NBI/B - 8. forduló: Salgótarjáni siker a forduló rangadóján

A Salgótarján nyerte a Keleti csoport csúcsderbijét, megszilárdítva vezető pozícióját, míg a DEAC visszacsúszott a negyedik helyre. Nyugaton tovább menetel a Vasas gárdája, győzött a Veszprém és éledezik a Puszta Dávid vezette pápai alakulat is.

 (A mérkőzések statisztikáját az eredményre kattintva találhatjátok meg.)

Keleti csoport

Konecranes-Salgótarjáni KSE - DEAC Kamilla Gyógyfürdő 84-80 (22-26, 16-10, 25-19, 21-25)

Nem kellett csalódnia annak, aki kilátogatott a két keleti nagyágyú összecsapására, a fordulatokban gazdag mérkőzés az utolsó pillanatig nyitott maradt, csak a büntetőpárbajban tudta behúzni azt a házigazda Salgótarján együttese. Pedig a kezdés a Nagy Botond vezette hajdúságiaknak sikerült jobban, ám egy negyednyi szunyókálás után rendezte sorait Czigler László legénysége és a remek napot kifogó Madár vezérletével nem csak fordított a nagyszünetre, de lendülete kitartott a térfélcserét követően is. Patkovicot jól tartották a nógrádiak, a montenegrói nem csak gyenge dobóformája, hanem faultproblémái miatt sem tudott ezúttal vezéregyéniség lenni, de még az ő halványabb teljesítményével is volt esélye a vendégeknek a győzelemre. A záró felvonásra ugyanis három kisemberes felállásban futott ki a DEAC, a trió pedig triplákkal operálva teljesen leblokkolta a remekül dobó tarjániakat, 65-74-nél úgy tűnt a cívisvárosiak a vártnál simábban hozhatják a derbit. Madár azonban kezébe vette a karmesteri pálcát és Tutussal karöltve 15-1-es futással fordította meg rövid időn belül a találkozót, a végére pedig már csak a faultolás és a büntetők maradtak, melynél Szabó higgadtabb tudott maradni a vendégek irányítójánál, Nagy Botondnál, előbbi csak egyszer, míg utóbbi négyszer is hibázott a kritikus pillanatokban.

Legjobb dobók
Salgótarján: Tutus 23/3, Madár 17/3, Helmeczi 13/9, Szabó P. 13/3, Oluic 10/6.
DEAC: Nagy Bo. 26/21, Nagy Be. 15/9, Erdei 13/9.
 

MEAFC - MAFC II. 109-64 (34-18, 22-20, 32-15, 21-11)

Egy meccsig tartott a ”csoda”, a MAFC múlt heti bravúrja az A-csoportos fiatalokkal kiegészülve csak egyszeri fellángolásnak bizonyult, várható volt, hogy idegenben ismét egy gyengébb kerettel utaznak el a fővárosiak. A papírforma be is igazolódott, amihez még egy kiváló dobóforma is társult miskolci részről, a találkozó ”komolyságát” jól jelzi, hogy a borsodiak vezére, Drahos Gábor csak 18 percet töltött a parketten és mindössze három pontig jutott (de kiosztott hat gólpasszt). Ezúttal Tóth Gábor lett a házi gólkirály 25 egységével, közte öt triplával, utána az Orosz-Tóth Tamás páros következett 17-17 ponttal és összesen hét távolival. A lepattanócsatát óriási különbséggel megnyerő házigazdák (52-32) fölényét mutatja az is, hogy az utolsó negyedben már az U20-as játékosok kaptak lehetőséget náluk, így két utánpótlás csapat izgalommentes derbijévé avanzsált a találkozó.

Legjobb dobók
MEAFC: Tóth G. 25/15, Tóth T: 17/12, Orosz 17/9.
MAFC II.: Siklós 18, Boldog 12, Nagy G. 10.


EKF-Eger-KOK SE - Microsec-BUDAFOK 58-66 (14-18, 16-16, 16-12, 12-20)

Fontos mérkőzést nyert meg a Budafok Egerben, a két alsóházi csapat rangadóján a vendégek kulcsemberei sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel rukkoltak elő, ami el is döntötte a találkozó sorsát. Az idei szezonban csak vergődő hevesieknél Tóth Zoli és Máté Balázs is pocsék dobóformát fogott ki, előbbi 3/10-es mezőnymutatóval zárt, míg utóbbi őt is alulmúlva 2/14-el (14%) tudta le a derbit. Egyedül a dupla-dupláig jutó (18 pont, 10 lepattanó) Varga Imre emelhető ki hazai oldalon, de egyedül kevés volt a budafokiakkal szemben, akiknél Drevenka 20 pontja mellett, Tiba (12 pont, 9 lepattanó) és Vajda (8 pont, 12 lepattanó) is majdnem elérte Varga bravúrját, de a Fehér-Mészáros páros is hasznos percekkel járult hozzá a gárda első idegenbeli győzelméhez.

