A fiúk megnyerték az ORV-t, a lányok is győzelemmel zártak

Mindkét U16-os válogatottunk simán verte a házigazda Szlovákiát - a fiúk a lengyelek győzelmével az első helyen zártak, a lányok Csehország mögött másodikként.

Az MKOSZ hivatalos oldala, a hunbasket.hu számolt be a lányok mai összecsapásáról:

U16-os lány válogatottunk zárta ma este a lévai Olimpiai Reménységek Versenyét, az ellenfél a házigazda Szlovákia együttese volt, amely az első két napon két vereséget szenvedett Lengyelország (59-60) és Csehország (53-93) ellen.

Sok volt a hiba mindkét oldalon az első percekben, de a mieink a Pfeiffer Virág - Holcz Rebeka duó vezérletével megléptek ellenfelüktől a 6. perc közepére (3-11). Egy szlovák tripla után folytatódott az eléggé egyoldalú küzdelem, a cserék pályára lépésével sem csökkent ak ét együttes közötti különbség, sőt... Markusz Lilla, Kastl Dóra és Darázsi Dóra kosaraival 16 ponttal vezettünk 10 perc játékot követően (6-22). A második felvonás sokkal kiegyenlítettebb volt, ezúttal mindkét oldalon kevés kosár esett. A mieink némileg megtorpantak, de vezetésüket igazán komoly veszély nem fenyegette, a szlovákok egyetlen egyszer sem tudtak közel kerülni a magyar válogatotthoz (18-34).

A második félidőt egy 10-0-s három és fél perccel kezdtünk, itt már kezdett kiütésessé válni a mieink fölénye (18-44). Ezt követően kezdett el ébredezni Szlovákia, de Laczkó Sáráék végig kezükben tartották a találkozó irányítását - 30 játékperc után több mint duplaannyi dobott pontunk volt, mint északi szomszédainknak (25-52). A záró játékrész elején Darázsi triplájával 30 pont fölé nőtt a távolság, és innentől kezdve végig nagyjából ennyi is maradt a differencia. Mészárosné Kovács Andrea együttese végül nagyon könnyedén, 63-34-re verte Szlovákiát, így 2-1-es mérleggel a hibátlan Csehország mögött a második helyen zárta az idei ORV-t.

Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitány: "Nagyon örülünk a győzelemnek! Az egész mérkőzés során kézben tartottuk az irányítást. Szerkezetileg és játéktudásban is az ellenfél fölé sikerült nőnünk. Nagyon sok munka vár ránk a jövőben, hogy agresszivitásban, küzdeni akarásban felzárkózzunk az A divízió színvonalához."


Olimpiai Reménysége Versenye, 3. nap
U16-os lányok

Szlovákia - Magyarország 34-63 (6-22, 12-12, 7-18, 9-11)

Szlovákia legjobb dobói: Uzovicová 10/6, Rosa 7/3, Janstová 5, Paulovicová 5.

Magyarország: Pfeiffer 7/3, Ferenczi 8, Baa 9/3, Holcz 10, Strausz 4. Csere: Laczkó 4, Darázsi 7/3, Gyöngyösi 6, Kastl 6, Markusz 2, Antal -.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken találjátok!

A mérkőzésről készült fotókat ezen a linken lehet megtekinteni!


A torna végeredménye

1. Csehország 3-0
2. MAGYARORSZÁG 2-1
3. Lengyelország 1-2
4. Szlovákia 0-3

 

Az MKOSZ számolt be a fiúk tornagyőzelméről:

A Léván rendezett Olimpiai Reménységek Versenyének utolsó fiú mérkőzését U16-os fiú válogatottunk játszotta a házigazda Szlovákiával. Mivel délben a lengyelek 44 pontos verést mértek a csehekre, így előbbiek 2-1-gyel, utóbbiak 1-2-vel zártak. Ezzel azonban az is eldőlt, hogy ha a Lengyelországot legyőző magyar csapat a szlovákok ellen is nyer, akkor az egész torna első helyén végez.

Csuti Kornél kosaraival, valamint Kertész Dávid és Kőházi Bence tripláival kezdtünk, de kiegyenlítettek voltak az első percek, a szlovákok nem szakadtak le. Kovács Levente is betalált kintről, Kelemen Domonkos pedig zsákolt. Kovács lendületben maradt, Csuti pedig újfent megállíthatatlan volt a negyed végén. Támadásban nagyot mentünk az első 10 percben, amit Szlovákia egyre nehezebben tudott lekövetni (21-28). A második felvonás első felében Kőházi vezetésével megléptünk 16 ponttal. Bár a félidő végén megálltunk kicsit, Kovács duplájával így is megvolt a két együttes közötti 15 pontos különbség a nagyszünetre (34-49).

A fordulás után Hajdu Péter triplájával kezdődött a ponttermelés, de nagyon beindultak a szlovákok, akik a 24. perc közepén már csak 5-tel voltak lemaradva (47-52). Kovács és Kertész kosarai nagyon kellettek, mint ahogy Kőházi újabb két hármasa is - utóbbival visszállt a 10 pont fölötti előnyünk a záró játékrész előtt (53-64). Az utolsó 10 perc elején még próbálkozott a vendéglátó, de fizikailag elfáradt a negyed közepére. 61-72 után, a mérkőzés utolsó négy és fél percében már nem dobott pontot Szlovákia, végül pedig 82-61-re győztünk. Ez azt is jelenti, hogy a magyar U16-os fiú válogatott megnyerte az ORV-t.

Berényi Sándor szövetségi kapitány: "Ma játszottunk a legjobban támadásban. A dobószázalékunk és a gólpasszok száma önmagáért beszél. Ennek a csapatnak az lehet a legnagyobb erőssége, ha mindenki alárendeli magát a csapat érdeknek - ahogyan azt ezen a tornán tette mindenki. Gratulálok a srácoknak!"


Olimpiai Reménységek Versenye, 3. nap
U16-os fiúk

Szlovákia - Magyarország 61-82 (21-28, 13-21, 19-15, 8-18)

Szlovákia legjobb dobói: Malovec 25/9, Solcansky 9, Koller 7.

Magyarország: Kőházi 17/15, Csendes -, Hajdu 11/9, Kertész 13/6, Csuti 16. Csere: Meszlényi 2, Kovács 15/3, Csátaljay 4, Merkl 2, Szabó -, Kelemen 2.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken találjátok!

A mérkőzésről készült fotókat ezen a linken lehet megtekinteni!


A torna végeredménye

1. MAGYARORSZÁG 2-1
2. Lengyelország 2-1
3. Szlovákia 1-2
4. Csehország 1-2

Forrás - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus