Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-22 08:00:00
Lesz All-Star Hétvégével kapcsolatos érdekesség, James és Durant nem mindennapi pontgyártási sorozata, Paul George tripla-tucatja, a Golden State Warriors védekezése és a Clippers-Lakers párharc állása. Statisztikára fel!
1. LeBron James (2013. február 13. Thunder - Heat)
6 és 7 mérkőzés. A terminátor. James hetedik meccsén már nem tudott 60% feletti pontossággal 30-at bevágni, csak 58,3%-kal. De a hét egymást követő legalább 30 pontos estéjével Wilt Chamberlain és Elgin Baylor mögött a harmadik olyan játékos lett, aki ezt megcsinálta az All-Star Gála előtt.
Akinek fekszik a Thunder játékstílusa. James abszolút dominanciát mutatott a legutóbbi hat Oklahoma elleni mérkőzésén, beleértve az NBA döntőt is. Mindegyiket megnyerték, és kevés híján tripla-duplát átlagolt 30,2 ponttal, 10,3 pattanóval és 8,2 assziszttal.
Chamberlain-statisztikák. LeBron csodálatos hatos (február 3–12.) vágtája alatt 185 pontot, 40 lepattanót és 39 gólpasszt gyűjtött be, valamint 71,7%-os mezőnygóldobási mutatóval rendelkezett. Egyetlen embernek sikerült ilyen brutális teljesítményt nyújtani a támadóidő bevezetése óta. Wilt „The Stilt” Chamberlain 1967. február 11-19. között (186 pont, 153 pattanó, 49 gólpassz, FG%: 72,3%) és ugyanebben a hónapban 12-24. között (185 pont, 159 lepattanó, 54 assziszt, FG%: 77,5%), két egymásba nyúló időszakban hozta ezt össze.
Egymást követő 30 pontos mérkőzések:
2. Kevin Durant (2013. február 14. Thunder – Heat)
40 és 30 pont. A gólkirály ismét bevetette magát, és a Miami ellen 40 pontot, 8 lepattanót, 4 gólpasszt, 1 stealt és 3 blokkolt dobást könyvelt el. Ezzel hatodik 40 pontos alapszakaszbeli mérkőzésén van túl, ami liga szinten a legtöbb, mögötte Carmelo Anthony öt meccsel, Kobe Bryant pedig néggyel állt. KD karriercsúcsát a 2009-10-es idényben hozta össze, ekkor nyolc alkalommal dobott 40 felett.
A titánok harca, avagy a Durant-James párharc. Ha a Thunder és a Heat összecsap, akkor KD és LJ nagy valószínűséggel látványos estét hoz. A döntőben külön-külön kétszer értek el 30 pontot (Durant-James: az első meccsen 36-30, a másodikon 32-32), valamint 12 reguláris találkozóikból háromszor hozták ezt a formát (2010. január 23. 34-37, 2012. április 4. 30-34, valamint a legutóbbi). Bár Durant csütörtökön első hét mezőnydobását kihagyta, ettől függetlenül behúzta a 40-et a végén. Az első félidőből 4:22 volt még hátra, amikor sikerült első kosarát (tripla) értékesítenie, előtte viszont 6 pontot szerzett hibátlan büntetőzéssel. Zsinórban hét kihagyott rádobás után 40 pontot legutóbb Allen Iverson csinált 2003. április 15-én, neki akkor 42 jött össze.
All-Star rekord. A tavalyi Gála MVP-je ismét megszórta magát, és meg sem állt 30 pontig. 2011-ben 34, tavaly pedig 36 jött össze neki, és ezzel ő lett az első NBA kosaras, aki három éven keresztül legalább 30-at dobott az All-Star találkozón.
3. Chris Paul (2012-13 alapszakasz 16. játékhét)
FG: 9/11, 21 pont és 11 gólpassz és először All-Star MVP. CP3 egyre jobb és jobb lesz. Philadelphia közönsége megtapasztalhatta ezt, nekik 11-ből 9 kosarat szerzett, és 21 pontja mellé 11 gólpasszt is kiosztott. Ezzel Paul a franchise történetének második olyan játékosa, aki 80%-os hatékonysággal minimum 20 pontot és 10 asszisztot szerzett. Az első Tom Garrick volt, aki 1990. március 30-án 8/10-es mutatóval 22 pontot és 18 kosarat érő átadást rögzített a statisztikai lapján.
A legjobb. Paul fantasztikus estét tudhatott magáénak február 17-én, egyrészt, mert ismét kezdőként játszhatott a nyugati válogatottban, másrészt bomba formában vezette a keretet. 80%-kal talált be a hármasvonal mögül, 70%-kal minden mezőnyét elsüllyesztette, 20 pontot, 15 asszisztot és 4 labdaszerzést írtak még a neve mellé. A liga történetének harmadik kosarasa, aki a 20-15-öt megvalósította a gálán, korábban Magic Johnson (1985) és Isiah Thomas (1984) volt hozzá hasonlóan fékezhetetlen.
{youtube width="608" height="342"}L3e2MZC9QTg {/youtube}
4. A Keleti Konferencia All-Star kerete (2012-13 alapszakasz 16. játékhét)
Statisztikai listavezetői a keleti válogatottban:
Carmelo Anthony. Usg%: 34,2% LeBron James. Restricted area-beli dobáspontosság: 77,2%, clutch time assziszt: 36, clutch time plusz/mínusz mutató: +85, PER: 31,4.Chris Bosh. A középtávoli dobások pontosságában: 52,5%. Tyson Chandler. FG% és eFG%: 67,3%, true shooting Pct%: 69,3%, offensive rating: 137,1.Paul George. A legtöbb ideig használt játékfelállás tagja: 837 perc (David West, Roy Hibbert, George Hill, Lance Stephenson), defensive Win Shares: 4,2.Brook Lopez. A legjobb első negyedbeli játékfelállás tagjaJoakim Noah. Clutch time blokkolt dobások száma: 5Luol Deng: Meccsenkénti átlagperc: 39,6 Rajon Rondo. Gólpasszátlag: 11,1, Ast%: 50,2%Kyrie Irving. Clutch time Usg%: 52%, clutch time pont: 32 pont (3 vagy annál kevesebb pontú különbségnél), clutch time mezőnygól: 36
5. A Nyugati Konferencia All-Star kerete (2012-13 alapszakasz 16. játékhét)
Statisztikai listavezetői a nyugati válogatottban:Kobe Bryant: 324 nem gólpasszból szerzett kosár.Chris Paul: Assist/labdaeladás: 4,49, labdaszerzésátlag: 2,6, steal percentage: 4,1.Dwight Howard: Lepattanóátlag: 11,8. Kevin Durant. Pontátlag: 29,2, büntetőszázalék: 90,7%, offensive win Shares: 9,9, win shares: 13,1, a legtöbb clutch pont: 113,Tim Duncan. A legjobban védekező felállás tagja (Parker-Green-Leonard-Splitter), defensive rating: 94,0. James Harden. 368 gyors indításból szerzett pont.Zach Randolph. Második esélyből szerzett pontok száma: 221
6. Hárompontos dobóverseny (2013. február 16.)
23 pont és 10 kosár. A fekete ló. Nem titok, hogy a győztest tekintve sokan Steve Novakra vagy Matt Bonnerre voksoltak. Irving, aki már bizonyította, hogy nem ijed meg az éles szituációktól, a nagyközönség előtt hidegvérrel utasította maga mögé a többi indulót. A döntőben Bonnerrel került össze, ahol összesen 23 pontot varázsolt be, és volt 10 egymást követő sikeres kosara is. Mindkét statisztikával minden idők negyedik legjobbja lett, 2008-ban Jason Kapono 25 pontja lett a legtöbb, és Craig Hodges 19-es sikerszériája (1991) a leghosszabb.
7. Paul George (2013. február 13. Pacers – Bobcats)
23-12-12. A tripla-tucat. Paul George All-Star szinten nyomja, legfőképp azért is, mert a Hiúzok ellen az öt fő statisztikai kategóriából hármat legalább 12-re teljesített (23 pont, 12-12 lepattanó és gólpassz). A tripla 12 mostanában ismert fogalommá vált, erről idén Paul Pierce (2013. február 10.: 27-14-14), Tony Parker (2012. december 10.: 27-12-12) és Rajon Rondo (2012. december 7: 16-13-14) gondoskodott. Ez a kiváló eredmény 50. alkalommal jelent meg az NBA pályáján a 2000-01-es szezon óta (27. játékos). A Pacers öltözőt tekintve legutóbb 1993. január 5-én a német Detlef Schrempf 15-18-12-vel fektetett le ilyen statisztikát Indianapolisban.
8. Reggie Evans (2013. február 11. Pacers - Nets)
20 lepattanó. Evans képes a semmiből feltornáznia magát a legnagyobbak közé lepattanók terén. Van, hogy hatot, hetet szed le egymást követő két találkozón, de olyan is akad, hogy egyszer-egyszer elkapja a gépszíj, és összejön neki a 20 is. Az Indiana elleni harciassága odáig fajult, hogy 7 támadó- és 15 védőlepattanót szedett le, ezzel elérve idei harmadik, 20 feletti napját. Dwight Howard és Tyson Chandler mellett vezet ebben a kategóriában.
9. Shane Battier (2012-13 alapszakasz 16. játékhét)
46,2% hárompontosszázalék. Shane Battier tudja, hogy honnan a leghatékonyabb. 194 tripla kísérletéből 78-at értékesített idáig, ennek viszont a 70,5%-át (55) a sarokból vágta be 46,2%-os pontossággal. Battier-nek két szerepkör jutott a Heatnél: a védekezés és a kinti dobások. A Miami keleten a harmadik legjobb tripladobó alakulat volt 38,6%-kal, LeBron James (42,4%), Rashard Lewis (41,8%) és Ray Allen (41,1%) teljesítette csak túl Battier formáját.
10. All-Star Gála Mérkőzés (2013. február 17.)
8 első választott. A legújabb generáció. A vasárnapi All-Star meccs szempontjából Dunát lehetett rekeszteni debütáló játékosokból keleten. Most először mutatta meg magát a kispadról Kyrie Irving (20), Paul George (22), Jrue Holiday (22), Brook Lopez (24), Joakim Noah (27) és Tyson Chandler (30). A rengeteg fiatal között Irving 20 évesen, másodévesként brillírozott, és dobott 15 pontot, George 17-et, és a 30-at betöltő, öreg motoros Chandler 16 perc alatt 7 pontot és 8 pattanót gyűjtött be. A nyugatiaknál Harden lépett be a körbe, ezzel is megmutatva, hogy nagyszerűen meg tud élni Durant és Westbrook nélkül is. Ilyen sok első bálozó legutoljára 2002-ben volt, ekkor olyan névsor robbant be (10 fő) a figyelem középpontjába, mint a Dallast feltámasztó Steve Nash és Dirk Nowitzki, Elton Brand, Wally Szczerbiak, a triplagyáros Predrag Stojaković, Steve Francis, Shareef Abdur-Rahim, Jermaine O’Neal, Baron Davis és Paul Pierce.Viszont két NBA sztár kimaradt sérülés miatt, az egyik a német Dirk Nowitzki, aki 2002 óta (11 esemény) egy gálát sem hagyott ki, a másik Derrick Rose, ő 2010-től kezdve (3 esemény) mindig jelen volt a keleti válogatottban. 11. Los Angeles Clippers (2013. február 14. Lakers – Clippers)3-0 győzelem-vereség és 125 pont. Azt mindenki tudja, hogy ha egy szezonban a Clippers jobb mérleggel áll, mint a Lakers, akkor a lila-sárgáknál komoly gondok lehetnek. Donald T. Sterling 1984-ben vitte át San Diegóból az Angyalok Városába a Clips-szet, és azóta csak egyszer voltak jobbak az egymás elleni párharc folyamán, mint Jerry Buss klubja. Akkoriban a hollywoodi sztárok által felkapott egyesületnél kellett egy franchise player elvesztése is, konkrétan Magic Johnson szélvihar gyorsaságú visszavonulása, amivel teljesen átrendeződtek a Nyugati Konferencia erőviszonyai, és ezen kívül még az 1992-93-as gárda 3-2-vel maradt alul a kistesójukkal szemben. Most 2013-at írunk, és február 14-én harmadik összecsapásukat is elvesztették a Paul vezette LA ellen. Blake Griffin szerezte az első 10 Lob City pontot, és 5 perc játékidő után 15-0-án állt az eredményjelző. D’Antoniék még az egyenlítés közelébe sem jutottak, és a vége 125-101-es bukás lett. Clippers történelem szempontból ellenük a második legtöbb pontot nyelte be a Lakers, az elsőt 1981 novemberében a San Diego székhelyű keret verte be nekik (138).12. San Antonio Spurs (2013. február 11. Bulls - Spurs)1. győzelem és 49-26 lepattanó. A három muskétás. Ezen napon a Spurs Tim Duncan, Tony Parker és Manu Ginóbili nélkül győzte le a Bullst 103-89-re. Amióta Ginóbili a kerethez csatlakozott (2002-03), azóta zsinórban hétszer kaptak ki, ha így hármasban kihagytak egy-egy találkozót. Ez volt az első alkalom, hogy le tudtak győzni valakit ilyen nélkülözés mellett. Kawhi Leonard (FG%: 61,1%, 26 pont), Danny Green (18 pont), Tiago Splitter (FG%: 71,4%, 16 pont, 2 steal) és Gary Neal (16 pont) feledtette el mindenkivel ezt a hiányt, és maga a texasi gárda 52%-kal tüzelt mezőnyből, és 85%-kal büntetőzött. A remek dobószázalékuk mellé gyatra lepattanózás is dukált, amit a Bikák 49-26 arányban nyertek. Az elmúlt 35 szezonban a Spurs mellett még a Vancouver Grizzliesnek (1996. április 19.) sikerült úgy nyernie legalább 14 ponttal (92-78), hogy a pattanócsatát elveszítette minimum 23-mal (34-59).
13. Joe Johnson és C.J. Watson (2013. február 13. Nets - Nuggets)
5 tripla. Egy alaposan feltüzelt társaságként fogadta a Nets a Denvert, mivel 11-én az Indianát verték meg hosszabbításban. Joe Johnson és C.J. Watson pocsék dobóformát produkált, de a következő estén a Nuggets legyőzésében nagy szerepet vállaltak. A Brooklyn 16 hármast értékesített, ebből 5-5 Johnsontól (26 pont) és Watsontól (25 pont) jött. A franchise története során másodjára fordult elő, hogy a kezdő backcourtjuk fejenként legalább öt hármast bedobott. A korábban szebb éveket látott New Jersey alakulatában Jason Kidd (6) és Kerry Kittles (5) a Clipperst szomorította el ezzel a tűzerővel 2002. november 28-án.14. Boston Celtics (2013. február 11. Bobcats - Celtics)7 győzelem Rondo nélkül. Az elmúlt hetekben már többször beszámoltunk Rajon Rondo szezonlezáró sérüléséről, és a Boston hirtelen fellángoló sikereiről. Február 11-én a Bobcats jobban akarta a győzelmet, és ezzel lezárult a hét mérkőzéses győzelmi szériájuk. Ezelőtt egy hatos bukta időszakon estek át, és onnan váltottak át egészen idáig legyőzhetetlen gárdává. Az NBA történetében soha nem volt arra példa, hogy valakivel úgy szenvednek el hat vereséget egymás után, hogy utána minden estén nélküle nyernek hetet. 15. Bradley Beal (2013. február 11. Bucks - Wizards)28 pontos karriercsúcs. A 19 éves Beal Milwaukee-ban győzelemre vezette szerencsétlen kenyéradóját, a Wizardsot. A padról beállva 36 perc alatt 28 pontot (FG: 10/17; 3PT: 4/5) hányt be a Philly gyűrűjébe +27-es plusz/mínusz mutatót produkálva. Az egész este folyamán a legjobb és a legtöbbet dobó játékos volt úgy, hogy még a 20-at sem töltötte be. A 20 év alattiak kategóriájában az elmúlt három évtizedben Kobe Bryant (1997. december 19.) és Ricky Davis (1999. május 5.) mutatott ilyen estét. Beal ezzel nyolcadik 20 pontos mérkőzését játszotta le újonc évében.
{youtube width="608" height="342"}JO_KMQzZgbs {/youtube}
16. Taco Bell Skills Challenge (2013. február 16.)A második újonc. Az idei év fantasztikus teljesítményű zöldfülűje még mindig tartogatott meglepetést a tarsolyában. Lillard 28,8 másodperces idővel Brandon Knightot, Jeremy Lint, Jeff Teague-et és Tony Parkert lekörözve Jrue Holiday-jel került össze a második körben, azaz a döntőben. Holiday 35,6-del, míg az ifjonc 29,8-del fejezte be ezt a versenyszámot, és ezzel 2009 után egy újabb első éves nyerte meg az ügyességi képességeket összemérő erőpróbát. A legjobb időt továbbra is Deron Williams tartja 25,5-del (2008), és a legtöbbet, vagyis kettő kupát Dwyane Wade – megvédte győzelmi címét - és Steve Nash nyerte meg. Az idegenlégiósok között Steve Nash Kanadát (2005, 2010) és Tony Parker (2011) a franciákat képviselve emelhette magasba az első helyezettnek járó díjat.17. Sears Shooting Stars (2013. február 16.)89 másodperc. Egy perc fölött. Az idei évben változtattak az induló csapatok keretein. Eddig olyan három kosaras alkothatta ezeket a triókat, akik egy város csapataiban pattogtattak (egy aktív NBA és egy WNBA, valamint egy visszavonult NBA kosaras). Most azonban nem volt megszabva, hogy ugyanabból a városból kell választani, és a Team Bosh keret Chris Bosh, Swin Cash (Chicago Sky) és Dominique Wilkins segítségével megnyerte a 2013-as versenyt, és 89 másodperces idejük lett a legtöbb idő az eddigi győztesek között. Másodjára történt meg, hogy egy győztes csapat átlépte az egy perces időintervallumot, ez a 2011-es Atlantával (Al Horford, Coco Miller, Steve Smith) történt még meg.18. DeAndre Jordan (2013. február 14. Lakers – Clippers)125 mérkőzés. A Clippers újabb vasembere. 2011. április 8-a óta Jordan minden bevetésen kezdőként vett részt, és 2013. február 14-én 125. centerezését mutatta be az LA közönségének, ami a klub történetének leghosszabb sorozata a centerposztjukon. Az eddigi maratont 1998 1/1-es draftoltja, Michael Olowokandi tartotta 123-mal, és ebben az évben kezdésben, ezen a poszton jelenleg a lengyel kalapácsnak, Marcin Gortatnak van nagyobb szériája 130 estével.19. Kobe Bryant (2013. február 12. Lakers - Suns)
1/8 sikeres mezőnygól/mezőnygólkísérlet. Ha a Fekete Mamba átválltott asszisztáló üzemmódba, akkor a Lakers 12-3-mal állt. Ha viszont a mindenki által ismert Dr. Jekyll és Mr. Hyde szindróma szerint átalakult támadószörnyeteggé, akkor 13-19-et teljesítettek február 12-ig. A Suns legyűrése során ráadásul Kobe kínlódott a Phoenix gyűrűjének meghódításával, hiszen nyolc mezőnyéből csupán csak egy ment be. Mióta 1977-78-ban bevezették az eladott labdák regisztrálását, 1/8-as dobási mutatóval, 12 gólpasszal és 8 ellébecolt lasztival Raymond Felton tudott nyerni a Portlanddel 2012. január 16-án. Hozzáteszem, hogy nem egy világrengető klubbal (New Orleans Hornets) szemben tudták ezt megcsinálni. A 11. pontban leírt 2 napra rá megrendezett Lakers – Clippers találkozón Bryant csapatának legjobb dobója és passzolója volt, ezzel az előzőekben taglalt két győzelmi mutató 12-4-re és 13-20-ra módosult.20. Golden State Warriors (2013. február 12. Warriors - Rockets)102,8 Offensive és 104,8 Defensive rating. Hullámvölgy. Január 2-ig a Harcosok klubja nagyszerűen játszott Mark Jackson keze alatt Andrew Bogut nélkül. Legyőzték a Clipperst, negyedik helyen (22-10) várták a következő áldozatukat nyugaton, és a hatékonyságok benne volt a TOP 10-ben Defensive (100,2) és Offensive (104,8), valamint Net rating (+4,6) statisztikák terén. Innentől kezdve elindult egy 8-11-es lejtmenet, és a Net ratingjük -5,5-re változott (DefRtg: 108,4 és OffRtg: 102,8), így a liga alsóházába kerültek ezek a számadatok. Ekkora változást nem tudott okozni sem Stephen Curry ötmeccses, sem Jarrett Jack hárommeccses sérülése, valamint Bogut visszatérése sem, mivel rövid játékidőket kapott. A magyarázat a szezonbeosztásukban keresendő. Az első 32 estéjükön (22 hazai, 10 idegenbeli) kilencszer a legjobb tízbe tartozó támadógépezeteket fogták ki, majd a legutóbbi 19 találkozójukon belül (8 hazai, 11 idegenbeli) ugyanezen gárdákat ismét megkapták (9 mérkőzés), viszont már idegenben kellett játszaniuk ellenük. A jó hír viszont az, hogy a következő 31 meccsükből 19 Oaklandben lesz. Magyarázat: Defensive rating (DefRtg) = 100 labdabirtoklás során kapott pontOffensive rating (OffRtg) = 100 labdabirtoklás során dobott pontNet rating = OffRtg és DefRtg különbsége
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-19 11:00:00
Tegnap este szomorú hír érkezett a tengerentúlról: elhunyt Dr. Jerry Buss, a Los Angeles Lakers tulajdonosa. Talán sokan felteszik a kérdést: mivel érdemelte ki egy klubtulaj, hogy megemlékezzünk róla – erről is szól ez a poszt, ami egyrészt nekrológ, másrészt pillanatképek gyűjteménye egy gárda és egy liga nagy korszakából, ahol a Jerry keresztnév igazán jól csengett.
Dr. Buss 1979-ben vásárolta meg a csapatot és 2011-ben adta át fiának, Jim Bussnak a döntési jogköröket, azaz 32 éven keresztül mondta ki a végső szót minden, a klubot érintő ügyben. Ebben a 32 évben a Lakers 50%-os mérleget tud felmutatni – nem a mérkőzések megnyerésében, hanem a nagydöntős részvételekben. 16 bajnoki döntő, ebből 10 bajnoki cím – már ez önmagában páratlan sikersorozat, azonban "Boss Buss" ennél jóval többet tett nem csak a Lakersért, hanem az egész liga felemelkedéséért.
I. Jerry
A Lakers első Jerry-je nem doktor, hanem professzor volt: Jerry West 1960-ban, a Minneapolis-ból költöző Lakers-szel együtt érkezett meg Los Angelesbe és az NBA-be. A szerényen csak Logo-nak (labdát vezető sziluettje adja az NBA logóját) vagy Clutch-nak (nem volt szokása hibázni a végjátékokban) becézett irányító/dobóhátvéd kilenc nagydöntőt járt meg a csapattal 1962 és 1973 között, de csak egy gyűrűt nyert - utóbbit 1972-ben. Ez volt az az év, amikor az idősödő Lakers olyan alapszakaszt (69-13) repesztett, amit csak az 1995-96-os Chicago Bulls tudott überelni (72-10). Ez az egy év és Jerry West pályafutása alapján érthető, hogy a Lakers neve a 60-as, 70-es években miért a "fantasztikus, de vesztes" és az "örök második" szókapcsolatokkal együtt bukkant fel a leggyakrabban. A Lakers akkoriban igazi lúzer csapat volt: a Boston Celtics hatból hatszor nyert ellenük (1969-ben már valódi zöld-fóbiáról beszélhetünk, ekkor hazai pályán bukták el a 7. meccset), a New York pedig ellenük szerezte meg mindkét bajnoki címét – 1972-ben annyi szerencséjük volt, hogy a nagydöntőben a Knicks nagyon hiányos gárda volt.
Jerry West visszavonulása (1974) után a gárda 1975-ben és 1976-ban be sem jutott a playoffba (addig ilyen LA-ben még nem fordult elő) – pedig a második évben már Kareem Abdul-Jabbar is a gárda tagja volt. West 1976 nyarán visszatért, mint vezetőedző, a csapatból kirakták az utolsó régi bútordarabot is (Gail Goodrich New Orleans Jazzbe cserélése hozta azt a draftjogot, amivel 1979-ben Magic Johnsont igazolták le) – a következő három évben a Lakers folyamatosan playoffban volt West keze alatt, de a bajnoki címre még nem voltak készen.
II. Jerry
Dr. Jerry Buss érkezése azonban megváltoztatott mindent. Kémikusként szerzett doktori címet, azonban vagyonát ingatlanbefektetésekből szerezte a hatvanas-hetvenes években. Korábban a teniszsportban voltak érdekeltségei, és 1979-ben csak egy válás miatt lett a Lakers (és a Kings, illetve a két csapatnak otthont adó Forum) tulajdonosa. Történt ugyanis, hogy Jack Kent Cooke, az előző tulajdonos elvált a feleségétől, ám a vagyonmegosztásnál nem tudtak megegyezni, így Cooke kénytelen volt pénzzé tenni ezeket az érdekeltségeket. Buss rekordot jelentő 67 millió dollárt fizetett a fenti pakkért.
Bussnak a Lakers és az NBA csúcsra járatásában is elévülhetetlen érdemei voltak. Nem célom életrajzot írni, így csak címszavakban:
1982-ben nevezte ki Jerry Westet general managerré, ami zseniális húzásnak bizonyult. West egészen 2002-ig töltötte be ezt a posztot: nevéhez fűződik a Showtime Lakers keretének kialakítása, az 1996-os nyár nagy lépései (Shaquille O’Neal leigazolása, Vlade Divac elcserélése a 18 éves Kobe Bryantre), amivel megalapozta a háromszoros bajnokcsapatot – és persze 1999-ben a korábban a Knicks színeiben nagy ellenfél, Phil Jackson Los Angelesbe csábítása.
Amikor West 2002-ben távozott, a klubbal szintén összenőtt korábbi játékos, Mitch Kupchak kezébe adta a GM-pálcát – utóbbi munkáját két elvesztett és két megnyert döntő, illetve számos nagy formátumú csere meghúzása fémjelzi.
A gárda rögtön 1980-ban bajnoki címet szerzett Magic Johnsonnal és Paul Westhead villámgyors támadásokra építő taktikájával – azonban Buss fel merte vállalni, hogy alig egy évvel később kirúgja a sikeredző Westheadet a gyengébb eredmények és a rossz játék miatt. Pat Riley, a gárda korábbi játékosa minimális kispados előélettel lett a vezetőedző, ám maradéktalanul megvalósította Dr. Buss elvárását: nem csak nyerni kell – szépen kell nyerni. Ez a filozófia a Showtime Lakers filozófiája, és ez a Lakers óriási szerepet játszott abban, hogy a 80-as évek végére az NBA az egyik legeladhatóbb liga lett nem csak Amerikában, hanem világszerte.
Pat Riley-t egyébként elindította egy szintén kivételes úton: vezetőedzőként 4 bajnoki címet nyert a Lakers-szel, döntőzött a New York Knicks-szel, végül Miamiban teljesedett ki az életműve: edzőként, GM-ként, klubelnökként három bajnoki döntőig és két bajnoki címig vezette a mindössze 1989-ben alapított csapatot.
1985-ben a Lakers megtörte az átkot, nyolc elvesztett nagydöntő után végre le tudta győzni a Celticset a nagydöntőben. 1988-ban 22 év után fordult elő, hogy egy gárda duplázni tudjon az NBA-ben.
Nem elírás, hogy csak Forumként emlegettük a Lakers régi csarnokát akkor, amikor Buss megvette a gárdát. A Great Western ugyanis egy bank neve – a Lakers ingatlanszakértő tulajdonosa úttörő volt abban, hogy a csarnok nevét jó pénzért értékesítse. Manapság ez már természetes dolognak hat, de 1988-ban totális újdonságnak számított. A mai csarnok, a Staples Center már megnyitása előtt felvette az irodaszerekkel foglalkozó Staples cég nevét.
A Lakersnél az elsők között hoztak be szponzorokat a csarnokba – a mára már szállóigévé vált "We want tacos!" szurkolói rigmus onnan ered, hogy a Lakers csarnokában két ingyen tacos-t érő kuponokat osztogatnak, ha a csapat nyer és 100 pont alatt tartja ellenfelét.
Buss regnálása alatt kezdtek el a Lakersnél kiemelten foglalkozni a sztárokkal: Jack Nicholsont azóta minden meccsen mutatja a kamera – ezzel párhuzamosan értékelték fel a pálya melletti ülőhelyeket és adtak exkluzivitást azzal, hogy a sztárok mellől, testközelből lehet megnézni 1-1 meccset.
Hosszú előkészítés után a Lakers 2012-ben írta alá új, 20 éves kábeltévé-szerződését, ami a korábbi jó kondíciókhoz képest is szintlépést jelentett, és páratlan pénzügyi mozgásteret hozott létre a klub számára. Tulajdonképpen ez a szerződés koronázta meg Dr. Jerry Buss több, mint 30 éves tevékenységét a Lakers élén – mondhatni, beárazta, hogy mennyit is ér ez a franchise, amit ő tett igazán naggyá.
Munkásságát 2010-ben a legmagasabb szinten ismerték el: beválasztották a springfield-i Kosárlabda Hírességek Csarnokába (Hall of Fame).
A 80 éves korában elhunyt kiváló pókerjátékos nem csak nagy formátumú vezető volt, hanem egy valódi egyéniség, aki a showbiznisz fellegvárában, Hollywoodban is kitűnt stílusával, eleganciájával és intelligenciájával. Hat gyermeket hagyott hátra (Johnny, Jim, Jeanie, Janie, Joey, Jesse), a hírek szerint Jim és Jeanie (utóbbi egyébként Phil Jackson párja hosszú évek óta) végérvényesen átveszi a Lakers irányítását.
Kobe Bryant nyilatkozata ("hatása az egész világon érezhető volt") és David Stern szavai ("az NBA egy látnoki képességekkel rendelkező tulajdonost vesztett el, akinek a ligára gyakorolt hatása felmérhetetlen és még évtizedekig érezhető lesz") azonban jól jellemzik: ez sokkal több, mint egy tulajdonosváltozás, és a Lakers sokkal többet vesztett, mint egy tulajdonost.
Véletlen, de valahol nagyon szimbolikus, hogy a Los Angeles Lakers következő mérkőzését magyar idő szerint február 21-én hajnalban otthon játssza – az ellenfél nem más, mint a Boston Celtics…
A Lakersnél új korszak kezdődik, immáron Dr. Jerry Buss nélkül. Reméljük, hogy öröksége nem nyomja agyon utódait.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-16 09:00:00
Nyakunkon az All-Star hétvége Houstonban, azonban nem ez az első ilyen rendezvény errefelé: 1989-ben szintén itt csapott össze Kelet és Nyugat válogatottja. Ennek többek között egy akkori hip-hop számban/klipben is emléket állítottak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-15 08:00:00
Kidd túl a 12 000.-en, James királyi szintre lépett, Tyson Chandler lepattanó-mágnesé változott, Lillard NBA történelmet írt, Korver kilőtte Mookie Blaylock mesterlövészi rekordját, és ismét megmutatta foga fehérjét a liga Jurassic Parkjának csúcsragadozója, a „Gaysaurus”. Statisztikára fel!
1. Jason Kidd (2013. február 8. Knicks - Wolves)12 000 gólpassz. A gólpassz-automata. 1358 mérkőzés után J-Kidd megkopva bár, de törve nem 12 001 assziszttal minden idők második legtöbb kosarat érő átadását vitte véghez. A ranglétrán egyetlen ember áll előtte, John Stockton 15 806 gólpasszal, Jason mögött viszont olyan sztárok sorakoznak, mint pl. Mark Jackson (10 334), Magic Johnson (10 141) és a még mindig aktív, hollywoodi sztár, Steve Nash (10 122). Kidd karrierje alatt ötször lett az alapszakasz legjobbja asszisztátlagban, és háromszor osztotta ki a legtöbbet egy idényben. „Ha elég sokáig játszol a ligában, akkor valami maradandót fogsz alkotni.” – mondta a 39 éves irányító.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-08 09:30:00
Az elmúlt hetekben számtalan pletyka röppent fel arról, hogy a Celtics gárdáját megbontják, a nagy öregeket elcserélik és elkezdődik az újjáépítés. A szirénhangok Rajon Rondo sérülésével csak erősödtek – a gárda azonban egyelőre házon belül megoldotta a gondokat, és ma hajnalban a Lakers ellen hatodik győzelmét is behúzta Rondo szalagszakadása óta. Nyilvánvaló, hogy lesznek majd visszaesések a gárda játékában, de Danny Ainge GM-nek alaposan fel van adva a lecke: mi ebben a helyzetben a legjobb megoldás? Építsük újjá a gárdát, cseréljük el Paul Pierce-t és Kevin Garnettet, vagy hagyjuk, hogy Doc Rivers folytassa a munkát, és kezei alatt újjáépüljön a Boston?
A veteránok szemével
Paul Pierce 1998-as draftolása óta szolgálja a Celticset. Közel egy évtized után ő volt az, aki valódi vezérévé vált ennek a gárdának: Larry Bird 1990-től kezdve leginkább sérüléseit kúrálta és 1992-ben visszavonult, az utódjának szánt Reggie Lewis pedig 1993-ban, alig 27 évesen tragikus körülmények között elhunyt. Pierce (Antoine Walkerrel párban) emelte vissza a Celticset az őt megillető helyre a 2000-es évek elején, majd kitartott a nagyon sötét években is. Kevin Garnett 2007 nyara óta erősíti a csapatot, gyakorlatilag percek alatt zöld lett a vére. A napokban arról szóltak a hírek, hogy Garnettet elcserélik a Clippersbe – a nagyember azonban kijelentette: minden cserét megvétóz (megteheti), és nem megy sehová. Garnett családi rezidenciája Malibun van, ennek fényében különösen figyelemreméltó, hogy mennyire ragaszkodik a gárdához (nem valószínű, hogy a ködös-füstös Boston vonzaná ennyire).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-07 09:00:00
Szó lesz Warriors, Nuggets és Spurs sikerekről, az Irving time-ról, Jamesről, mint az elmúlt hónapok keleti legjobb játékosáról, Josh Smith büntetőzéséről, a Celtics Rondo nélküli életéről, Ersan İlyasova és J.J. Redick remek teljesítményéről. Statisztikára fel!
1. LeBron James (2012-13 alapszakasz 14. játékhét)
3 Hónap Játékosa Díj. Franchise rekord. Miami mezben még senki sem pattogtatott úgy három egymást követő hónapon át, hogy sorra nyeri el a Hónap Játékosa Díjat. James Király előtt Dwyane Wade-nek kétszer már (nem zsinórban) sikerült ezt a trófeát megszereznie 2008-09-ben, és egyszer-egyszer 2004-05-ben, 2009-10-ben és 2010-11-ben.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-06 11:00:00
Rajon Rondo sérülése után, Derrick Rose visszatérése előtt idejét érezzük, hogy elmerüljünk az NBA közelmúltjában. Korábban is számos nagyszerű játékmesterrel előfordult, hogy súlyos térdsérülést szenvedett – egyeseknek volt visszaút a csúcsra, másoknak sajnos nem. A második rész főszereplői: Kevin Johnson, Anfernee "Penny" Hardaway, Tim Hardaway és Ricky Rubio. (Az első részt itt olvashatjátok.)
Kevin Johnson
Prime évek: 1988-1995, Phoenix Suns. All-Star: 3. Sérülés: 1992.
Johnson egy kicsit kilóg a sorból, mivel neki nem a térde, hanem az úgynevezett sports hernia jelentette pályafutása érdemi részének végét. A jelenleg Sacramento polgármestereként a Kingsért küzdő KJ 1987-ben érkezett a Clevelandhez, de alig fél év múlva tovább is cserélték Phoenixbe. Itt első teljes évében 1989-ben megkapta a legtöbbet fejlődött játékosnak járó díjat. 1989 és 1994 között az NBA elit irányítójának számított, háromszor hívták meg All-Starra, négyszer beválasztották az év második legjobb ötösébe, egyszer pedig a harmadik számú ötösbe - 1993-ban pedig nagydöntőt játszhatott.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-05 11:00:00
Rajon Rondo sérülése után, Derrick Rose visszatérése előtt idejét érezzük, hogy elmerüljünk az NBA közelmúltjában. Korábban is számos nagyszerű játékmesterrel előfordult, hogy súlyos térdsérülést szenvedett – egyeseknek volt visszaút a csúcsra, másoknak sajnos nem. Az első rész főszereplői: Mark Price, Ron Harper, Terrell Brandon és Shaun Livingston. Mark Price
Prime évek: 1987-1995, Cleveland Cavaliers. All-Star: 4. Sérülés: 1990. Mark Price mellől olyan, a mi listánkon is szereplő klasszisokat cseréltek el, mint Ron Harper és Kevin Johnson. John Stocktonnal párban apró fehér irányítókként terrorizálták a ligát a 80-as, 90-es évek fordulóján. Price igazi úttörő volt a támadójátékban: a csapdázásokból rendre kibújva a büntetővonal környékéről dobálta tempóit, ő volt az első, aki a ma már általánosnak számító megoldást mesterfokon alkalmazta - ezt a helyet egyébként is szerette: 90% feletti büntetődobó volt. Price gyakorlatilag mindenhonnan életveszély volt, hiszen a triplákat is remekül termelte: 1993-ban és 1994-ben is megnyerte az All-Star Gálán a tripladobót.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-02-01 11:00:00
Azt mondod, lehetetlen? Pedig lehetséges – csak egy alternatív világban. Ahogy a Pillangó-effektus című filmből tudjuk: egy kismadár egyetlen szárnycsapása is elegendő ahhoz, hogy a világ kerekét gyökeresen más irányba fordítsa. A története egyik legsötétebb időszakát élő Lakers esetében ez a "szárnycsapás" a 2008-as Pau Gasol csere egy mellékszála is lehetne. Ha annak idején a GM, Mitch Kupchak vagy Jerry Buss, a Lakers tulajdonosa egy kicsit jobban figyelt volna a részletekre (mint látni fogjuk, nem róható fel nekik!), ma talán a Lakers még mindig a liga valódi zászlóshajója lenne, a Dallas és Dirk Nowitzki pedig még mindig a bajnoki gyűrűt üldözné.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-31 11:00:00
Beszámolunk Kobe Bryant túlzott szerepvállalásáról, a bostoni hullámvasútról, Kyrie Irving csúcsformájáról, a Carmelo Anthony-féle pontgyártási szériáról, Rondo sérülése előtti Sólyom vadászatáról, és a Spurs kuriózumairól. Statisztikára fel!
1. Tim Duncan (2013. január 21. Sixers - Spurs)
824 győzelem. A gyűjtögető. Tim Duncan Sixers elleni sikerével - megelőzve Gary Paytont - az NBA történetének 8. legtöbb győzelemmel (824) rendelkező játékosává vált. Philadelphiában emlékezetessé tette ezt a napot 24 pontjával (FG%: 58,8% és FT: 4/4), 17 lepattanójával, 5 gólpasszával, 2 szerzett labdájával és 1 kiosztott blokkjával. Amúgy a legtöbb győzelmet Kareem Abdul-Jabbar szerezte (1024) eddig - ehhez 20 szezont kellett lenyomnia.
2. San Antonio Spurs (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
7 játékos, 14-0 és 16-0 győzelem-vereség. Az idegenlégió! A texasiak kivásárolták a szlovén Union Olimpija szerződéséből Aron Baynest, aki múlt csütörtökön aláírt 4 évre 3,5 millió dollárért a San Antonióhoz. A Spurs keretében ezzel 7 főre duzzadt azon játékosok száma, akik a 2012-es Londoni Nyári Olimpiai Játékokon részt vettek - nem a Team USA tagjaként. A franciákat Tony Parker, Boris Diaw és Nando de Colo képviselte, Manu Ginobili az argentinokkal pörgött, Tiago Splitter brazil mezben kosarazott, Patty Mills és Aron Baynes a Spurs egyik segédedzője, Brett Brown vezetésével juttatták be Ausztráliát a legjobb nyolc közé, és végül hetedikek lettek, megelőzve Litvániát.
A Spurs hazai környezetben verhetetlen. 2012. november 19-én a Clippersnek sikerült lenyomnia a Popovich gárdát, azóta 2013. január 26-ig nem is volt ellenfelük Texasban. A Sarkantyúsok eddig 16 mérkőzésre nyúló szériát hoztak össze, ami a franchise történetének negyedik legtöbbje. Jó, ha tudjuk: ha a Spurs valakit 90 pont alatt tartott ebben az idényben, akkor mindig nyert; ez 14 mérkőzésen történt meg.
3. Carmelo Anthony (2013. január 27. Knicks - Hawks)
29. és 15. mérkőzés. Az igásló. Anthony idén bámulatosan játszik, és vasárnapi 42 pontjával zsinórban 29. mérkőzésén is elérte a 20 pontot. Ez a New York Knicks franchise történetének leghosszabb 20 pontos sorozatát jelenti egálban Richie Guerinnel (1961-62), lehagyva Patrick Ewingot (28) és Amar’e Stoudemire-t (26). Emellett 42 összecsapás alatt 15 estén 30 pontot is fel tudott mutatni, ami Bernard King (1984-85, 18 meccs) óta a legtöbb.
4. Kyrie Irving (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
35 pont. Csúcsformában. Az ifjú Cavs titánt két összecsapáson át senki sem tudta megállítani. Múlt hét kedden a Celtics gyűrűjébe 40-et pakolt be (minden idők legfiatalabbja, aki ezt tette a Lóherésekkel), a Bucks-éba 35-öt. Előtte a Cavaliers történetében összesen három játékos csinált ilyet: LeBron James számtalan esetben, World B. Free (1985. február) és Mike Mitchell (1981. február).
Térjünk vissza a Celtics elleni napra. 40 pontjából 11-et izolációból szerzett, közte volt egy 2+1-es ziccer is, amit félpályáról neki iramodva 22 másodperccel a végső dudaszó előtt Rajon Rondo-val szemben szerzett meg, és Jared Sullinger rossz ütemű besegítéséből megkapta a faultot. Az izolációból dobott pontok átlagában, és annak hatékonyságában vezeti a ligát, ennek eredményessége látható a lenti táblázatban (az első oszlop pontátlag, a második mezőnygól-százalék).
És amit még meg kell említeni: a Celticsnek sosem volt könnyű legalább 40 pontot dobni. A neves franchise legutóbbi 5 szezonjában, ha valaki 40 vagy annál több pontot szerzett, annak mindig vereség lett a vége. Irving ezt fejelte meg egy sikerrel (2011-ben Monta Ellis, Kobe Bryant, 2010-ben LeBron James és Dwyane Wade).
5. Andre Drummond (2013. január 22. Pistons - Magic)
4 dupla-dupla és 2 blokk. Ami ritka egy cserepados újonctól. A 13. hét csütörtöki napján a Pistons legyőzte az Orlandót, és ebben igen nagy szerepe volt a cseréknek is. Drummond például negyedik alkalommal hozott dupla-duplát (11-11 pont és lepattanó) és legalább 2 blokkot, legutóbb 1989-90-ben a Lakersnél Vlade Divac Mychal Thompson cseréjeként (Kareem Abdul-Jabbar ’89 nyarán visszavonult) öt alkalommal tudott a padról beállva ilyet alkotni.
6. Deron Williams (2013. január 21. Knicks - Nets)
52 sikeres büntető. 5,7 másodperccel a mérkőzés vége előtt 87-85-re vezetett a Nets, és egy gyors faultolás miatt a Knicks büntetővonalhoz küldte Deron Williamst. Pont őt, aki 2012. december 29. óta egyetlen egy büntetőt sem hagyott ki. Az első kimaradt – ezzel megszakadt a sorozata -, a másodikat értékesítette, és ezzel még mindig megvolt a Knicks esélye az egyenlítésre. Mivel nem volt időkérése a New Yorknak, így J.R. Smith a teljes pályáról megindult, és két emberrel a nyakán próbált hőssé válni, de palánkos távoli kísérlete lejött a gyűrűről.
7. Rajon Rondo (2013. január 25. Hawks – Celtics)
Három tripla-dupla. Rondo elülső keresztszalag-szakadása (ACL) immár teljesen elkaszálta a Celtics reményeket, de legalább a Hawks-szal szemben nagyszerűen fejezte be az idényt. Az elmúlt három Atlanta elleni találkozóján tripla-duplát hozott, amit a 2000-es években Jason Kiddnek a Bobcats-cel szemben, a ’90-es években Chris Webbernek a Warriors-szal való harcban, és a ’80-as években Magic Johnsonnak három csapattal (Nuggets, 76ers és Rockets) való párosításban sikerült teljesítenie.
Emellett zsinórban két egymást követő estén csinálta meg a három dupla számjegyűt, amit legutoljára 2011 márciusában Andre Iguodala tett meg. A 18. TD viszont azt jelenti, hogy megelőzte Bill Russellt, aki a klub történetének 4. helyén állt 17-tel.
8. Kyle Korver (2013. január 23. Cats - Hawks)
38 mérkőzés. Szezoncsúcs. Korver a 2012-13-as reguláris szakasz első mérkőzésén kívül minden egyes Hawks játéknapon legalább egy hármast bevert. Vasárnap épp a 38. esetnél tartott, és ez liga szinten 2009-10-ig a legtöbbnek számít, mivel akkoriban Aaron Brooks eggyel több estén tudott hárompontost szerezni. A Hawks franchise rekordja Mookie Blaylock révén 42 egymás utáni mérkőzés (1996-97), de Kyle nem úgy tűnik, mint aki ezt a szériát idő előtt akarja befejezni. Viszont a szerb Predrag Stojaković (2008. január 16. – 2008. december 10.) 62-es ámokfutását szinte lehetetlen beérni.
9. P.J. Carlesimo (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
12-4 győzelem-vereség. Új seprű jól seper. A Brooklyn már első évében edzőt menesztett (Avery Johnson), és idáig ez tűnik a legjobb húzásnak. Negyedikek a Keleti Konferenciában, és Carlesimo-val 12-4-es mutatót hoznak a leváltástól számítva. Kosárszerzésben azóta Deron Williams statisztikái is jelentősen javultak (16 mérkőzés FG: 43,6%, 3PT%: 41,5%, PPG: 17,9).
10. Chicago Bulls (2013. január 25. Bulls - Warriors)
12-12 pont-lepattanó. A dupla-tucat. A Bulls már az első negyedben kegyetlenül elverte a Warriorst. 14 védő- és 10 támadópattanót tépett le a Bikacsorda (FG: 14/26) a Harcosok 5-3-jával szemben (FG: 5/22). Jimmy Butler (16-12), Joakim Noah (14-16) és Carlos Boozer (15-13) dupla-tucatot szerzett pont-lepattanó kategóriában, ilyen 1992. február 3-án a Utah Jazz ellen történt háromszoros hosszabbítás során. Ekkor Chicagóban Michael Jordan (34-13), Scottie Pippen (26-13) és Horace Grant (20-13) volt a nagy triumvirátus.
11. LeBron James (2013. január 23. Heat - Raptors)
5 lepattanó. A 23-i Toronto elleni hosszabbításos estén James Király tripla-duplát szerzett, de nem akárhogyan. A rendes játékidőben LeBron el volt maradva 5 pattanóval, de ezt bepótolta úgy, hogy végigjátszotta az utolsó felvonást, és a hiányzó 5 lepattanót védőoldalon szedte le. 2012-ben három ehhez hasonló eset történt, amikor is a hosszabbítás előtt 5 vagy annál kevesebb lepattanó hiányzott egy kosarasnak a tripla-duplához: március 10-én David West, április 16-án Vince Carter és december 26-án Al Horford volt ilyen szituációban.
12. Ryan Anderson (2013. január 27. Grizzlies - Hornets)
7/13 mezőnygól/mezőnygól-kísérlet. A mesterlövész. Első ránézésre ezek a számok semmi rendkívülit nem mutatnak, csakhogy Anderson az egész este folyamán egyetlen kétpontos kosarat sem próbált megszerezni, azaz az összes dobását a triplavonal mögött sütötte el. Ezzel Mookie Blaylock 1995-ös és Voshon Lenard 1997-es NBA rekordját ismételte meg. Ryantől, mint hatodik embertől, várjuk a további jó játékot.
13. Indiana Pacers (2013. január 21. Grizzlies - Pacers)
14 pont: Így is lehet győzni. Manapság az észak-amerikai profi kosárlabdában igen szokatlan, hogy egy győztes brigád aktuális napi legjobb dobója 14 pontig jut el. Hosszú és rögös utat járt be a liga, hogy felgyorsítsa, dinamikusabbá és látványosabbá tegye ezt a csapatsportot, de ettől függetlenül mindig akadnak kivételek. Az Indianában David West 14-gyel, George Hill 13-mal, Paul George 12-vel és Roy Hibbert 10-zel fejezte be a Memphisi találkozót. Ebben a szezonban nem ez volt az első ilyen eset, mivel a Philadelphia november 7-én (Evan Turner és Jrue Holiday 14) és a Celtics január 9-én (Jeff Green 14) hasonlóképpen nyert.
14. Boston Celtics (2013. január 25. Hawks - Celtics)
1423 és 744 perc, 12 mérkőzés és 27 pont. Rondo sajnos kiesett a játékból, és a sors kegyetlen fintora az is, hogy furcsa módon statisztikailag a Celtics jobban játszik, ha Rajon a padon ül. Viszont, ami az ellenfél lerohanásait tekinti, a Boston liga utolsó ezeknek a levédekezésében.
A Celtics teljesítménye Rajon Rondo-val vagy nélküle
A piszkos 12. Ebből a 12 mérkőzésből az első hatot megnyerték, ez számukra szezoncsúcs volt, és az ellenfelet igen alacsony pontátlagon, 85,8-en tartották (ezeken Pierce 18,5-et szórt be). A következő hat esemény olyan volt, amilyet még a Garnett-éra (2007-08-tól) sem látott Bostonban. A hatalmas hullámvölgyben 100 pontos kosárzáporok verték el a brigádot, és Truth átlaga durván 5 ponttal visszaesett. Múlt pénteken a csapat liga utolsó volt a gyűrű 4,5 méteres zónáján kívüli dobáspontosságban és pont/mezőnykísérletben, második legrosszabb triplaszázalékban és pontátlagban (itt is 4,5 méteren kívül). Ez a 6. este egy pszichológiai sokkhatással volt egyenlő.
A 6. este. „Végképp eltörölni” – a Hawks szó szerint vehette Schwarzenegger akciófilmjének címét: az első félidőn belüli 27 pontos deficitjéből 12 pontos előnyt kovácsolt össze a hosszabbítás végére. A félidőt -19-cel fejezte be az Atlanta, és nagy harcok árán a franchise történetének legnagyobb comebackjét hozták össze, amiben elég nagy sara volt a bostoni klubnak. Így a Sólymok a korábbi -18-cat a kútba söpörték, amit a Syracuse Nationals-szel (1960) és a Miami Heattel (1996) való ősrégi etapokban egyszer-egyszer megvalósítottak. A Boston legutóbb 2003. december 27-én kapott ki +27 pontos vezetésről a Phoenix Sunstól.
15. James Harden (2013. január 21. Cats - Rockets)
20/80 sikeres mezőnykosár/mezőnykosár kísérlet és 10/10 büntetőzés. Akadozó fogaskerekek. Január 21-én a Rockets végre egy rendkívül gyenge ellenfelet fogott ki. Mint egy falat kenyér, úgy kellett nekik a győzelem, mivel zsinórban 7 meccsen keresztül szenvedtek vereséget, viszont Harden ismételten nem tudta hozni dobóformáját. Négy találkozón át szenvedett dobásaival, minden este 30% alatti mutatót produkálva. Összesen 80-ból 20 ment be az alábbi eloszlásban: január 16. 5/23, január 18. 5/19, január 19. 5/18, január 21. 5/20, de a triplái is pocsékak voltak (4/26).
Amúgy meg büntetőzésben kiválóan szerepelt. Ha már mezőnyből nem ment, akkor az utolsó negyedben 10-ből 10-et bevágott a vonalról. Ebben a szezonban korábban Marc Gasol november 16-án és Kyrie Irving november 13-án értékesített makulátlanul legalább 10 büntetőt egy negyedben.
16. Golden State Warriors (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
14 kihagyott All-Star meccs. Az oaklandi fojtogató. Így is hívhatnánk Latrell Sprewellt, akit az 1996-97-es All-Starra beválogattak, és azóta egyetlen Harcost sem neveztek be eme jeles eseményre. Annyit tudni kell még, hogy Sprewell a következő idény elején (1997-98) P.J. Carlesimo-nak nekiment egy edzésen (fojtogatás és ütés), és emiatt eltiltottak a szezontól. Ezzel minden esélye elszállt a Warriorsnál, és elcserélték New Yorkba. Idén végre megtört a jég, és David Lee fogja képviselni a Golden State-et, ezzel is megszakítva a liga jelenlegi leghosszabb „all-startalanságát” a klubok között. Hozzátesszük: Stephen Curry is simán bejuthatott volna.
17. Kobe Bryant (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
27 pont. A kevesebb pont, talán győzelmet ér. A Black Mamba hatalmas tűzereje úgy tűnik, hagy némi kívánnivalót maga után. A Thunder legyűrésével egy igazi skalpot tudhat magáénak a Lakers, mivel eddig egyetlen Nyugati Konferencia TOP 4-ben szereplő gárdát sem tudtak megverni (Clippers, Grizzlies, Spurs, Thunder). Ezen a napon Kobe mindössze 21 pontot, 9 pattanót és 14 gólpasszt szedett össze, de ha jobban a számok mögé nézünk, akkor kisebb meglepetésbe is belefuthatunk. Az előző hétig bezárólag, ha Bryant 34 vagy annál több pontot produkált, akkor 3-11-gyes mérleggel távozott az arénából, ha 28 és 33 között, akkor 5-8-cal végeztek, és ha 27 vagy annál kevesebb jött össze neki, akkor érdekes módon 11-6-os pozitív mutatóval álltak.
Valami megváltozott. Az Oklahoma előtti harcban a Utah-t is elverték, és akkor 14 pont, és szintén tripla-dupla közeli 9 lepattanó, 14 assziszt jött össze neki. Ennek egy következménye lett, hogy Kobe mezőnykísérleteinek száma megfeleződött (lásd a lenti táblázat), és ezzel 20 pont alá került. A Lakers szurkolók imádkozhatnak, hogy ez így menjen tovább.
18. Los Angeles Lakers (2012-13 alapszakasz 13. játékhét)
2 jelenlegi All-Star játékos, egykori MVP-k. Megtörténik-e az a csúfság a Lakers-szel, hogy most beszavazták két emberüket a nagy All-Star meccsre, és nem jutnak be majd a rájátszásba? A 13. hetet a Portland zárta a 8. helyen, és az L.A. 4 meccsnyi hátrányban volt hozzájuk képest. Bármi megtörténhet még. A lenti táblázatban megtekinthetjük, hogy mikor vált hosszabbá a nyári szünidő legalább két All-Star csapattárs jelenlétében.
És azt se feledjük, hogy két, korábban MVP-vé avanzsált úriember is pattogtat Los Angelesben. Egyesek korábban ilyen párosításban is lemaradtak a posztszezonról.
Összesen öt olyan keret volt a liga történetében, akiknek ha összeadjuk az All-Star szerepléseik számát, akkor legalább 30-at kapunk, és persze ők sem jutottak be a kieséses szakaszba:
- a 2008-09-es Phoenix Suns 32 (Steve Nash, Amar’e Stoudemire, Shaquille O’Neal, Grant Hill),- a 2007-08-as Miami Heat 33 (Dwyane Wade, Shaquille O’Neal, Shawn Marion, Alonzo Mourning, Anfernee Hardaway), - az 1992-93-as Detroit Pistons 30 (Isiah Thomas, Bill Laimbeer, Joe Dumars, Mark Aguirre, Jeff Ruland, Dennis Rodman),- 1977-78-as Boston Celtics 42 (John Havlicek, Dave Cowens, Jo Jo White, Dave Bing, Charlie Scott, Sidney Wicks),- 1969-70-es Cincinnati Royals 35 (Oscar Robertson, Bob Cousy, Jerry Lucas, Tom Van Arsdale, Adrian Smith, Johnny Green, Jim King).
19. Brooklyn Nets (2013. január 21. Knicks - Nets)
23 szezon. Avagy 80 nappal Patrick Ewing ledraftolása előtt. A New Jersey nem tudta megszakítani, de jogutódja, a Brooklyn már az első évben véget vetett ennek a szörnyűségnek. 1985. március 30-án tudott nyerni legutoljára a Nets a Madison Square Gardenben, és most is csak kemény küzdelem árán vette be a Deron Williams vezette keret a New York várát. A vége előtti utolsó 5 percben szoros clutch time csata zajlott a pályán, a Nets konkrétan 5:37 és 0:22 között egy kosarat sem tudott bevarrni, és egyszer sem jutottak büntetődobáshoz. Végül J.R. Smith kihagyott hármasa jelentette a Knicks vereségét.
20. Charlotte Bobcats (2013. január 23. Cats - Hawks)
16 hazai vereség. Unalmas. Valamiféle mandalát vagy talizmánt, esetleg Michael Jordan posztert kellene a Bobcats öltőzőjének falára felrakni, mert amit a Hiúzok Charlotte-ban művelnek, az már katasztrofális. A liga történetének második legrosszabb hazai szériáját hozták egálban az 1948-49-es Providence Steamrollers-szel (nekik nincs jogutódjuk). A jó hír viszont az, hogy a Wolves elleni 26-i meccsen sikerült ennek véget vetniük.