Hangáék ott lesznek a kupadöntőben

A Real Madrid magabiztos, jó játékkal verte a Falco BL-ellenfelét, a Tenerifét a Király Kupa elődöntőjében és bejutott a holnapi fináléba.

 

Király Kupa, elődöntő

Real Madrid – Lenovo Tenerife 94-74

A Real Madrid a Breogán elleni sikeres negyeddöntő után a Badalonát legyőző Tenerifével találkozott a Copa del Rey elődöntőjében. Volt rá esély, hogy ezen a meccsen is komoly ellenállásba ütközik a királyi alakulat, a Falco BL-ellenfele azonban nem tudta igazán megnehezíteni a Real dolgát.

A madridiaknál ugyanis Jeff Taylor rögtön az első percekben berámolt három triplát, majd Hanga is beköszönt távolrról, amivel gyorsan kialakult a kétszámjegyű különbség a csapatok között (18-8). A Tenerife nem tudott közelebb férkőzni, a Real magabiztosan növelte még tovább vezetését (75-55), a második félidőben pedig már az energiájával is tudott spórolni a Laso-csapat, akiknél 20-22 percnél többet senki nem töltött a parketten. A fővárosiak így bejutottak a holnapi fináléba, ahol a Barcelona-Murcia csata győztese lesz az ellenfelük.

Hanga Ádám csereként beállva 13 perc alatt 3 ponttal (1/3 tripla) és 1 gólpasszal vette ki a részét a Real Madrid győzelméből.

A Real Madrid legjobb dobói: Tavares 15, Taylor 12/12, Heurtel 12/6, Poirier 12, Thompkins 11/6
A Tenerife legjobb dobói: Shermadini 14, Todorovics 12/6, Huertas 12

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus