Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-08 13:58:00
Bár a döntő már elkezdődött, 28 csapat már az off-szezonra gondol, így mi sem teszünk másképp - a nyári lehetőségeket vesszük sorba, méghozzá inkább a szabadon igazolható játékosok, és nem a draft szempontjából. Három nappal ezelőtt az irányítóposztot vizsgáltuk, most eggyel "feljebb" megyünk, és a dobóhátvédek kerülnek terítékre.OJ Mayo (Dallas Mavericks, PO -> UFA)Nagyon felemás szezont zárt a tavaly nyáron hoppon maradó Mayo - előbb a Memphis úgy mondott le róla, hogy ellenérték nélkül mehetett akárhová, de mindössze egy évi 4 millió dollárt fizető szerződést sikerült magának kiharcolnia. Az évet kitűnően kezdte, de aztán nagyon beleszürkült a Dallasba, főleg Dirk Nowitzki visszatérését követően. Pontátlaga ugyan nőtt (12.6->15.3), de ez annak köszönhető, hogy majdnem 9 perccel többet játszott meccsenként, mint tavaly. Amiben sokat javult, az a dobáspontosság - 51.3%-ról 55.6%-ra nőtt a TS-e, ami már egy kifejezetten jó szintnek mondható, triplamutatója pedig karrierje során először érte el a 40%-ot (40.7). Ami bebizonyosodott, hogy soha az életben nem fogja befutni azt a karriert, amit draftolásakor jósoltok neki, franchise-player nem lesz, plusz a meccsek végén nem egyszer, nem kétszer voltak olyan labdaeladásai, mint egy újoncnak, és ezen bukott is el találkozókat a Mavs.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-07 08:24:57
Kyrie Irving – Cleveland Cavaliers
Poszt: Irányító
Kor: 21 éves
Magasság, súly: 191 cm, 87 kg
Draft: 2011., 1. kör, 1. választott
Újonc szezon:
Megváltóként tekintettek rá már draftolása előtt Clevelandben, s ha egyből nem is tett csodát, de hozott valami olyasmit a gárda számára, mely elkezdte visszacsalogatni az embereket a Quicken Loans Arénába. Az újjá épülő csapatnak ő lett az alapköve. Villámgyorsan igazolta, hogy megérte lefoglalni a játékjogát. A csonka szezonban három egymást követő alkalommal lett a Hónap Újonca (január-március). Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy prognosztizáljuk neki az Év Újonca címet. A 120 lehetséges első helyből 117-et gyűjtött be. Ám nem lehetett felhőtlenül boldog, hisz 15 meccset ki kellett hagynia sérülés miatt. Első dupla dupláját 2012. március 18-án, az Atlanta Hawks ellen érte el. Az elvártaknak megfelelően teljeített, s felcsillantotta az újjáéledés reményét az elcsigázott Ohio-iak számára.
Másodéves szezon:
Idén 23 mérkőzésen nem állhatott Scott Brooks mester rendelkezésére, mely nem túl bíztató a jövőre nézve. Azonban, hogy ne a negatívumok rögzüljenek, említsük meg, hogy január utolsó hetében, Keleten megválasztották a Hét Játékosának, csapata 3-0-ával zárta a hetet, miközben ő 35,7 pontot átlagolt 61,2%-os mezőny-, illetve 95%-os büntetőmutató mellett. Beválogatták az edzők a keleti All-Star csapatba, és az év clevelandi sportolójának járó díjat is ő zsebelhette be, ráadásul Torontóban két pontos hátrányban emlékezetes triplát dobott. Az AS hétvégén meglepetésre, ám elképesztő magabiztossággal nyerte a tripladobó versenyt. A középtávoli dobásainak hatékonyságát több mint 5%-al emelte meg, 38,65%-ról 44,35%-ra tornászta fel, pontátlaga 4 egységgel kúszott feljebb (18,5-ről, 22,5-re) mely komoly javulást mutat. Annak ellenére, hogy az idény végén, az egyértelműen a minél jobb drafthelyre gyúró Cavs sérülten is csatasorba küldte, rossz vállal, rendre gyenge meccseket hozott. Kissé érthetetlen, hogy miért erőltették játékát. Mindent egybevetve, ez az idény rávilágított arra, hogy másfél szezon alatt a csapat vezérévé, arcává vállt Kyrie Irving. Tudjátok, hogy miért nevezték el Mr. 4th quarter-nek? Mivel leírhatatlan játékra képes a záró játékrészekben, hosszabbításokban. Nincs rá jobb megfogalmazás, látni kell, és nem csak a végjátékokban. Erről tanúskodik az alábbi linken elérhető statisztika is.
Mi lehet belőle?
Képességeit taglalva, kezdjük a negatívumokkal, hogy gyorsan túl legyünk rajtuk. Védekezésben még van hova fejlődnie, azonban az első idényéhez képest már komoly mértékben lépett előre ezen a téren is. Gyakran ragad bent a zárásokban, és előfordul, hogy a támadások fáradalmait a védő oldalon piheni ki. Ezt a „luxust” nem engedheti meg magának. Gyanítható, hogy nem is fogja.
Ilyen lehet:
Lehet Franchise player (már most az), többszörös All-Star játékos, alapszakasz, Finals MVP. Ha! Egészséges tud maradni! Ha igen, akkor el sem tudjuk képzelni, hogy egy ütőképes csapattal, s plusz egy hasonló kvalitásu, rutinos játékossal az oldalán mire lehet képes. Offenzíváit látva folyamatosan elképed az ember, hihetetlen, hogy milyen kunsztokat visz véghez. Labdavezetés közben, felugrások után, ütközésektől sújtva egyaránt tudja kontrollálni testét. Dobómozdulata letisztult, dobásszelekciója változatos. Rendkívül hatékonyan támadja a gyűrűt, ziccereit képes jobb, és bal kézzel egyaránt feltenni, emellett a floatereket, és a palánkot is gyakran használja. Ezen módszerekkel nagy százalékban elkerülni a blokkolni igyekvő magasemberek kezeit. Az NBA-ben korábban már látott. lehetséges „alteregóját” nehéz meghatározni. Legyen Tony Parker jó tripladobó készséggel.
Ilyen ne legyen:
Ha a következő két-három évben sikeres lesz a Cleveland-i csapatépítés, akkor 25 éves korára már odaérhet a Nagydöntő közelébe. Persze az „NBA Finals”, vagy a pontkirályi cím még nem minden. Ha a legrosszabb esetet nézzük, akkor eszünkbe kell jutnia annak a ténynek, hogy láttunk már olyan játékost, akinek az egója felfalta a racionális gondolkodását, beteljesülhetetlenné tette legnagyobb álmát. Igen, Allen Iverson-ról van szó. Kicsi az esély, hogy Irving erre a sorsra jut, de benne van a pakliban.
Kezdő5.hu indexszámok:
Potenciál – 10
Védekezés – 7,5
Támadás – 9
Vezérség – 9
Clutch – 9
Csapatmunka – 9
Kosárlabda IQ – 9,5
Higgadtság - 9
Döntések – 9
Finesz – 9,5
Kapcsolat a szurkolókkal, médiával - 10
Összindex: 100,5
Íme, az újonc szezonja:
{youtube width="620" height="342"}Loy8uyYhpr0{/youtube}
A másodéves highlight-ja:
{youtube width="620" height="342"}4T8rRjoQrc8{/youtube}
A második szezon kicsit bővebben:
{youtube width="620" height="342"}zg2DheVe36s{/youtube}
Mérkőzés nyerő hármas Charloteban:
{youtube width="620" height="342"}jnMxpkJB1pY{/youtube}
Győztes kosár a Toronto ellen:
{youtube width="620" height="342"}5XcQmOQO78Q{/youtube}
Megőrül a csarnok, a kommentátor az OKC ellen:
{youtube width="620" height="342"}hCuTZfhu0Sg{/youtube}
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-06 14:30:00
Elérkeztünk a 2012-2013-as NBA szezon végső ütközetéhez, a döntőhöz. A rájátszás során minden egyes párharcot felvezettünk, nem teszünk másképpen most sem, úgyhogy jöjjön a Miami Heat és a San Antonio Spurs csatája, melynek mottója: "Páratlan év van, de már 2013"Miami Heat (1.) - San Antonio Spurs (2.) (1. meccs: 2013. június 7. 03:00, TV: Sport1)
Mi történt eddig: A Miami gyakorlatilag egy könnyed bemelegítést tarthatott az első körben a Milwaukee Bucks ellen, sima 4-0-lal mentek tovább, és bár ez visszaütött a Chicago Bulls elleni második kör első meccsén, utána ellenük is négyszer tudtak zsinórban diadalmaskodni. A keleti döntőben aztán egy óriási csatát vívtak az Indiana Pacersszel. Az első meccsen csak majdnem, a második meccsen viszont el is vesztették a pályaelőnyt, amit aztán visszanyertek Indianában, de az első hat mérkőzés folyamán csak egyszer tudtak egyértelműen jobbak lenni ellenfelüknél. A hetedik találkozón aztán kiütötték a Pacerst, de hatalmasat kellett melózniuk a továbbjutásért.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 17:58:00
A 2012-2013-as szezon döntője még el sem kezdődött, de a liga nagy részének már nem is ezen, hanem a június végi drafton, illetve a július legelején nyitó szabadügynökpiacon jár az esze. Mostani sorozatunkban azokat a játékosokat vesszük végig posztonként, akik az idei nyáron önszántukból klubot válthatnak, és mondjuk Kevin Ollie-nál komolyabb játékerőt képviselnek. Kezdjük a sort az irányítókkal!Chris Paul (Los Angeles Clippers, UFA)A 28 esztendős klasszis az idei kínálat egyik, ha nem a legjobb játékosa, minden posztot figyelembe véve. Blake Griffin tavaly nyári hosszabbítását követően túl sok esély nem látszódott arra, hogy távozni fog a pont az ő megszerzésével gyökeres fordulatot vevő, nyugat második vonalának legelejébe tartozó Clipperstől, Donald Sterling azonban hibázott. Az NBA egyik legspórolósabb tulajdonosa elég ideig hagyta terjengni a médiában azt a pletykát, miszerint néhány játékos, köztük Paul nyomására kellett elköszönnie Vinny Del Negro vezetőedzőtől, ezzel pedig kiváltotta Paul haragját. Ha nem is biztos, hogy távozik, a vezetőség bakija utat nyitott más csapatok előtt, aminek nagyon csúnyán megihatják a levét.Várható fizetés: maximum szerződésÉrdekes csapatok: Clippers, Hawks, Mavericks
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 08:30:00
Az Indiana Pacers egyik legjobbjáról, Paul George-ról kevés szó esett mostanában, pedig annak ellenére, hogy a kiscsatár még mindig csak 23 éves, és mindössze a 3. szezonját tölti az NBA-ben, már most nagyon fényes pályafutás "néz ki” neki.
George sokakat emlékeztet a Chicago Bulls legendás játékosára, Scottie Pippenre, akinek tudását mi sem jelzi jobban, hogy egy Michael Jordan mellett képes volt olyan karriert befutni, amiért vitán felül választották be a Hall of Fame-be. Az idén a legtöbbet fejlődött játékosnak választott George-nak még tennie kell ezért, azonban kettejük hasonlósága már most sok aspektusban megnyilvánul.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-23 12:20:00
Ha lenne egy (nem két)balkezes General Manager az NBA-ben, aki a hozzá hasonlóan balkezes játékosokból állítana össze csapatot – nos, akkor igen erős, "ütős" kis brigádot hozhatna össze, amely minimum playoff-esélyes lenne. Nézzünk az NBA ezen szűk, ám annál minőségibb rétegének a jelenleg is kosarazó játékosokból összeállított válogatottját.
Irányítók
Mike Conley (Memphis Grizzlies). Talán még nincs Chris Paul és Deron Williams szintjén, de fokozatosan közelit hozzájuk az 1992-es barcelonai olimpián hármasugrásban diadalmaskodó atléta 26 esztendős fia. Tegyük rögtön hozzá: amíg e két előbb említett úr (nyilván nem túl boldogan) már nyári pihenőjét tölti annak ellenére, hogy a Clippers és a Nets kerete a "Grizzlik" állományánál nem feltétlenül gyengébb, addig Mike Conley a Nyugati Főcsoport döntőjébe vezette a Memphist. Most egy igazi irányító zsenivel, Tony Parkerrel vív parádés külön meccset. A Macik 11-ese az egyik legjobb játékos a rendezetlen védelem elleni játékban, úgy az akciók egyéni befejezésében, mint társai helyzetbe hozásában. Úgy gondolom, még hatékonyabb lenne a támadójátéka, ha a mezőnyben nem két védekező fenomén, Tony Allen és Tayshaun Prince - akiről itt majd még részletesebben is írunk - lenne a fő "támasza", hanem egy hozzá hasonlóan az ellenfél védelmét bontani képes, távolról is veszélyes játékos, akkor az egyébként megsüvegelendő 17,4 pontos és 7,4 gólpasszos átlagai magasabbak is lehetnének. Védekezéséről annyit: 2,18-as labdaszerzési átlagával az alapszakaszban a 3. volt, de abszolút értékben mérve ő szerezte a legtöbb labdát.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-22 15:15:00
Bár a nyugati főcsoportban már a hétvégén megkezdődött a konferenciadöntő, keleten csak csütörtök hajnalban indul a PO ugyanezen szakasza. A párharcokat felvezető sorozatunk ezen részében a keleti döntő két résztvevőjének, a Miami Heat és az Indiana Pacers csatáját vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, melynek mottója: "MVP vs. MIP!"Miami Heat (1.) - Indiana Pacers (3.) (1. meccs: 2013. május 23. 02:30)
Mi történt eddig: Az első kanyarban a Milwaukee Bucks ellen kérdés nem volt egyik találkozón sem, melyik a jobb csapat és söpréssel jutott tovább az alapszakasz győztese - úgy ráadásul, hogy a maximum fordulatszámtól nagyon messze voltak még. A második körben aztán kicsit nehezen vették fel a ritmust az egy hetes pihenőt követően, rögtön bele is szaladtak egy meglepő vereségbe a 7 meccsen továbbjutó, és így játékban lévő Chicago Bulls ellen. A chicagóiak elleni csata nagyon fizikálisra sikeredett, több kemény mozdulat, jelent is volt az öt mérkőzés alkalmával, de a nagyobb tudás kijött a sok sérüléssel is küszködő Bullsszal szemben, így innen is továbbmentek egy 4-1-gyel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-20 08:00:00
Miami Heat, San Antonio Spurs, Indiana Pacers, Memphis Grizzlies: ez a négy gárda játssza idén a főcsoportdöntőket. A szurkolóiknak nem kell "mankó", hogy kinek szorítsanak – de mi lesz a "maradék" 26 csapat drukkereivel? Idén (is) LeBron James lehet megosztó személyiség, viszont bármennyire is jelenleg talán a legjobb kosaras a földkerekségen, mégsem ő egy-az-egyben az NBA. Van számos olyan esemény, múltbéli párosítás, taktikai felállás, személy, aki (ami) miatt a versenyben lévő alakulatok különböző, nagydöntőbeli párosításai érdekesek lehetnek. Ezeket szedtük csokorba.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-19 15:33:00
Ma
este elindul az NBA idei rájátszásának utolsó előtti felvonása, a konferenciadöntők közül a nyugati főcsoport két legjobb együttesének összecsapása, a párharcokat
felvezető sorozatunk ezen részében tehát a San Antonio Spurs és a Memphis
Grizzlies csatáját vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, melynek mottója: "A mi csapatjátékunk ér többet!"San Antonio Spurs (2.) - Memphis Grizzlies (5.) (1. meccs: 2012. május 19. 21:30, csúsztatott élő adásban a Sport2-n 22:30-tól)
Mi történt eddig: A San Antonio hab könnyen jutott túl az első kanyaron a leharcolt Lakersszel szemben. A Golden State ellen aztán bele is rohantak a falba az elején, nagy volt a kontraszt az első körös ellenfelükhöz képest és igen komoly mázli kellett ahhoz, hogy az első két meccsből ne bukják el mindkettőt. Amikor aztán a csapatok először utaztak Oaklandbe, nagyot fordult a játék képe, és ekkor már kis balszerencse is közrejátszott abban, hogy nem 3-1-gyel mentek vissza San Antonióba. A tendencia egyértelműen feléjük billentette a mérleg nyelvét - ahogy fáradt a Warriors, úgy vette át egyre inkább a játék irányítását a Spurs, egyre jobban limitálni tudták a kezdő hátvédpárost, és végül ha nem is könnyen, de 4-2-vel tovább is jutottak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-13 10:00:00
Véget ért az alapszakasz, kiosztották az egyéni díjakat. A bajnokesélyes csapatok trénerei esténként lefekvés előtt azért imádkoztak, nehogy az ő vitrinjükbe kerüljön az Év Edzője díj, ugyanis ebben az esetben szinte biztos, hogy nem nyer csapatuk bajnoki címet – és az átok idén is lecsapott, hiszen George Karl csapata, a Denver Nuggets már nincs versenyben...
Idén 50 éves az elismerés, az elsőt még bizonyos Harry Galatin kapta meg 1963-ban – azóta számos kiváló (és kevésbé kiváló) szakvezető vehette át, azonban a trófea átkát mindössze öten győzték le. Red Auerbach (1965, Celtics), Red Holzman (1970, Knicks), Bill Sharman (1972, Lakers) Phil Jackson (1996, Bulls) és Gregg Popovich (2003, Spurs) egy-egy évben tudta begyűjteni az egyéni elismerést és a bajnoki címet is. Ez a poszt a lemaradók története – visszatérő edzői történetekkel találkozhatunk.