Legjobb dobók
Eger: Varga I. 18, Csabák 9/3, Szabó G. 8/3.
Budafok: Drevenka 20/12, Tiba 12, Fehér 11, Vajda 8, Mészáros Cs. 8.
 

Óbudai Kaszások - Vásárhelyi Kosársuli 86-92 (23-24, 26-14, 18-20, 19-34)

28 percig érvényesült a házigazdák akarata, a végjáték azonban a vásárhelyieké lett, így nagy fordítás után szerezték meg ők is első sikerüket távol az otthonuktól. A Kováts-Gorski-Mondzinger magas hármassal sokáig nem nagyon tudott mit kezdeni a vendég gárda, egyedül a faultproblémák jelentettek némi lehetőséget a számukra, 14 pontos hátrányban ugyanis az addig jól játszó, végül dupla-dupláig jutó (22 pont, 13 lepattanó) vásárhelyi nevelésű Kováts Robi kényszerült a kispadra, ezt kihasználva pedig elkezdte a felzárkózást az egyre jobban dobó csongrádi alakulat. Elek András tanítványai annyira belelendültek, hogy gyakorlatilag képtelenek voltak hibázni az utolsó negyedben, a teljesen padlót fogó óbudaiak pedig csak asszisztálni tudtak a vendégek feltámadásához, mellyel meg is nyerték a rangadót.

Legjobb dobók
Kaszások: Kováts R. 22, Gorski 18/3, Mondzinger 14/3, Takács D. 12/9, Sebők 12/6.
Vásárhely: Wirth 26, Csorvási 20, Vas P. 16/9, Varga D. 12, Pavlovic 10.
 

Budapesti Honvéd SE - Microsec-BUDAFOK 95-73 (19-13, 25-13, 24-26, 27-21)

A Honvéd ellen nem volt esélye az egri bravúr megismétlésére a Budafoknak, a bő rotációval dolgozó fehér mezesekkel szemben kevés volt a Drevenka-Mészáros hátvédpáros átlagos napja. Máté Márk (23 pont) és Stefán Dávid (12 pont, 9 lepattanó) vitték a prímet hazai oldalon, ráadásul mindketten kiváló mezőnyszázalékkal (57 ill. 86%) dolgoztak, de a csapategység erejét remekül jellemzi, hogy mind a 12 pályára lépő Honvéd játékos pontokkal járult hozzá a sikerhez. A budafokiak vezérét, Drevenka Dávidot jól vették ki a játékból Puskás Artút legényei, a rutinos játékmester 4/15-ös mezőnymutatóval zárta a találkozót, a játék többi elemében viszont hatékonyabb tudott lenni, leszedett hét lepattanót és kiosztott hat gólpasszt is. Újabb hazai sikerével a fővárosi együttes már a legjobb négy között van a Keleti csoportban.

Legjobb dobók
Honvéd: Máté M. 23/9, Stefán 12, Haris 11/6, Sebők 10.
Budafok: Mészáros Cs. 14/3, Drevenka 13/3, Verbényi 10.
 

Békési SzSK - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 70-60 (10-11, 23-16, 20-16, 17-17)

Gyengébb támadójátékának köszönheti elsősorban békési vereségét a meglepetéshez közel járó Tiszaújváros, a borsodiak mindössze 32 %-al céloztak mezőnyből, amivel igen nehéz mérkőzést nyerni, pláne idegenben. A házigazdák még a 25 eladott labdájukat is elbírták, amit azzal tudtak ellensúlyozni, hogy minden második dobásukat a helyére küldték Komáék (22 pont, 14 lepattanó) és az ismét remeklő fiatal, Béres Nándornak is köszönhetően (15 pont, 11 lepattanó) megnyerték a lepattanóharcot (47-35). Csapatként próbált ismét helyt állni a Tiszaújváros, ez sikerült is, a védekezésük rendben volt, 70 kapott pont Békésen nem szégyen, viszont támadásban ezúttal nem ment Varga Ádáméknak (16/12).

Legjobb dobók
Békés: Koma 22, Béres 15, Krstic 12/6, Kovács B. 12, Kertész 9/3.
Tiszaújváros: Varga Á. 16/12, Czura 13/3, Kovács Z. 11, Mohay 9.
 

