Holnap elkezdik az U20-as fiúk is

Bár már elstartolt az U20-as fiú Európa-bajnokság, az olaszországi felkészülési tornán remekül teljesítő magyar válogatott majd csak holnap kezdi meg a tornát az A-csoportban. A gárda hétfőn érkezett meg a helyszínre, immár tizenkét fősre szűkített kerettel.

 - A csapat megérkezett Heraklionba – mondta lapunknak Horváth Orsolya, a csapat technikai vezetője. – Reggel hét óra előtt indultunk Szombathelyről a reptérre és itteni idő szerint délután 15:00-kor szállt le a gépünk. Ezután még nagyjából kétórás buszozás következett és öt óra körül foglaltuk el a szállást. Itt egyébként egy helyen van az egész A-csoport, a britek, a litvánok, a lettek és a görögök is ebben a hotelben vannak elszállásolva. Rögtön este volt egy technikai értekezlet, a fiúk próbáltak kikapcsolódni, lazítani, sétáltak a városban, elég megterhelő volt az egész napos utazás. Mi pihenőnappal kezdtünk, így egy kétórás edzést vezényelt Váradi Attila kedden, amíg a torna már elkezdődött. Holnap délután 12:20 és 13:05 között lesz egy átmozgatás, majd este 20:15-kor Nagy-Britannia ellen megkezdjük az Európa-bajnokságot.

Váradi Attila szerint konkrét célkitűzése nincs a csapatnak, ami a helyezéseket illeti, szeretnének magukhoz képest jól játszani és minél többet fejlődni. A csapat utazó keretéből a bő egy héttel lezajlott olaszországi felkészülési tornához képest Dagdelen Attila maradt ki, így a végleges névsor a következő:

Bazsó Brúnó (Falco)
Bán Tibor (Falco)
Simon Kristóf (Falco)
Sinkovits Dániel (TFSE)
Bakk Krisztián (Falco)
Perl Zoltán (Falco)
Váradi Benedek (Falco)
Csákvári Csaba (Szolnok)
Török Balázs (Sopron)
Bognár Kristóf (Falco)
Molnár Márton (Sopron)
Garamvölgyi Ákos (Eger)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus