2014-15: Top10 erőcsatár

A sorozat első három részét ezeken a linkeken megtaláljátok: irányítók, dobóhátvédek, kiscsatárok.

1. Anthony Davis (New Orleans Pelicans)

A liga legtehetségesebb magasembere szerintem, második évében hozott egy 20.8 pont - 10.0 pattanó - 2.8 blokk (ligaelső) statsort 58.2%-os TS mutatóval úgy, hogy azért mellette vannak jó támadók, csak ezen játékosok nagyrésze az év jelentős részében sérült volt, így a figyelem elég nagy hányada fordult rá. Védekezésben nemcsak a saját emberét, de az ellenfél összes festékben járó játékosát meg tudja fogni, de legalábbis az életüket megnehezíteni. Egyetlen gyenge pontja egyelőre sérülékenysége, Ömer Asik érkezésével viszont védekezésben nem kell 0-24-ben megszakadnia, jóval kisebb lesz rajta a nyomás hátul, így azt várom tőle, hogy sokkal kevesebbet hiányzik majd.

2. Blake Griffin (Los Angeles Clippers)

24.5 pontját 58.3%-os TS-sel szerzi, ami talán Chris Paul mellett nem is "akkora" dolog, de kifejezetten hatékony támadójátékos lett, és már messze nem csak a zsákolásokból él, egészen jó - bár néha még bizonytalan - középtávoli tempót fejlesztett ki. Védekezésben egyelőre közelében nincs Davisnek vagy akár a harmadik helyezett Ibakának, de munkamániás hírében áll, Doc Rivers alatt a játék ezen területén is fejlődött az elmúlt egy évben, szerintem simán tovább fog ebben javulni. Ami aggasztó lehet vele kapcsolatban, hogy százalékos mutatóban egyre gyengébb pattanózó (9.5/meccs, de már csak 14.7 TRB%), viszont magasemberhez képest nagyon jól lát a pályán, és kifejezetten jól hozza helyzetbe a társakat (3.9 gólpassz). Vezéralkat, egyre több szakíró szerint Griffin a Clippers első számú játékosa és nem Paul.

3. Serge Ibaka (Oklahoma City Thunder)

Davis mellett a liga másik elit védője ezen a poszton, az előzőt megelőző két szezonban ő lett a blokk-király, és míg régebben leginkább csak a gyenge oldali besegítésekből volt "halálos", most már labdás emberen is az egyik legjobban dolgozó erőcsatár. Nem tartozik a legjobb pattanózók közé (8.8), és támadásban is limitáltabb (15.1 pont), pedig hatékony (57.6% TS), de Durant és főleg Westbrook mellett nem is nagyon játsszák meg annyiszor, amennyiszer kellene - annak ellenére sem, hogy Griffinnél jobb tempódobása van, és lassan-lassan már triplákra is lehet használni. Ha kicsit több esze lenne Westbrooknak vagy új edzője a Thundernek, ennél sokkal jobb számokra is képes lehetne, de ezzel együtt akkora faktor védekezésben, hogy összességében hasznosabbnak tartom, mint a következő két úriembert.

4. Kevin Love (Cleveland Cavaliers)

Bődületes számokat produkál (26.1 pont, 12.5 pattanó, 59.1% TS), ráadásul az első olyan négyes, aki egyértelműen képes kinyitni a teljes pályát másoknak (37.6% tripla) - a hatékonysági mutatói pedig a Cavsnél ennél csak jobbak lesznek, jóval könnyebb helyzeteket vállalhat LeBron mellett, mint tette azt Minnesotában. Védekezésben cserében szinte teljesen használhatatlan volt eddig - új csapatában, új edzővel, új rendszerrel és sokkal magasabb elvárásokkal ez változhat, de erre azért építeni egyelőre nem tudok -, és még soha nem járt PO-ban, ami azért a körülötte lévőkről - kivéve a két éve profi Davist - nem nagyon mondható el. Aldridge-dzsal összevetve szimpátia kérdése, hogy ki kit tart jobbnak: a Blazers játékosa valamivel jobb védő, egy nagyon kicsit kevésbé sérülékeny, és volt már rájátszásban harcoló csapat (egyik) vezére, viszont Love jobb pattanózó és sokkal hatékonyabb pontszerző.

5. LaMarcus Aldridge (Portland TrailBlazers)

Nagyon jó éve volt Aldridge-nak, karrierje legjobb számait hozta a boxscore-statisztikákban (23.2 pont, 11.1 pattanó), és a középtávoli tempók koronázatlan királya ezen a poszton. Pattanózásban konkrétan kategóriát javult (TRB%: 14.0 -> 16.5, ami ligaelitnek minősíthető). Védekezésben sem teljesen kuka, de azt is nehéz lenne róla mondani, hogy az átlagnál akár csak egy kicsivel is hasznosabb. Viszont Love-val ellentétben leginkább csak középtávolról tud dobni - sem a darálóban, sem a triplavonalon túlról nem szokása túl sokat vállalkozni -, ami egyértelműen taktikai variációs hátrányt jelent csapatának Love-hoz képest. Love még most is jobb pattanózó (a liga egyik, ha nem a legjobbja), és bár gyengébb védő, összehasonlíthatatlanul hatékonyabb scorer volt tavaly a portlandinél (50.7% TS), és általában is 3-5%-kal jobb mutató hozott ebben a kategóriában.

6. Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks)

Elmúlt 36 éves Würzburg legnagyobb büszkesége, de még így is befér szerintem erre a helyre. Monta Ellis érkezésével lekerült némi teher róla támadásban, és ezt kifejezetten jól reagálta le (21.7 pont, 60.3% TS), ráadásul ő a liga (egyik) legjobb kezű magasembere (39.8% tripla), így Love-hoz hasonlóan sokkal több teret tud engedni a többieknek, mint azok a négyesek, akiket fel lehet adni a hárompontoson. Védekezésben egy ideig nagyon alulértékelt volt, most már azért rászolgált, hogy ne nagyon dicsérjék, legnagyobb gyengesége viszont pattanózása (6.2/meccs, 10.9 TRB%), ettől függetlenül támadásban akkora "császár" akár első, akár második opcióként, hogy ennél lejjebb nálam egyelőre nem megy annak ellenére sem, hogy tőle javulás már biztosan nem várható.

7. Zach Randolph (Memphis Grizzlies)

Dupla-duplát átlagolt tavaly is (17.4 pont, 10.1 pattanó), de azt is hozzá kell tenni, hogy legkevésbé a scoringja az, ami kiemelkedő - hiába, hogy a liga legjobb old-school négyese, aki testi erejét mintaszerűen használja ki, mindössze 51%-os TS-t tudott felmutatni, ráadásul ez az előző három idény legjobb adata volt tőle, ez pedig messze ligaátlag alatti mutató. Pattanózása ezzel szemben a liga legjobbjai közé emeli (17.4 TRB%), és bár nem a Memphis legjobb védőjátékosa - finoman szólva sem -, nem lóg nagyon ki az évek óta kifejezetten erre építő csapatból sem.

8. Paul Millsap (Atlanta Hawks)

A tavalyi off-szezon legnagyobb rablása volt, hogy két évre évi 9.5 millió dollárért tudta őt szerződtetni a Hawks, maradéktalanul megszolgálta a pénzét az első szezonban. Karrierje legjobb évét hozta pontokban (17.9), ami nem meglepő, tekintve hogy Al Horford sérülése után az első számú magasember lett az Atlantánál, és megtanult egy viszonylag hatékony triplát is (35.8%). Alulértékelt védőnek tartom, de amennyivel hatékonyabb támadásban Z-Bonál (54.5% TS), legalább annyival gyengébb pattanózó is (8.5/meccs, 14.6 TRB%). Horford visszatérésével szerintem fognak esni némileg számai, de ha mindkét magasember egészséges tud maradni, az Atlanta jóval jobb lehet, mint az előző idényben.

9. Kenneth Faried (Denver Nuggets)

Limitált boxscore-mutatókat hozott össze az előző idényben (13.7 pont, 8.6 pattanó), ám egyrészt ezeket 27.2 perces átlaggal tette a parkettre, másrészt úgy átlagolt ennyi pontot, hogy egyelőre még nincs egyetlen olyan mozdulata sem, amire egyedül támaszkodhatna támadásban, a támadópattanókból, illetve a mások által zsákolásra feltett labdákból él, nem meglepő magas TS-mutatója (57.3%). Amit tud, bármikor és bárhol tudja, nincsenek off-nightok, migrén vagy bármi más zavaró tényező, nála lehet tudni mindig, mit várhat az ember, és emellett elit pattanózó is (16.9 TRB%).

10. Derrick Favors (Utah Jazz)

Az elmúlt évben messze a legtöbb lehetőséget kapta eddigi karrierje során, és ki is használta ezt. Támadásban hasznosabb volt, mint korábban bármikor, pedig sokkal többet is próbálkozhatott, mint az ezt megelőző években (13.3 pont, 55.6% TS). Pattanózásban tartja a szintet nagyjából, a több játékidő miatt nőtt csak az átlaga (8.7/meccs, 16.7 TRB%), viszont kifejezetten jó védő is, így összességében komplett játékos már most is. Egyénileg kell támadásban fejlődnie, a palánk alatti mozgásait csiszolni és még ennél is jobb lehet - az akár most is vita tárgya talán, hogy ő vagy Faried.

 

És akik kimaradtak:

Josh Smith: Képességei alapján Top10-es lehetne, hiszen borzasztóan jó védő és az egyik legjobb passzoló a poszton (3.3 gólpassz, de az ezt megelőző két idényben 20% fölött volt az AST% mutatója, az négyeseknél több mint kiemelkedő). Annyi esze sincs azonban, mint egy marék szárított lepkének, így a gyengénél is lényegesen gyengébb scorer (16.4 pont, 46.3 TS%, 26.4% tripla), és az utóbbi két évben már a büntetői is teljesen szétestek (53.2%). Az sem segít neki, hogy nem a posztján játszatják, de már atlantai karrierje végén sem volt jó, Detroitban csak folytatta ezt kiscsatárként.

Greg Monroe: Ő akár center is lehetne, de valószínűleg ott sem férne be a legjobb 10-be. Jó pattanózó (9.3/meccs, 15.4 TRB%), de nem túl hatékony scorer (15.2 pont, 53.1 TS%), ráadásul a gyűrűtől távol nem nagyon van játéka (triplája egyáltalán nincs), és nagy gondjai vannak védekezésben is - akár centerben, akár itt nézzük.

Taj Gibson: Talán nem akkora hustle játékos, mint Faried, de majdnem. Tavaly alig maradt le az év hatodik embere díjról, Davis és Ibaka mögött pedig talán a legjobb védő ezen a poszton. Támadásban egyelőre limitált (13.0 pont, 52.4% TS), pattanózása sem kiemelkedő (6.8/meccs, 13.5 TRB%), és ahogy Faried, ő sem nagyon csinálja meg magának a helyzetet, viszont minden piszkos munkát rá lehet bízni.

Ryan Anderson: A legjobb kezű játékos ezen a poszton, de egyrészt nem jó pattanózó, másrészt nem jó védő, harmadrészt pedig leginkább azért nem került fel nálam a Top10-be, mert olyan súlyos nyaksérülésből tér majd vissza, hogy megmondhatatlan, meddig fogja bírni és mennyire tudja régi önmagát idézni.

Nene: A korábban elit hatékonysággal dolgozó magasember mára leginkább átlagos scorer lett (14.2 pont, 53% TS), és pattanózása sem jó, tavaly nagyon sokat esett a korábbiakhoz képest (5.5/meccs, 10.9 TRB%).

Tristan Thompson: Kifejezetten jó éve volt annak ellenére, hogy nagyon nem róla szólt az előző idény, és a most következő még kevésbé fog. 11.7 pontját 52.8%-os TS-sel hozta, ami gyenge, viszont 9.2 pattanója mellett (16.3 TRB%) jó védőnek is számít, így a scoringot leszámítva nagyon hasznos játékos.

Thaddeus Young: Egészen jó számai mögött szerintem nincs túl sok tartalom. 17.9 pontját 51.2 TS%-kal hozta egy (kis túlzással) NBA-be nem való csapatban, bár ha a figyelem megoszlik majd, és nem ő lesz csapat első számú embere, akkor ezen javíthat. Borzalmas pattanózó azonban (6.0/meccs, 9.5 TRB%), és védekezésben is inkább alulról súrolja az átlagos szintet, minthogy elérné.

David Lee: Top10-be illő számok támadásban (18.2 pont, 56.6 TS%) és pattanózásban is (9.3/meccs, 15.3 TRB%). Talán be is lehet tenni a listára, ez megint szimpátia függvénye, viszont annyira hulladék védőnek tartom (ha veled példálóznak a "mit ne csinálunk" előadáson, az már baj, Love-szinten, vagy az alatt van valamivel ebben), hogy a támadásbeli hasznosságát nálam el is veszti ezzel.

Carlos Boozer: Egyedül pattanózásban tartozik a ligaelitbe (8.3/meccs, 16.8 TRB%), pontszerzésben az utóbbi két évben már messze átlag alatt volt (13.7 pont, 48.9% TS), védekezésben pedig Lee-t is előbb választanám talán, mint őt, pályán hagyhatatlan emiatt a végjátékban (is).

Jared Sullinger: Boozerhez hasonlóan jó pattanózó (8.1/meccs, 16.7 TRB%), pocsék scorer (13.3 pont, 49.7% TS) és gyenge védő is, de legalább benne még a remény megvan, hogy az utóbbi két területen fejlődik. Centerként sokat játszott tavaly, azt szerintem nála el kell felejteni.

David West: Kifejezetten gyenge éve volt (14.0 pont, 6.8 pattanó, 53.3% TS), viszont Stephenson lelépése és George sérülése miatt most egy kisebb ugrást várok tőle. Amiben nem fog javulni, az a pattanózása (12.3 TRB%), évek óta ezt a szintet hozza nagyjából, és ebben azért jócskán elmarad a liga legjobbjaitól. Jó védőnek tartom, aki képes magának is megcsinálni a helyzetet, de kérdés, hogy 34 évesen meg tud-e újulni megint.

Markieff Morris: Benne több kakaót látok, mint akár testvérében, akár az Orlandóba költöző Channing Frye-ban. Jó shooter (13.8 pont, 56.4% TS), pedig a hármasok nem is mennek még neki annyira (31%). Pattanózásban van hova fejlődnie jócskán (6.0/meccs, 12.6 TRB%), de védőként szerintem egészen jól megállja már most is a helyét.

Kevin Garnett: Továbbra is egészen elképesztő pattanózó (20.5 perc, 6.6/meccs, 19.3 TRB%), viszont nem lehet már pályán tartani jelentős ideig, és emiatt nálam egy Top10-be már nem fér be akkor sem, ha a tavalyi 46.7%-os TS mutatójára azt mondom, hogy csak egy kicsúszott valami volt, ennél lehet még jóval jobb a most következő idényben - ez elő is fordulhat.

Amir Johnson: Jó kiegészítőjátékos (10.4 pont, 59.2% TS), de leginkább csak a mások által kialakított helyzetet teszi a gyűrűbe, illetve a palánk alatti darálóban képes még aprítani. Inkább lelkes, mint jó védő, és nem is annyira jó pattanózó (6.0/meccs, 13.3 TRB%).

Channing Frye: Összességében nem rossz pontszerző (11.1 pont, 55.5% TS), amit leginkább annak köszönhet, hogy jó tripladobó (37%), igazi stretch négyes. Védekezésben talán a legalulértékeltebb a poszton, sokan nagyon rossznak tartják hátul, ami szerintem egyáltalán nem igaz. Pattanózása az, ami viszont egyértelműen gyenge (5.1/meccs, 10.1 TRB%).