Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-30 15:04:19
A Sport TV NBA-szakértője, Tőrös Balázs írt blogot arról, hogy szerinte "mitől beteg az NBA", azaz a játék (le)vezetését tekintve melyek azok a nem túlzottan néző, illetve játékosbaráti helyzetfelfogások, melyek javításával, másféle megítélésével sokat léphetne előre még a világ legszínvonalasabb, legerősebb kosárlabdaligája is. Bazska szerint a helyzet tarthatatlan. No, de pontosan min is kellene változtatnia a ligának?
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-28 15:19:45
A Sport TV kosárlabda-szakértője, Tőrös Balázs tegnap "tollat ragadott" és a Sport1tv.hu portálon írott blogjában kifejtette, hogy szerinte mi a helyes út a playofftól jelenleg elég messze álló Los Angeles Lakers számára az idény megmentéséhez. Jelentjük, már csak azért is érdemes Bazska gondolatait elolvasni, mivel ma hajnalban az eredmény és a mutatott játék máris igazolta meglátását.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-27 14:00:00
Az NBA alapszakaszának feléhez közelítünk, ezért számba vesszük, melyik alakulat mit tett le eddig az asztalra, és mi várható tőlük (vagy mi nem) az All-Star hétvégéig, illetve a playoff kezdetéig. A kétrészes elemzés második felében azzal a Nyugattal foglalkozunk, ahol alaposan felfordultak az erőviszonyok - kérdés, hogy ezek átmeneti változások lesznek, vagy hosszú távú átrendeződés szemtanúi vagyunk. (A sorrend alapja a pillanatnyi helyezés, amely nem minden esetben tükrözi egy csapat valódi erejét.)1. Oklahoma City Thunder (34-10)Az első félév: nagy megrázkódtatással indult a Thunder szezonja, hiszen James Hardent financiális okokból el kellett cserélni, helyére Kevin Martin érkezett Houstonból. Úgy tűnik azonban, hogy erre a lépésre nem csak a menedzsment, hanem az edzői stáb is készült – nagyobb zökkenők nélkül vették ki a csapatból a 2012-es év legjobb hatodik emberét. A helyén Kevin Martin szenzációsan teljesített, és bár azóta voltak hullámvölgyei, rendre hozza a lendületet a padról. Ami igazán értékessé teszi az OKC jelenlegi helyezését (vezetik a ligát!), az az, hogy nem csak a kispadon történt nagy váltás, de a kezdőötösben is eltolódtak a hangsúlyok november-decemberben. Az előző három év pontkirálya, Kevin Durant sokszor csak harmadik opció volt Russell Westbrook és Serge Ibaka mögött – ugyanakkor a játék többi szegmensébe (lepattanó, gólpassz, blokk) jóval több munkát fektetett bele. Ennek köszönhetően a spanyol-kongói erőcsatár, Ibaka megcsillogtathatta támadásbeli képességeit – a Thunder pedig az előző évek kissé kiszámítható (bár szinte levédhetetlen) játéka helyett egy jóval cizelláltabb offenzív stratégiát tett fel a pályára. Januárban azonban már Durant is markánsan kivette a részét a pontszerzésből (például 52 pontos karriercsúcs), nem egy esetben Westbrook-kal párban földöntúli pontmennyiséget termeltek. Nem biztos, hogy ez lesz a jó irány a későbbiekben, mert Westbrook még mindig nem képes úgy dominálni a játékot, ahogyan azt Scott Brooks mester szeretné – egy jó védekezéssel szemben továbbra is bármikor begörcsölhet. A Thunder védekezése továbbra is elit, ezt a kezdőötösben Thabo Sefolosha és Kendrick Perkins garantálja.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 14:00:00
Az NBA alapszakaszának feléhez közelítünk, ezért számba vesszük, melyik alakulat mit tett le eddig az asztalra, és mi várható tőlük (vagy mi nem) az All-Star hétvégéig, illetve a playoff kezdetéig. A kétrészes elemzés első felében azzal a Kelettel foglalkozunk, amely idén majdnem annyira sűrű, amennyire azt az elmúlt években Nyugat kapcsán megszokhattuk. Folyadékot és szendvicset ajánlott bekészíteni, nem leszünk rövidek. (A sorrend alapja a pillanatnyi helyezés, amely nem minden esetben tükrözi egy csapat valódi erejét.)1. Miami Heat (28-12)Az első félév: Az elmúlt hetekben kisebb hullámvölgybe kerültek, sem a védekezés, sem a támadójáték nem úgy működött, ahogy azt Erik Spoelstra vezetőedző elképzelte. Az elmúlt 6 meccsen viszont a bajnok elkezdte újra felépíteni magát (5 győzelem, ebből három idegenben), és bár a legyőzött ellenfelek nem annyira veretesek, arra jó volt ez az időszak, hogy a kiegészítő emberek (a Nagy Hármason kívül gyakorlatilag mindenki) valamennyire visszataláljon a formájába. Kell is, mert vasárnap négymeccses túrára indul a gárda – az állomások: Boston (Ray Allen visszatérése…), Brooklyn, Indianapolis, Toronto. Amire érdemes figyelni: a lepattanózás és Dwyane Wade. LeBron James stabilan hozza elképesztően sokoldalú játékát, ám egyedül nem fogja megnyerni Keletet, ahhoz túl sűrű az idei mezőny. Wade idén egyelőre kevesebbet sérült, mint az elmúlt években, de a rizikó mindig benne van – egészségesen viszont még mindig top3 a posztján. Ami viszont a leginkább kényes pontjuk: a lepattanózás. Eddig sem arról volt híres a Heat, hogy zsákszámra szedi a lecsorgó labdákat, de amit idén előadnak, az egyszerűen siralmas. A szezon második felében ebben javulniuk kell (jelentjük: alakul) – nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban fűvel-fával, többek között az egykori draftelső centerrel, Greg Odennel és Chris ’Birdman’ Andersennel is összeboronálták Bosh-ékat, pedig ezek a játékosok teljesen rendszeridegenek a gyakorlatilag center nélkül felálló csapatban. Várható mozgások: kizárólag FA-piacról szemezgetnek. Félévi érdemjegy: Négyötöd.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-25 10:30:00
A fantasy kosár a számok sportja. Minden kosarashoz tartozik egy jó sornyi, és az alapján ítéljük meg milyen az értékük. De kik azok a játékosok akik mérsékelt számaik ellenére is meghatározó személyek csapataik számára? Akiket nevük alapján sokkal magasabban vinnénk el, mint amit számaik mutatnak? Senki ne lepődjön meg, a Hungarian Fantasy Basketball Association tolmácsolásában jönnek Bruce Bowen örökösei: a védekező zsenik.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 13:00:00
Beszámolunk megbotránkoztató, negatív rekordokról, a hadirokkant válogatottá avanzsált Wolvesról, LeBron 20 000 pontos sikeréről, Paul George teljesítményéről, arról a bíróról, akinél legjobban lejt a hazai pálya, Marc Gasol univerzitásáról, és Kevin Durant karriercsúcsáról. Statisztikára fel!
1. LeBron James (2012-13 alapszakasz 12. játékhét)
726 mérkőzés, 20 000 pont és 5000 gólpassz. 28 évesen és 17 naposan az NBA történetének legfiatalabb 20 000 pontos kosarasává vált. A szerdai találkozón LeBron a liga 38. játékosaként lépte át a határt, és az 5000. asszisztját is kiosztotta. Idiáig Oscar Robertsonnak sikerült kevesebb mérkőzés (671) alatt ezt a két statisztikát teljesítenie, és a Warriors ellen korábban Reggie Miller (2000. november 17.) és David Robinson (2002. március 5.) szerezte meg a 20 000. pontját. A jelenlegi aktív játékosok közül Kobe Bryant, Kevin Garnett, Dirk Nowitzki, Ray Allen, Paul Pierce, Tim Duncan és Vince Carter érte el ezt a nagy egyéni sikert. Amikor Michael Jordan 29 évesen a 9. szezonjában ezt a mennyiséget megdobta, akkor már három bajnoki címmel rendelkezett, míg James egy bajnoki címmel és két vesztes döntővel dicsekedhet.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-22 13:09:12
A Sport TV NBA-szakértője, illetve a sport1tv.hu bloggere, Tőrös Balázs újabb írással jelentkezett, melyben nem akármilyen statisztikai érdekességekre hívja fel a figyelmünket. Lehet, hogy 2012/2013 a valaha volt legbrutálisabb egyéni teljesítmények esztendeje lesz?!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-18 12:00:00
James Harden átvette a stafétabotot LeBron Jamestől, a Nash gólpasszautomata elérte a 10 000-res szériát. Danny Ferry és Mark Cuban adakozó kedvében volt, Jared Sullinger az új Celtics hős és Austin Rivers roppant gyenge első évet produkál. Ezekről (is) lesz szó a 11. részben.
1. Phoenix Suns (2013. január 12. Bulls - Suns)
2000. Ennyi győzelemet ért el fennállása során (az 1968-69-es szezontól kezdődően) a klub. Az eredeti, alapító egyesületek közül a Knicks (2584) és a Celtics (3086) ezt már jóval korábban elérte, a franchise-ok között összessítésben kilencedikként érte el a 2000 győzelmet - de a Suns az egyetlen, melynek egy bajnoki cím sem jött össze az 1970 előtt elindult gárdák közül. Erre először az 1976-ban Alvan Adams és Paul Westphal húzta keretnek volt lehetősége (Boston nyert 4-2-re), majd 1993-ban Charles Barkley-éknak (Chicago nyert 4-2-re).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-14 00:51:10
A Sport TV kosárlabda-szakértője, illetve bloggere, Tőrös Balázs egy újabb irománnyal ajándékozott meg bennünket, ezúttal az NBA történelmének legmenőbb beceneveit rangsorolta Bazska, szigorúan szubjektíven, de bizonyos objektív elveket is számításba véve. Nézzük az eredményt és buzdítunk benneteket, hogy csatlakozzatok a nem kevés kommentelőhöz a ti saját kedvenc nickjeitekkel, illetve azok történeteivel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-10 13:00:00
A 2013-as év első hetében folytatódott a James-széria, Cousins ismét megemberelte magát, a Dallas nem bírt hosszabbítást nyerni, İlyasovában még mindig nincsen potenciál, és a Warriors-é a legjobb hárompontosdobó páros.
1. LeBron James (2012-13 alapszakasz 10. játékhét)
31 mérkőzés és 27,5 pont-, 8,1 lepattanó- és 7,5 asszisztátlag. Száguld a James-expressz! December 31-én átlépte Kevin Mchale 28 meccses, 20 pontos szériáját, és ezzel kezdetét vette az utolsó a felvonás, a végső futam. George Gervin 45-ös NBA csúcsa (1981-82-es szezon) már nem tűnik annyira lehetetlen küldetésnek - de messze még a vége.
LeBron James decemberi mutatói: 27,5 pont-, 8,1 lepattanó- és 7,5 asszisztátlag és 55%-os mezőnydobási pontosság. Az NBA történetében két játékos ért el ehhez hasonló havi átlagot legalább 10 meccsen. Wilt Chamberlain 1967 februárjában (PPG: 28,6, RPG: 25,8, APG: 8,9, FG%: 72,1%) és Larry Bird 1987 márciusában (PPG: 29,7, RPG: 9,8, APG: 8,3, FG%: 55,5%) alkotott nagyot. Mindegyik elképesztő teljesítmény.