KTE-Duna Aszfalt - Budapesti Honvéd SE 64-86 (7-28, 20-20, 16-25, 21-13)

Ellentmondás nem tűrően kezdte az összecsapást az esélyesebb Honvéd együttese, nem hagytak könnyű dobóhelyzetet a kecskeméti tüzéreknek, míg támadóoldalon brillírozott a fővárosi gárda, így gyakorlatilag tízpercnyi játék alatt el is döntötték a derbit. Stefán Dávid oktatta a bácskai fiatalokat, a magasember 21 percet töltött mindössze a pályán, de ezalatt 31ponttal terhelte meg a vendéglátók gyűrűjét, tette mindezt 88 %-os hatékonysággal (3/3 büntetőből) és lekapkodott mellé hét lepattanót is, végül 45-ös teljesítményindex-el fejezte be a találkozót. Pintér próbálta meccsben tartani a hazai csapatot, de az ő 16 pont, 8 lepattanós produkciója csak egy harmadik negyedbeli apró fellángolásra volt elegendő, a záró szakaszt ismét megnyomta a Honvéd és magabiztosan hozta első idegenbeli győzelmét.

Legjobb dobók
Kecskemét: Pintér 16/3, Jakab P. 12/6, Piukovics P. 10, Piukovics B. 9/6.
Honvéd: Stefán 31, Máté M. 12/6, Szalay 9/3, Szollár 8.
 

 

Nyugati csoport

Tehetséges Fiatalok-Budapest - OSE Lions 69-61 (19-7, 9-22, 24-10, 17-22)

A Beák, Szobi páros ismét győzelemre vezette a TF alakulatát, a két rutinos játékos 20, illetve 21 pontot vállalt az Oroszlány ellen győztesen megvívott rangadón. Hullámzó játék jellemezte mindkét felet, a fővárosiak rohamaira ugyanolyan domináns szakasszal tudott válaszolni a támadásban dadogó vendég gárda, Vavra András vezetőedző a védekezését keménységi fokát rótta fel övéinek, ami végül a vesztüket is okozta. Wehner és Tanács is halványabb produkcióval rukkoltak elő a fontos idegenbeli derbin, a TF pedig csapatként jobban üzemelt ismét ellenfelénél és javította múlt heti bajai fiaskóját, tovább őrizve második helyét a tabellán.

Legjobb dobók
TF: Szobi 21/6, Beák 20/9, Tóth Sz. 13/3.
OSE: Gorzsás 15/3, Vujovic 15, Kiss K. 10, Tanács 8.
 

Metal-Work Bonyhádi KSE - Alba Fehérvár-DKKA 107-81 (16-27, 36-17, 34-17, 21-20)

Pontgazdag derbin igazi dobópárbajt hozott a két csapat randevúja, melyen a vesztes fehérváriaknak sincs okuk a kesergésre, ugyanis Markovic és Filipovics nélkül tartották magukat a címvédővel szemben. Hegedűs (25 pont, 9 gólpasszt, 5 blokk) és Tömösváry (34 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk) azonban megoldhatatlan feladatot jelentett a számukra, még Czirbus (20 pont, 11 lepattanó) és Brbaklic (21 pont, 11 lepattanó) dupla-duplája sem volt elegendő a két tolnai ász ellen, főleg a 18 eladott labdájukat kellett volna lejjebb redukálni, hogy legyen esélyük a bajnokverésre.

Legjobb dobók
Bonyhád: Tömösváry 34/9, Hegedűs 25/6, Baki 10.
Fehérvár: Brbaklic 21/3, Czirbus 20/6, Varga M. 14/9, Fülöp 14.
 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Concordia Motax KC Pápa 77-87 (17-21, 23-19, 21-26, 16-21)

Puszta (23 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) és Keresztes (14 pont, 13 lepattanó, 3 blokk) kifogott a Győr együttesén, az utóbbi időben egyre jobb formába lendülő gárda hazai pályán nem tudta legyőzni a szintén hasonló cipőben járó pápaiakat. A vendégeknek nagy lökést adott a Veszprémből érkező hátvéd játéka, a Törökbálint legyőzésével mér jelezték, hogy igenis számolni kell velük idén, mostani sikerükkel pedig már számszerűleg is az élboly közvetlen üldöző mezőnyéhez csatlakoztak. Az extrán dobó Pápa (58 %) még a 21 elszórt labdáját is elbírta a gyengébben lövő Hajmásyékkal szemben, akik ezt megfejelték egy hazai pályán irtó szegényes büntetőzéssel (4/14), ezt pedig már nem bírta el négy emberével is tíz pont felett záró házigazda.

Legjobb dobók
Győr: Hajmásy 17/15, Kovács S. 17, Márkus 12/6, Nárai 11.
Pápa: Puszta 23/12, Horváth 15/3, Keresztes 14, Henrik 12/6.
 

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Bajai Bácska FKE 103-88 (25-18, 27-20, 22-25, 29-25)

Magabiztosan nyerte ismét hazai fellépést a Veszprém együttese, kisebb hullámvölgyek ugyan akadtak Körtélyesiék játékában, de amikor kellett, megrázták magukat az A-csoportot megjárt spílerek és megszórva a bajaiakat tovább erősítették vezető pozíciójukat a csoport élén. A már említett Körtélyesi (23 pont, 4 szerzett labda, 7 gólpassz) mellett Vertetics (16 pont, 8 gólpassz) és Takács (14 pont, 9 lepattanó) tűnt fel a pálya minden pontján, míg Novák (15) és Kámán (16) ezúttal a pontgyártásból vették ki főként a részüket. Ágaflvi (20 pont, 5 lepattanó) és Mándity (17 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) ugyan hozták magukat vendég oldalon, sőt,Katyanszki (15 pont, 6 szerzett labda, 13 kiharcolt fault) is éles volt, de Délity ismét a ”csúnyábbik” arcát mutatta, míg Nagy Dánielnél az eladott labdák szaporodtak meg túlzottan (7), ami egy irányító esetében nem túl szerencsés.

Legjobb dobók
Veszprém: Körtélyesi 23/9, Vertetics 16, Kámán 16, Novák 15/3, Takács 14.
Baja: falvi 20/6, Mándity 17, Katyanszki 15, Nagy D. 11/6.
 

Vasas Akadémia - SMAFC-NYME 93-66 (22-16, 26-14, 22-22, 23-14)

A mezőny leghosszabb győzelmi szériájában lévő Vasas hatodik sikerét aratta egyhuzamban, a forgatókönyv pedig mondhatni a szokásos volt a SMAFC ellen is, igazán kiemelkedő teljesítmény nélkül, csapatként funkcionálva zsebeltek be egy újabb nagy arányú diadalt. Négyen zártak 12 pont felett a vendéglátóknál (Andrássy, Garamvölgyi, Katona, Faragó) , akik a játék minden elemében felülmúlták a soproniakat, jobban dobtak mezőnyből (53-41%), több lepattanót szereztek (36-30), kevesebb labdát szórtak el (16-26) és sokkal jobban keresték egymást a pályán (27-15 gólpassz), mint Meszlényi Róbert tanítványai. A vendégeknél Balogh (23 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) és Berneczei (14 pont, 10 lepattanó, 3 szerzett labda) játékára nem lehetett panasz, utánuk azonban a társak adósok maradtak a jó teljesítménnyel.

Legjobb dobók
Vasas: Andrássy 15/3, Garamvölgyi 14, Katona 13/3, Faragó 12/9.
SMAFC: Balogh G. 23/3, Berneczei 14, Füzi 9/3.
 

MTK Törökbálint - PVSK-Kronosz Kiadó 102-80 (23-26, 23-17, 26-19, 30-18)

A harmadik negyed elején döntötte el végleg a Pécs elleni találkozót a Törökbálint együttese, Szarvas Gábor fiai 22-4-el nyitották a záró játékrészt, ami megpecsételte az addig magukat jól tartó baranyaiak sorsát. Horváth Kristóf ihletett mérkőzésen van túl, a házigazdák fiatal tehetsége 27 pontot szórt (közte 6/9 tripla), mellette pedig leszedett még hét lecsorgó lasztit is, de Bihari 22 pontja, valamint Bointizer dupla-dupla közeli (9 pont, 8 lepattanó) teljesítménye is kellett a fölényes sikerhez. A vesztes félnél az Antóni-Czukor páros tartotta sokáig meccsben a sötét mezeseket, akik főleg jó kinti dobásiaknak köszönhették, hogy olyan sokáig partiban tudtak lenni esélyesebb vendéglátójukkal sezmben.

Legjobb dobók
MTK: Horváth K. 27/18, Bihari 22, Jakab P. 14/6, Trepák 10.
PVSK: Antóni 18/12, Czukor 17/9, Demeter 13, Popgyákunik 10/9.
 

Fotó (slide, 2.): facebook.com
Fotó (1.): debka.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus