Hangáék egylabdás rangadót nyertek a Fener ellen

Ádám visszatérhetett a Real Madrid kezdőjébe, csapata pedig Tavares és Llull nélkül is behúzta a derbit az isztambuliakkal szemben.

Euroliga, alapszakasz, 5. forduló

Real Madrid (spanyol, 4-1) – Fenerbahce Beko (török, 2-3) 70-69

A Real Madridra egy újabb hazai meccs várt az Euroligában, méghozzá a Fenerbahce elleni rangadó, melynek számunkra a legnagyobb kérdése az volt, hogy Hanga Ádám tudja-e vállalni a játékot a múlt heti sérülése után. A válaszra nem kellett sokat várni, válogatottunk kiválósága a hétvégi kihagyása után szerencsére visszatérhetett a spanyolok kezdőjébe, és rögtön meg is kapta a „hálás” feladatot Nando De Colo őrzése formájában. A Real dolgát azonban több másik hiányzás nehezítette, hiszen a vállával bajlódó Sergio Llull mellett a gyermeke születésénél jelen lévő Edy Tavares sem állt Pablo Laso rendelkezésére.

A meccs egy kicsit döcögősen, ám kiegyenlítetten indult, ami után a Fener vette fel előbb a ritmust és szerzett vezetést az első negyed végére (10-15). A folytatásban aztán elsősorban a padról beálló Fabien Causeur jóvoltából a Real is elkapta a fonalat, ám a jó csapatjátékkal előrukkoló törökök előnye tartósnak bizonyult. Egészen a záró játékrész feléig, mikor a nagy erőket mozgósító madridiak előbb 58 pontnál kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Jöhetett a kiélezett végjáték, ahol hiába tűnt már-már befutónak és volt labdája a győzelemért is a Fenernek, a nagy adok-kapokból és büntetőpárbajból végül a hazaiak jöttek ki győztesen. Nem túl látványos, de annál értékesebb győzelmet arattak a spanyolok.

Hanga Ádám tehát ismét ott volt a Realban és jól is festett a mozgása, 19 percet töltött a parketten, ami alatt bedobott két triplát (6 pont) és gyűjtött mellé 1-1 lepattanót illetve gólpasszt.

A Real Madrid legjobb dobói: Causeur 16/12, Heurtel 10/3
A Fenerbahce legjobb dobói: De Colo 11, Vesely 10

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus