Hanga: idénycsúcs, triplaparádé, győzelem!

Hanga Ádám idei messze legjobbját nyújtva 15 dobott ponttal és 4 értékesített triplával, emellett igen hasznos játékkal vezette első idei győzelmére a Manresa csapatát, mely a nagyon erős, eddig az 5. helyen tanyázó Estudiantes Madridot leckéztette meg saját közönsége előtt. A 29-ből 18 értékesített triplával záró katalán kiscsapat az ACB történelmi rekordját is beállította, pár héttel ezelőtt a veretlen listavezető Real Madrid is 18 távolit értékesített egy mérkőzésen belül, honfitársunk tehát alaposan kivette a részét a diadalból és a csúcsbeállításból is!

Hanga Ádám egymeccses kihagyása után kezdőként 28 percet kapott a bizonyításra, s ezt igencsak meghálálta, ugyanis 15 ponttal idei legjobbját nyújtotta - ezzel zsinórban negyedszer jutott el legalább 10 egységig. Mezőnyből összesen 7 dobást vállalt, ezek közül egy kivétellel az összes a triplavonalon kívülről érkezett, s 4-szer be is talált honfitársunk. Ezt 4-ből 3-as büntetőzéssel fejelte meg. Ezen felül 3 lepattanó, 3 gólpassz, 1 szerzett labda, 6 kiharcolt fault és 1 blokk színesítette még statisztikai lapját, s 2 eladott labda került fel nála a negatív oldalra. Ádám a 20-as VAL értékmutatójával és +11-es +/- mutatójával a katalán kiscsapat legjobbja volt a mai este folyamán!

A magyar válogatott ásza kisebb alhasi-izombeszakadása miatt kénytelen volt egy hetet pihenni és a partvonalon túlról kellett végignéznie, ahogy társai igyekeznek helyt állni a Real Madrid ellen az elmúlt héten, ám most picit pihenten, felfrissülve szállhatott vissza, Jaume Ponsarnau mester pedig azonnal betette honfitársunkat a kezdőbe, Troy DeVriest pedig kivette onnan, ami alapján már sejteni lehetett, hogy végre eleget lehet Ádám kezében a labda. Így is lett, a találkozó első kosarát Hanga szerezte, méghozzá egy tripla formájában, ezt követően pedig három gólpasszt is kiosztott a nagyon magas fordulatszámon pörgő hátvéd. Ekkor kissé érthetetlen módon hosszabb időre leültette őt edzője, de a második etapban pontosan ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, beszórt egy hármast, aztán lepattanókat hozott el, majd a félidőt az ő újabb távolijával zárta a Manresa, a dudaszó pillanatában esett be Ádám harmadik jó triplája!

A fordulás után kitartott a hazaiak lendülete, magabiztosan vezetett a katalán alakulat, a magyar légiós ebben a szakaszban két jó büntetővel járult hozzá az elszakadási kísérlethez, közben pedig a végül 20 ponttal és 5 jó hárompontossal záró DeVries helyét is sikerült megtalálni a rendszerben, érett a már fentebb említett rekord, egyszerűen minden beesett a Ponsarnau-tanítványoknak. A negyedik 10 perc derekán borzasztóan fontos pillanatban szórt be egy újabb kintit Hanga, a negyedik sikeres triplájával 8 ponttal ment el megint a Manresa, ez pedig egy 11 - 0-ás futás kezdő löketét jelentette, onnan pedig már nem volt képes igazán közel férkőzni a 30 pontos Carl English fémjelezte Estudiantes, mely korábban már bevette az euroligás Malaga csarnokát is, valamint a Valenciát is le tudta győzni ebben a kiírásban. Ádám még 2-ből 1 büntetőt értékesített a hajrában, s összességében elévülhetetlen érdemeket szerzett a manresaiak első idei győzelméből, mellyel négyes holtversenyben áll a tabella végén a katalán kiscsapat és három másik riválisa (Lagun Aro, Fuenlabdrada, Cajasol).

Hanga Ádám és a Manresa legközelebb az EurópaKupa-résztvevő Bilbao otthonába látogat jövő szombaton, 18:00-ás meccskezdéssel.

 

Assignia Manresa - Estudiantes Madrid 98 - 89 (22-23, 29-24, 27-24, 20-18)

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 9. forduló

Manresa: J. Rodriguez 4, Hanga 15/12, Lavina 3/3, Ramsdell 16/12, Asselin 10. Csere: DeVries 20/15, A. Hernandez 2, Arteaga 8, Palsson -, Arco 5/3, Yanev 15/9, Kody -.

Estudiantes: Granger 4, English 30/15, Kirksay 17/9, Gabriel 8, Barnes 6. Csere: Fisher 4/3, Fernandez 4, Nogueira -, Kuric 10/6, Clark 6.

A mérkőzés teljes statisztikája erre a linkre kattintva érhető el!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus