Két mérkőzést játszott Olaszországban U20-as lány válogatottunk
Az első meccsen nagyobb különbség alakult ki a csapatok között, a másodikon viszont végig szoros csatát vívott egymással a két fél.
A hunbasket.hu beszámolója az első, olaszok elleni meccsről:
U20-as női válogatottak felkészülési mérkőzése, Bormio (Olaszország)
Olaszország – Magyarország 69-55 (20-10, 19-16, 12-21, 18-8)
Két mérkőzést játszik az Európa-bajnokságra készülő U20-as válogatott az olasz nemzeti csapattal a síparadicsomként jobban ismert Bormioban. Az első mérkőzésen jobban kezdett a házigazda, minden magyar hibát könyörtelenül kihasználtak, s tíz ponttal megléptek Gáspár Dávid tanítványaitól. A folytatásban sem igazán találta játékát a magyar csapat, változásra a nagyszünetig kellett várni.
A harmadik negyedre nagyon összeszedte magát a magyar csapat, s a záró tíz percre nyílttá tették Kányásiék a találkozót, de a végén ismét sok volt a figyelmetlenség, így az olaszok nyerték az első találkozót. A meccs krónikájához hozzá tartozik, hogy a mieink nélkülözték kulcsemberüket, Czukor Dalmát, s a keretből sem mindenki lépett pályára, sőt, a felnőtt válogatottal Európa-bajnokságon megfordult, még pihenőjét töltő Pusztai Petra sincs még társaival. A folytatás vasárnap, ismét Bormióban.
Szintén az MKOSZ hivatalos honlapja számolt be a második találkozóról:
Az olaszországi Bormióban másodjára is összecsapott egymással U20-as lány válogatottunk és a helyiek korosztályos csapata.
Az első találkozón meghatározó volt, hogy az első negyedben nagy hátrányba kerültünk (hiába jöttünk vissza a meccsbe a harmadik negyedben), ezúttal azonban végig szoros és kifejezetten pontszegény volt a csata. Jobban kezdtek a taljánok, de a félidőben mindössze egy pont volt a hátrányunk (25-24), és nagyobb különbség a második 20 perc során sem alakult ki a csapatok között. Az olaszok a harmadik felvonás végén kerültek előnybe, és végig megőrizték azt, ezúttal 45-42-re nyertek.
U20-as lányok felkészülési mérkőzése, Olaszország, Bormio
Olaszország - Magyarország 45-42 (12-7, 13-17, 11-8, 9-10)
Forrás - hunbasket.hu
Fotó, Slide - wbasket.hu