láthatjuk a négy nap során!

A mérkőzések helyszíne a Budapesti Honvéd Simon János Kosárlabda Csarnoka, Dózsa György út 34.

A mérkőzések megtekintése mindenki számára ingyenes.

”A” csoport:

Budapesti Honvéd SE/A (alapszakasz Kelet 2., felsőház 1.)
Vasas Akadémia (alapszakasz Kelet 4., felsőház 4.)
Kosárlabda Akadémia Pécs (alapszakasz Nyugat 2., felsőház 5.)
Soproni Sportiskola/A (alapszakasz Nyugat 6., alsóház-Nyugat 1. – keresztbejátszás Nyíregyházával, kettős győzelem)

”B” csoport:

Körmendi Törpördögök (alapszakasz Nyugat 1., felsőház 2.)
Szolnoki Olaj KK (alapszakasz Kelet 1., felsőház 3.)
Szombathelyi Kosárlabda Akadémia (alapszakasz Nyugat 3., felsőház 6.)
MAFC (alapszakasz Nyugat 4., felsőház 7., keresztbejátszás az alsóház-Kelet 1. DEAC-al, kettős győzelem)

 

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

A-CSOPORT

Április 21., csütörtök

13:00 Budapesti Honvéd /A - Soproni Sportiskola/A
15:00 Vasas Akadémia - Kosárlabda Akadémia Pécs

Április 22., péntek

09:00 Kosárlabda Akadémia Pécs - Budapesti Honvéd /A
11:00 Vasas Akadémia - Soproni Sportiskola/A
17:00 Soproni Sportiskola/A - Kosárlabda Akadémia Pécs
19:00 Budapesti Honvéd /A - Vasas Akadémia

B-CSOPORT

Április 21., csütörtök

09:00 Szolnoki Olaj KK - Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
11:00 Körmendi Törpördögök - MAFC
17:30 Szolnoki Olaj KK - MAFC
19:30 Szombathelyi Kosárlabda Akadémia - Körmendi Törpördögök

Április 22., péntek

13:00 MAFC - Szombathelyi Kosárlabda Akadémia
15:00 Körmendi Törpördögök - Szolnoki Olaj KK

KERESZTJÁTÉK

Április 23., szombat

Az 5-8. helyért:

10:00 Az A-csoport 4. helyezettje - A B-csoport 3. helyezettje
12:00 Az A-csoport 3. helyezettje - A B-csoport 4. helyezettje

Elődöntő:

14:00 Az A-csoport 2. helyezettje - A B-csoport 1. helyezettje
16:00 Az A-csoport 1. helyezettje - A B-csoport 2. helyezettje

HELYOSZTÓK

Április 24., vasárnap

A 7. helyért:
9:00 A Keresztjáték 5-8. helyért folyó mérkőzéseinek vesztesei

Az 5. helyért:
11:00 A Keresztjáték 5-8. helyért folyó mérkőzéseinek győztesei

A harmadik helyért:
13:00 Az elődöntő vesztesei

Döntő:
15:00 Az elődöntő győztesei

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus