Veretlenül nyerték csoportjukat az U16-os lányok

Nagy csatában ugyan, de Olaszországot is legyőzte válogatottunk, mely továbbra is hibátlan az A-divíziós Eb-n. 

U16-os női Európa-bajnokság, A-divízió, csoportkör

Olaszország - Magyarország 49-55 (14-7, 10-14, 14-11, 11-23)

Magyarország: Angyal 14/3, Wentzel 6, Mányoky 9, Tóth F. -, Varga A. 8
cserék: Vári 10/6, Dombai 7, Boros -, Vincze -, Szirony -, Budácsik 1

Az első perctől kezdve érezhető volt, hogy két felkészült csapat találkozik, amelyek próbálják elszívni a levegőt a másik elől - egyik sem villogott támadásban, de nagy volt a harc, keményen zárt mindkét védekezés. Az olaszok azért elöl is megdobták a magukét és megléptek 7-0-ra, ez az előny pedig kitartott az első negyed végéig, hiszen a magyar együttes öt és fél perc (!) után dobott először pontot és tíz perc alatt összesen hétig jutott. A második játékrészben aztán magukra találtak támadásban is a mieink, igaz, továbbra is borzasztóan nehezen juttatták a gyűrűbe a labdát a csapatok - a nagyszünet előtt azonban jött egy 8-0-s magyar roham, amellyel visszakapaszkodott az együttes. 

Ennek köszönhetően 24-21-es olasz előnyről indult a második félidő, ahol aztán nem változott a játék képe, továbbra is a küzdelem dominált. A harmadik negyed derekára ismét meglépett Olaszország és tíz pontra nőtt a különbség, de volt visszaút, innentől "bedeszkázta a gyűrűt" válogatottunk és egy 9-0-s rohammal megint felzárkózott. A záró etapban aztán a mieink bírták jobban a gyűrődést, majdnem négy percig nem kaptak pontot, ez idő alatt pedig aprábként eltüntették a hátrányt és fordítottak - továbbra is nagyon kemény, izzadós meccset vívtak a felek. Az utolsó két percben Vári süllyesztett el egy kulcsfontosságú hárompontost, majd bár érkezett egy olasz válasz, így is a magyar válogatott volt előnyben és a végén Mányoky tökéletesen büntetőzött: négyből négyet küldött a helyére, amellyel végleg eldöntötte a győztes kilétét.

Így hibátlan mérleggel, háromból három győzelemmel a csoport élén végeztek a mieink. 

fotó, slide: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus