Újra Ballaton Camp a Fodor testvérekkel

Fodor Gergely és Fodor Márton a Debreceni Kosárlabda Akadémia közreműködésével már második alkalommal szervezi meg kosárlabda táborát a Balaton partján. Ott lesz a táborban többek között Gulyás Róbert, Németh István, Perl Zoltán, Báder Márton, Lóránt Péter, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd és Horváth Ákos, Tőrös Balázs, a Sport TV ‘Trash Talkere’ és Patonay Ádám játékosmenedzser is, de Nagy László olimpikon kézilabdázó is újra kosárlabdát ragad Alsóörsön!

A BallatonCamp sajtóközleménye:

Fodor Gergely és Fodor Márton a Debreceni Kosárlabda Akadémia közreműködésével már második alkalommal szervezi meg kosárlabda táborát a Balaton partján. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már két turnusban, július második felében várják a fejlődni, de nyaralni is vágyó fiatal tehetségeket. Sztárvendégekben idén sem lesz hiány, hiszen számos volt és jelenlegi válogatott játékos teszi tiszteletét, de még a pályáját kosárlabdázóként kezdő Nagy László is ellátogat az Alsóörsi sportcsarnokba!

A Fodor testvérek a rengeteg pozitív visszajelzés miatt is döntöttek a folytatás mellett, így július 16-21., illetve 23-28 között is pattog majd a labda az alsóörsi sportcsarnokban. “ - Eleve az volt az elképzelés, hogy hosszú távban gondolkodunk, de ekkora sikerre mi sem számítottunk! Már a tavalyi tábor alatt - amely mindössze 2 hét alatt betelt - jelezte több gyerek, hogy jövőre is mindenképpen jönnének és a szülők is nagyon elégedettek voltak, telefonáltak, emailt irtak köszönetüket kifejezve! - meséli Fodor Gergely. “Számunkra ez nagyon fontos tényező, hiszen ebből tudunk erőt meríteni a további folytatáshoz.”

Ezen a nyáron is számos élvonalbeli játékos tett ígéretet, hogy a "tanár-diák" meccsen megküzdenek a táborozókkal és pályafutásbeli tapasztalataikról is mesélnek majd. A névsor a teljesség igénye nèlkül: Gulyás Róbert, Németh István, Perl Zoltán, Báder Márton, Lóránt Péter, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd és Horváth Ákos. Tőrös Balázs, a Sport TV ‘Trash Talkere’ és Patonay Ádám játékosmenedzser a tengerentúli és európai kosárlabda élet érdekességeiről fognak beszélgetni a srácokkal. A Fodor fiúk munkáját idén is kiváló szakmai stáb segíti, de edző fronton is érkezik vendég Sabáli Balázs személyében, aki a hazai élvonal egyik legjobb szakembere.

A meghívottak közt szereplő Nagy László bár látszólag kakukktojás, de nagyon is erős kötődése van a sportághoz, hiszen édesapja profi kosárlabdázó volt. “Az utánpótlás válogatottban együtt kosaraztunk, voltunk Amerikában is edzőtáborban. Párhuzamosan űzte mindkét sportágat, de végül a kézilabda mellett döntött, jelenleg a válogatott csapatkapitánya, kétszeres BL győztes olimpikon. Személyes kötődése is van Alsóörshöz, így nem volt nehéz meggyőzni, hogy ellátogasson hozzánk is.” - mondja Fodor Márton.

A korosztály a tavalyihoz hasonlóan elsősorban U14 és U16-os, egyesületben kosárlabdázó fiúk, de egyéni elbírálás alapján fiatalabbak is részt vehetnek. Az első turnus már majdnem betelt, így elsősorban a másodikra lehet még jelentkezni. Azoknak érdemes újra a Ballaton Camp-et választani szűk egy hét erejéig, akik szeretnének remek körülmények között edzeni, fejlődni, tálentumukat megmutatni, de mindemellett jól akarják érezni magukat a Balaton partján! Ahogy az egyik résztvevő a táborból megfogalmazta: “olyan srácok lettek itt a legjobb barátaim, akikkel egész évben egymás ellen játszottunk a különböző bajnokságokban… ez mindent elmond az itteni hangulatról!”

Bővebb információ:
info@ballatoncamp.hu
facebook.com/ballatoncamp
Instagram: @ballatoncamp

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus