Hanga Ádám ismét nagyszerű teljesítménnyel jelentkezett

A Real Madrid fölényes győzelmet aratott.

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 2. forduló

Morabanc Andorra – Real Madrid 58-86 (14-21, 16-17, 14-26, 14-22)

A Real Madrid bekezdett a mérkőzés elején, ők szerezték az első 10 pontot, és ezt követően egy pillanatra sem adták ki a kezükből a vezetést. A Morabanc az első negyed hajrájában 14-16-ra még fel tudott zárkózni, majd a második negyedben sem szakadtak le 8-10 pontnál többel, de a fordulás után robbantott a Real és eldöntötte a meccset. 34-44 után Hanga Ádám tripláira és Walter Tavares kosaraira építve egy 6-18-as futást hoztak össze a vendégek, a negyedik negyedben pedig többször is 30 pont fölé nőtt a különbség, így végül rendkívül magabiztos győzelmet arattak.

Hanga Ádám kezdőként lépett pályára a Real Madridban és az első fordulóhoz hasonlóan csapata egyik legjobbja volt. Ádám 21 percet játszott, ami alatt 12 pontot szerzett (1/2 kétpontos, 3/4 hárompontos, 1/2 büntető), leszedett 1 lepattanót és kiosztott 2 gólpasszt, és komoly szerepet vállalt abban is, hogy a harmadik negyedben csapata lezárja a mérkőzést.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus