Ferenczi, Bordács és Kucsora a Montenegró elleni vereségről

Ma este 27 pontos vereséget szenvedett U16-os fiú válogatottunk a Macedóniában zajló korosztályos, B-divíziós Európa-bajnokságon, ezzel eldőlt, hogy nem juthatunk a legjobb négy közé - és így a feljutás lehetősége is elúszott. Az összecsapást követően a szövetségi kapitány, Ferenczi Tamás, valamint a válogatott két játékosa, Bordács Soma és Kucsora Csaba nyilatkoztak.

Ferenczi Tamás:
Az, hogy kikaptunk Montenegró csapatától 27 ponttal, önmagában is nagy gond, de inkább a vereségnek a mikéntje fájó. Ez a találkozó már az 5. percben eldőlt... Az első félidőben védekezésben semmilyen ellenállást nem tudtunk mutatni, keresztül rohantak rajtunk, 1-1-ben bármikor megvertek minket, könnyen megbontották a védővonalunkat.

A félidőben rendeztük a sorokat és a 3. negyedet megnyertük, bár tudtuk, hogy ez csak szépségtapasz, mivel az ellenfél már úgy jöhetett ki a 2. játékrészre, hogy zsebében van a mérkőzés. Ebben a szakaszban voltak pozitívumok a játékunkkal kapcsolatban.

Érdemes megjegyezni Ognjen Carapic, valamint Starovlah Milic nevét, akik ma bemutatót tartottak abból, hogy már 16 évesen is milyen magas szinten lehet űzni a kosárlabdát.

Holnap Ausztria jön, mindenképpen győzni szeretnénk, második félidei játékunk alapot szolgáltat erre. Cél az 5. hely megszerzése.

Bordács Soma:
A mérkőzés elején védekezésben nem hoztuk azt, amit tudunk, így a félidőre hatalmas előnyre tettek szert. A második félidőben sokkal agresszívabban jöttünk ki a pályára, így a 30 pontos hátrányból csak 13 lett. Ezek után újra kihasználták hibáinkat, és visszaállt az első félidőben kialakult különbség.

Kucsora Csaba:
A jó bemelegítés ellenére rosszul kezdtük a mérkőzést, védekezésünk szét volt esve, és ők ezt maximálisan kihasználták. Ezáltal a félidőben 31 pont lett a különbség. A második félidőben összeszedettebben játszottunk, így a különbséget 15 környékére tudtuk lehozni, de ez nem tartott sokáig.

Foto, Slide - Farkas Dávid, MKOSZ
Forrás - U16 fiú kosárlabda válogatott facebook oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus