Hanga csapata már csak 50 százalékon áll

Ma délután az egy hétre kisebb sérülés miatt kiültetett Hanga Ádám nélkül vette fel a harcot az Euroligában is talpon lévő Laboral Kutxa a patinás, de mostanság inkább az alsóházba tartozó Joventut Badalona ellen, idegenben.

Joventut Badalona - Laboral Kutxa 83 - 74

A félidőben még öt ponttal vezető baszkok nem számíthattak Hanga ideiglenesen szerződtetett helyettesére, Thomas Kelatira sem, aki elvileg az utolsó napjait tölti a Laboral kötelékében, amennyiben meg nem hosszabbítják lejáró kontraktusát, védekezésben pedig a fordulás után nem bírta el a Scariolo-legénység, hogy két ennyire (hátul) fontos mezőnyembere hiányozzon.

A 17 pontos, 4 gólpasszos Tariq Kirksay és a 18-at szóró Shurna egy 27-2-es rohamot vezényeltek le a harmadik etapban, amivel a katalán gárda nem csak megfordította a derbit, de idő előtt el is döntötte azt. Ezzel a kudarcával a nemzetközi és spanyol porondon összesen hármas vereségszériában lévő vitoriaiak visszacsúsztak 50 százalékra (5 győzelem, 5 vereség) és ötös holtversenyben állnak a hatodik helyen.

A Laboral legközelebb pénteken játszik az Euroligában, méghozzá a Lokomotív Kubany ellen 20:30-tól, hazai környezetben, ahol a tét a 2-3-4. hely lesz a már továbbjutók között, majd vasárnap 12:00-től a Bilbao ellen vív idegenben baszk rangadót az ACB Ligában a gárda, s talán már legalább az egyik összecsapáson ott lehet a jelenleg kisebb gyulladását ápoló Hanga Ádám is.

A Badalona legjobb dobói: Shurna 18/12, Kirksay 17/15, Vives 13/6

A Laboral legjobb dobói: San Emeterio 13, Nocioni 12, M. Bjelica 11/3

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus