(Mester)mérlegen a négy közé jutás

A legjobb négy közé jutott válogatottunk a Csehországban zajló u17-es női világbajnokságon. Az óriási siker után érthető módon a gárda szövetségi kapitánya is rendkívül boldogan nyilatkozott.

Mészárosné Kovács Andrea így értékelte a káprázatos magyar bravúrt, a négy közé jutást a világbajnokságon: - A tét hatalmas volt számunkra: a magyar kosárlabda sportnak akartuk megszerezni az utóbbi évek kimagasló utánpótlás eredményét. Magassági fölényben voltunk, csakhogy eleinte ezt képtelenek voltunk érvényesíteni. A japán csapat szokatlan stílusa rendkívül jól megtörte támadójátékunkat. A második negyedre azonban helyre állítottuk, amit az elsőben elrontottunk.  A harmadik negyedben azonban egy-egy pillanatnyi dekoncentráltság elég volt elszánt ellenfelünknek, hogy kismértékű előnyünket eltüntesse. A "kígyótérről", azaz szinte a felezővonal közeléből érkező hárompontos dobásaikkal bosszantottak minket és egyre bővülő szurkolótáborunkat. A mérkőzés utolsó 5 percében aztán újfent egyéni villanásokkal tudtuk magunk javára fordítani a mérkőzést. Nagyon nehéz és küzdelmes mérkőzés után készülünk a korosztály világbajnoka, az Egyesült Államok csapata ellen, 20:15 perckor lépünk ismét pályára.  Rendkívüli eredménynek tartom a győzelmet, és ezzel együtt a világ négy legjobb U17-es csapata közé jutást, amelynek megszerzéséért csodálatos lányaink ismét szívüket adták. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus