Hangáék könnyedén verték Perléket

Nem történt meglepetés, Hanga Ádám idei legjobb játékával a Barcelona idegenben is magabiztosan verte az Estudiantest.

ACB Liga, alapszakasz, 9. forduló

Movistar Estudiantes (2-6) – FC Barcelona Lassa (8-1) 84-101

A nagy formában lévő Barcelonával egy fél negyed erejéig tudta tartani a lépést az Estudiantes, utána aztán érvényesült a katalánok erőfölénye. A Barca magabiztos győzelemmel hangolt a jövő heti dupla Euroliga-fordulóra és a szintén 8-1-es mérleggel álló Real elleni csúcsrangadóra, míg az Estudiantes az újabb veresége után lassan a kiesőzónában találja magát.

Az Estudiantes bátran kezdte a találkozót, elsősorban Jankovics kosarai után 11-7-es vezetést szereztek a madridiak. A folytatásban aztán egyre jobban bemelegedett és kihasználta palánk alatti fölényét a Barca, a vendégek egy 14-1-es rohammal fordítottak és gyorsan kétszámjegyű előnybe kerültek (19-29). A Barca lendülete nem hagyott alább, így a félidőre 51-30-as előnyt építettek fel a gránátvörös-kékek, amiből a Tomic, Singleton, Oriola trió kereken 30 ponttal vette ki a részét, méghozzá úgy, hogy közülük egyedül Oriola hagyott ki egy triplakísérletet, a többi dobásuk mind célba talált. A nagyszünetre tehát a lényegi kérdések el is dőltek, fordulás után már csak a vezetés magabiztos kézben tartására és a megfelelő rotáció alkalmazására figyeltek a Barca oldalán, az Estudiantesben pedig Jankovics és Gentile megszórhatták magukat.

Válogatottunk két kiválósága közül nem meglepő módon ismét Hanga Ádám kapott jelentősen nagyobb szerepet, aki ezúttal csereként szállt be a mérkőzésbe és 18 perc alatt 13 pontig (5/3 dupla, 3/2 tripla, 1/1 büntető) jutott. Emellett még leszedett 4 lepattanót, szerzett 2 labdát, adott 2 gólpasszt, a 2 beütött faultja mellett pedig kiharcolt 4 személyi hibát, így 20 VAL-lal zárt, ami az ide legjobbja. A túloldalon Perl Zoltánnak ezúttal 3 és fél perc jutott, aki ez alatt a kevés idő alatt leszedett egy támadólepattanót, kihagyott egy dobást és beütött egy faultot.

Az Estudiantes legjobb dobói: Jankovics 21, Gentile 17/6
A Barcelona legjobb dobói: Tomic 18, Heurtel 17/3, Hanga, Singleton 13-6/13/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus