Belgium ellen folytatják az U16-os lányok

Válogatottunk még veretlen az A-divíziós Eb-n, ma 19:30-tól megkezdi a középdöntőt a belgák ellen. 

U16-os leány Európa-bajnokság, A-divízió, középdöntő, 1. mérkőzés

Belgium - Magyarország 19:30

A magyar csapat eddig szenzációsan teljesít az Európa-bajnokságon, kezdésnek simán verte Lettországot, majd szintén könnyen lépte át a spanyolokat, végül egy félidő alatt lerendezte Angliát - így három győzelemmel jutott a középdöntőben. Ide hozta magával a letteket és a spanyolokat is, a másik ágról pedig Franciaország, Németország és Belgium került ebbe a csoportba. A bejutott csapatok egymás elleni eredményeiket hozták magukkat, így a mieink és a franciák két-két győzelemmel állnak az élen, a németekek és a spanyolok egy-egy győzelemmel, illetv vereséggel, a lettek és a belgák pedig két-két vereséggel állnak jelenleg.

Ezek tükrében a mai mérkőzésen kötelező a győzelem Belgium ellen, hiszen papíron Juhász Dorkáék az esélyesek - ráadásul a németek, de különösen a franciák ellen döntő jelentőségű mérkőzést vívnak majd a lányok a következő napokban. Mindkét csapat ellen simán kikaptak a belgák a csoportban, egyedül Szerbiát győzték le - különösen a támadójátékukat fojtották meg az ellenfelek. Védekezésben komoly szintet képviselnek, ezért lesz kulcsfontosságú, hogy a mieink elöl hozzák az eddigi szintet - nem lesz könnyű, ugyanis dobott pontban és gólpasszokban is Lelikék vezetik eddig az Európa-bajnokságot.

Ami kulcsfontosságú lehet, az a lepattanózás: a mieink ebben is elsők a teljes mezőnyt figyelembe véve, ellenben a belgák eddig finoman szólva sem remekeltek a palánkok alatt - ha itt meglesz a kellő dominancia, az eddigi jó dobóteljesítménnyel megnyerhető a mérkőzés. Az egy nap pihenő hatásai kérdésesek, hiszen megtörheti az eddigi lendületet - reméljük, hogy ez nem történt meg.

A találkozó 19:30-kor kezdődik, hajrá Magyarország!

fotó, slide: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus