Férfi Hepp-kupa: A Budafok és a Veszprém jutott döntőbe

A ceglédiek jól tartották magukat, de végül nyertek Puszta Dávidék - a Baja kétszámjegyű előnyből kapott ki Völgyi Marcellék ellen.

Elődöntők:

Budafoki KK - Ceglédi KE 87-78 (20-24, 28-24, 19-11, 20-19)

A hazaiaknál nem kis meglepetésre ott volt a csapatban a sérüléssel küszködő Darrell Miller, aki "húzta is az igát" 31 percen át, de ilyen formán messze volt az utóbbi hetekben mutatott teljesítményétől. Ugyanakkor Fekete Viktor, Tóth Zoltán és Nárai Bence nagyon aktív játékával gyakorlatilag az utolsó percig teljesen nyílttá tudta tenni az egy ligával feljebb játszó ellenfele elleni derbit Vavra András legénysége.

A fővárosiaknál az 5/10-es triplamutatót hozó Kovács Soma és a meccs legjobbja, Puszta Dávid extrát hoztak, mellettük pedig a fiatal Lados Erik is mára már egyértelműen formába lendült kisebb korábbi kihagyása után. Egy nagyon jó mérkőzésen kerekedett felül a végjátékban higgadtabb Budafok, mely története első Hepp-kupa döntőjét játszhatja holnap Cegléden.

Kiemelendő teljesítmények:

Budafok: Kovács Soma (23 pont, 8/14 mezőnyből, 5/10 triplából, 8 lepattanó, 3 szerzett labda - 24 VAL), Puszta Dávid (20 pont, 8/14 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault - 26 VAL), Lados Erik (14 pont, 6/10 mezőnyből, 5 lepattanó)

Cegléd: Tóth Zoltán (20 pont, 5/8 mezőnyből, 4/5 triplából, 6/6 büntetőből, 4 gólpassz, 3 szerzett labda - 26 VAL), Fekete Viktor (14 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz, 6 kiharcolt fault - 23 VAL), Csákvári Csaba (12 pont, 5/9 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk - 22 VAL), Nárai Bence (11 pont, 4/6 mezőnyből, 3/11 büntetőből, 6 lepattanó (ebből 4 támadó), 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 5 kiharcolt fault, 4 eladott labda)


HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Bajai Bácska FKE 89-80 (18-20, 20-18, 21-18, 30-24)

Harmadszor találkozott már ebben a szezonban ez a két gárda, ráadásul nemrég a Baja veszprémi győzelme után történtek kardinális változások a bakonyaiak keretében. Ilyen formán parázs meccsre számíthattunk, és nem is kellett csalatkoznunk. Az első másfél negyed az addigra 28-38-as előnybe kerülő Cservék-csapaté volt, de egy 10-0-s rohammal egyenlítettek Szabó Péterék a nagyszünet előtt, ami lélektanilag rengeteget számított.

A fordulás után el is tudott lépni Nikola Lazics legénysége. Még időben ébredtek Jakab Péterék, ám a sérülésből, illetve betegségből visszajövő Pongó Martin, Goldring Bence párossal a végre elfogyott az ereje a Bácskának, amely tisztesen helyt állva, de végül kikapott a most jobb napot kifogó és olykor igencsak koncentráltan kosárlabdázó Veszprémtől. A HOYA kiemelkedően legjobbja a 24 pontját egyetlen elhibázott mezőnykísérlettel megdobó Völgyi Marcell volt (43 VAL), s 10, illetve 2 perc erejéig bemutatkozott a győztesnél a két új szerzemény, Verasztó Péter és Kozma Gergő is. A címvédő tehát ott lesz a holnapi döntőben, a Baja pedig tavalyhoz hasonlóan a bronzéremért küzdhet.

Kiemelendő teljesítmények:

Veszprém: Völgyi Marcell (24 pont, 11/12 mezőnyből, 8 lepattanó (ebből 4 támadó), 3 szerzett labda, 4 kiharcolt fault - 43 VAL), Mike McCall (16 pont, 6/12 mezőnyből, 4 gólpassz, 4 szerzett labda, 4 kiharcolt fault - 22 VAL), Madár András (13 pont, 5 gólpassz, 3 szerzett labda)

Baja: Jakab Péter (29 pont, 11/16 mezőnyből, 7 lepattanó, 8 kiharcolt fault - 36 VAL), Milos Vukicsevics (20 pont, 8/13 mezőnyből, 7 lepattanó, 6 kiharcolt fault - 32 VAL)
 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus