Maronka csapata nyert, Filipovity alakulata kikapott
A Joventut fiatalja nem került pályára, az Obradoiro válogatott magasembere szűk nyolc percet kapott.
Monbus Obradoiro - Lenovo Tenerife 81-84
Óriási hullámvasút meccset játszottak a felek, hiszen az első negyedet követően 23-9-re vezetett a hazai csapat, de még a második negyedben visszajött a meccsbe a palánk közelében pontosabb Tenerife. A hazaiak a harmadik negyedben visszaültek a lóra, hat pontos előnnyel mehettek a végjátékba. Hiába dobták azonban parádésan (11/23) a hármasokat, a palánk közeléből hatékonyabb Tenerife az utlsó negyedben megint robbantott, előbb utolérte az Obradoirót, majd a sors furcsa fintoraként Kyle Wiltjer hármasával meg is nyerte az összecsapást.
Filipovity Márkó közel nyolc percet töltött pályán, ám ez idő alatt egyetlen lepattanót jegyzett.
Joventut Badalona - Hereda San Pablo Burgos 82-65
A EuroCup miatt kettős terhelés alatt játszó badalonaiaknál a meccs elején érződött a fáradtság, a kétszeres BL-címvédő, de a hét közben most pihenő Burgos kicsit jobban kezdte a mérkőzést. A folytatásban már felpörgött a hazai gépezet, Ante Tomic és Pau Ribas vezetésével mindhárom negyedet megnyerte a Badalona, amely ötödik sikerével tartja a playoff-helyet a tabellán.
Maronka Zombor ezúttal nem kapott lehetőséget.
A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.