U20: Még helyükre kell tenni a részleteket

Utolsó felkészülési meccsén szoros meccsen kapott ki a magyar U20-as fiú válogatott egy osztrák egyetemi válogatottól, amelyik vb-re készül éppen. Hasznos edzőmérkőzés volt, s Váradi Attila vezetőedző szerint az egyik fő feladat még az lesz a hátralévő pár napban, hogy a megfelelő helyeken a megfelelő emberekkel csiszolódjon össze a keret. Szerdán ugyanis már repülnek a fiúk Pitestibe, a "B" divíziós Európa-bajnokságra.
 


Felkészülési mérkőzés (2013. július 6.)
Magyarország U20 – Ausztria (Egyetemi Válogatott)
65-69 (26-27, 13-9, 9-14, 17-19)

Magyarország: Polyák -, Pongó Má.-, Allen 16, Markovics 13, Czinger 3. Csere: Kovács Á. 14/6, Sinkovits 2, Jakab 1, Simon 4, Dobos 2, Varga 4, Bognár 6.

Váradi Attila vezetőedző: - Az egyetemi világbajnokságra készülő osztrák csapat várt ránk. Nagyon hasznos volt ellenük játszani, hiszen első ligás, tapasztalt kosarasok is voltak a keretben. Őszintén szólva a játékunkkal viszont annyira nem voltam elégedett, még sok dolgot a helyére kell tenni. Nem feltétlenül az eredmény zavar, hanem a játékfelfogás. Ám azt gondolom, hogy a srácok intelligenciája rendbe rakja a most olykor hibádzó dolgokat. Itt a válogatottnál a klubcsapatok legjobbjai vannak együtt, de a szerepeknek le kell tisztázódniuk, mivel ha öt remek kosarast a pályára küldök, abból még nem lesz jó csapat.

Az utazókeret abból a 12 játékosból áll, akit a múltkor megnevezett a kapitány (KATT IDE), s a további program szerint hétfőn 19 órakor találkozik ismét az U20-as válogatott Körmenden: aznap egy megbeszélés fér még a teendők közé. Aztán kedden két tréninget tart Váradi Attila, majd szerdán várhatóan délelőtt valamikor indulás Romániába, ahol két nappal utána (július 12-én) már pályára is lépnek a magyarok a „B” divíziós Európa-bajnokságon, méghozzá Luxemburggal szemben.

Utána naponta lesznek a találkozók, sorrendben: Lengyelország, majd Szlovákia ellen, aztán egy nap pihenőt követően 16-án a hazaiak, vagyis Románia válogatottja következik, végül a britek ellen fejezi be a csoportküzdelmeket a magyar U20-as nemzeti együttes, július 17-én. Ezután még inkább élesben mennek a  dolgok, hiszen a 8 csapatból 4, a 4-ből 2 lesz...

A két hatos csoportból az első 4 jut tovább, ám egyfelől azért is meg kell küzdeni, hogy két gárdát megelőzzünk, másfelől utána nem mindegy, hogy a másik csoportból az éllovasok közül kapunk valakit vagy egy netán gyengébb ellenfelet, tehát az sem lenne nagy "baj", ha nem a negyedik helyen csusszannánk tovább. Bár esélylatolgatásba inkább ne menjünk bele, bízzunk inkább abban, hogy amit lehet kihoz magából ez a jó kis magyar keret!

Mivel csak két csoport lesz (összesen 12 együttes szerepel ebben a divízióban), könnyű kiszámolni, hogy kapásból a legjobb 8-ba kerülhetünk, ha csoportunkban legalább két csapatot megelőzünk. Onnantól kezdve pedig keresztbejátszás során egyenes kieséssel dől el kik masíroznak be a négybe, majd a döntőbe.

A „B” divíziós EB végén a három érmes gárda feljut az „A” divízióba.

A Kezdő5.hu ezután is nyomon követi az U20-as válogatott útját (ahogyan a többi korosztályban is).

Fotó: a válogatott saját képe

 

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus