Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-20 12:21:00
A csapatok nyarát, jelenlegi helyzetét vizsgáló sorozatunkban két olyan együtteshez érkeztünk, akik a döntő kapujában buktak el az előző idényben, és mindkét gárda úgy ítélte meg, a kezdőötösükkel nincs is semmi probléma. A Memphis Grizzlies és az Indiana Pacers is fojtogató védekezéséről vált híressé az utóbbi időben - a tavalyi két legjobbról beszélünk ebben a kategóriában -, de mindkét csapat igencsak híján volt eddig a padról bevethető, a meccsek menetére, alakulására komoly befolyással bíró játékosoknak. Mindketten változtattak ezen az idei nyáron, méghozzá elég komoly mértékben, úgyhogy tekintsük át, mi is történt velük, és mire lehetnek jók új kereteikkel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-19 10:48:08
Legjobb Hatodik emberből a legszűkebb elitbe: A fiatal dobóhátvéd egyetlen év alatt lett a liga egyik legnagyobb sztárja. Az ő esetében talán nem is helyes dolog a jövőről beszélni, hiszen ő már abszolút a jelen, még ha karrierje elején is tart csak. Következzék Szakáll!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-17 13:28:00
Minden évben nagy kérdés, mi lesz az előző szezon két fináléba jutott alakulatával! Három egymás utáni döntőbeli szereplés után nyilván nem kérdés, hogy csak a körülmények játszottak-e össze, vagy tényleg a Miami Heat volt kelet legjobb csapata, de még három szezonnyi uralkodás sem nyújt automatikus belépőkártyát a következő év végső csatájára. Mindhárom évben különböző ellenfele volt a Heatnek nyugatról, és bár ez elég kis mintha ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket ne lehessen levonni belőle, a San Antonio Spursnek így sem lesz egyszerű megismételni még a tavalyi teljesítményt sem, nemhogy túlszárnyalni azt. Hogy a két döntőssel mi történt a nyáron, és mi vár rájuk jövőre, azt nézzük most kicsit tüzetesebben.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-17 10:30:00
Véget ért az Európa-bajnokság középdöntője, kialakult a legjobb nyolc mezőnye – mi is számba vesszük, hogy az NBA-hez köthető játékosok közül ki hogyan teljesített. A névsorban jelenlegi NBA-kosarasok mellett olyanok teljesítményét követtük nyomon, akiknek a későbbiekben van még esélyük az amerikai profiligában játszani.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-15 17:28:00
Ha a nyár nagy nyertesei kerülnek szóba, két csapat egészen biztosan nem hiányozhat a listáról: a Golden State Warriors és a Houston Rockets. Utóbbi a nyár legjobban akart szabadügynökével erősített - többek között -, míg előbbi a tavalyi, egészen kiválóan sikerült éve után előzmények nélkül, szinte a semmiből erősített egy All-Starral, és alakította át szinte teljes cserepadját. Drukkerek és ellendrukkerek - főleg a texasiaknál találunk ilyet bőven - órákat tudnak valószínűleg vitatkozni azon, melyik a jobb csapat, van-e esélye valamelyiknek akár idén is odaérni a végső győzelemre, ezért nézzük át, mi történt velük az elmúlt három hónapban, mi lehet velük idén!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-13 14:06:34
Három szezont játszott az NBA-ben – háromszor volt All-Star. A gálára újoncként a 21. században csak Yao Minget szavazták be. A jövő egyik legígéretesebb (de még csiszolásra szoruló) magasembere következik.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-13 13:25:00
Minden eddiginél komolyabb csata várható New Yorkban, ahol eddig abszolút egyeduralkodó volt a Knicks, kérdés nem férhetett ahhoz, hogy múlt és jelen szempontjából is jobbak, mint a New Jersey-ből még közelebb, Brooklynba költöző rivális, a Nets, a 2013-14-es szezonnak azonban úgy futhatunk neki, hogy megmondhatatlan, a két gárdából melyik viheti többre alapszakasz és PO szinten. Lássuk, mi történt a két csapattal a nyáron, és hogyan várják a következő idényt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 10:00:00
Véget ért az Európa-bajnokság csoportköre, sok jelenlegi, leendő vagy volt NBA-játékos főszereplésével - illetve leszereplésével. A jó néhány NBA-st felvonultató törökök és lengyelek kiesése negatív meglepetés, míg a pozitív oldalon a megszokott francia és spanyol arcokon kívül többek között olasz, cseh, szlovén, svéd és litván játékosokkal találkozhatunk.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-08 16:33:20
Az EB-láz kellős közepén egy kis NBA-vel jelentkezünk. Az Előttem az utódom-rovat 2. része következik, benne egy 21 éves All-Starral.
A Cleveland Cavaliers szurkolói LeBron James elvesztése után sem panaszkodhatnak, hiszen náluk pattogtat a következő tíz (akár tizenöt) év egyik legjobb játékosa. Vagy a legjobb?
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-03 10:00:00
Cserékkel, draftokkal foglalkozó rovatunkban most egy speciális témával foglalkozunk: hogyan hozzunk fel egy franchise-t gyakorlatilag a nulláról, a lehető legrövidebb idő alatt? Ennek klasszikus példája a Utah Jazz sztorija.