Újabb győzelmet engedett ki a kezéből Münchenben a Barca

Hanga Ádám nélkül is szinte végig vezettek a Bayern ellen a katalánok, de a végére feltámadó bajorok lehajrázták őket. Koponen dudaszóra dobott kosara döntött.

Euroliga, alapszakasz, 28. forduló

FC Bayern München (német, 13-15) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 16-12) 73-71

Ahogy arról a nap folyamán már korábban beszámoltunk, egy sajnálatos családi eset miatt nem volt ott a Barcelonával Münchenben az egyébként is maródi Hanga Ádám. Egyik csapat vállát sem nyomta túl nagy teher, hiszen három fordulóval a vége előtt a Barca két győzelemmel volt lemaradva a negyedik Efestől és ugyanennyivel előzte meg az őket követő riválisait, míg a bajorok a legutóbbi hat meccsükből ötöt elveszítettek és kiszálltak a rájátszásért vívott harcból.

A Bayern elfáradt a szezon végére, az őket általában jellemző nagy energia sokáig ezen a meccsen sem volt látható rajtuk. Az első félidőben többször ki tudtak egyenlíteni, vagy nagyon rövid időre 1-1 ponttal akár a vezetést is átvenni a házigazdák, 32-32 után azonban egy 11-0-s rohammal elhúzott a Barca. Úgy tűnt, hogy kényelmesen lezárhatja a találkozót a vendégcsapat, ám 51-63 után egy 14-0-s rohammal fordított a poraiból újjáéledő müncheni gárda. Őrült hajrá kezdődött, Claver két kosarával visszavette a vezetést a Barca, majd Booker egalizált, aztán 10 másodperccel a vége előtt, 67-67-nél Lucsics triplája sorsdöntőnek tűnt. Azonban ez még nem volt az, Djedovics hibázott a vonalról, Heurtel és Blazic viszont nem, így ismét csak egalizált a Barca. Egy támadása azonban még volt a Bayernnek, és ki más, mint Koponen végezte ki egy dudaszóra dobott távoli kettessel a korábbi csapatát. A Barca a múlt heti, Fener elleni derbin mutatotthoz hasonlóan ismét egy félig már megnyert meccset engedett ki a kezéből.

A Bayern München legjobb dobói:  Koponen, Booker 14/6-14/6, Williams 11, Jovics 10/6
A Barcelona legjobb dobói: Heurtel 13/9, Tomic 13, Singleton 12/6, Ribas 10/6, Blazic 10

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus