Alacsony színvonalú meccsen kaptak ki Rosco Allenék

Az első félidőben összesen 41 pontig jutott az Andorra és a Tenerife, a hazaiak azonban a negyedik negyed első felében eldöntötték az összecsapást - Rosco Allen pont nélkül maradt.

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 6. forduló
MoraBanc Andorra (2-4) - Iberostar Tenerife (4-2) 58-48 (5-13, 13-10, 16-12, 24-13)

Túlzás nélkül mondható, hogy pocsék első félidőt játszott egymással a két gárda - a hazaiak összesen öt pontig jutottak a nyitó 10 perc során, de a San Miguel vezette vendégek nem tudták eldönteni az összecsapást ebben a periódusban (5-13), és hiába nőtt 12 pontra az előnyük a 12. perc kezdetére, ezt követően több mint öt percig nem tudtak kosarat szerezni, így az Andorra visszamászott a meccsbe (18-23).

A fordulás után sem változott semmi a támadójáték hatékonyságában, előfordult, hogy több percig pontképtelen volt mindkét együttes, a vendéglátók azonban a játékrész végét Jankovic és Karnowski vezetésével megnyomták, egyetlen pont volt a differencia 10 perccel a vége előtt (34-35). A záró szakasz elején Fernández révén futott egy 7-0-t az Andorra (41-35), majd felnőtt mellé Blazic is, 10 pont volt a differencia öt perccel a vége előtt (47-37). Ez a periódus el is döntötte az összecsapás sorsát, a BL-győztes nem tudott igazán közel kerülni már ellenfeléhez, így végül 58-48-ra győzött az Andorra.

Rosco Allen 10 és fél perc alatt 0 pontig (0/1 dupla, 0/1 tripla), 1-1 pattanóig és eladott labdáig, valamint 2 beütött és 1 kiharcolt faultig jutott -3 VAL-ért. 

Az Andorra legjobb dobói: Fernández 19/9, Stevic 10, Walker 6/3, Karnowski 6.
A Tenerife legjobb dobói: Beirán 9, San Miguel 7/3, Ponitka 7.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus