Alekszics: "Elfáradtunk a végére"

A tegnapi Metalac - Szolnoki Olaj KK találkozót követően a két vezetőedző, valamint Dundjerszki és Milosevics nyilatkoztak.

Vladimir Djokics, a Metalac vezetőedzője: - Nagyon fontos találkozó volt ez számunkra, hogy pozitív energiákkal lépjünk a következő évbe - bár nincs sok időnk pihenni, hiszen január 3-án már a Krka érkezik hozzánk. Büszke vagyok a játékosaimra és az eredményekre, amiket ebben az évben elértünk. Gratulálok a Szolnoki Olajnak is. Nem kockáztattunk, okosan játszottunk, és agresszív játékot kértem játékosaimtól, arra számítva, hogy el fognak fáradni. 40 pattanót szedtünk, ebből 10 a támadó palánk alatt történt, a fantasztikus Dundjerszki pedig megfordította a meccset.

Szlobodan Dundjerszki, a Metalac játékosa: - Nagyon nehéz meccs volt ez számunkra. Számoltunk ezzel előre, hiszen a Szolnok egy nagyon tapasztalt csapat, a Partizan szenvedett ellenük, a Cedevitától pedig egylabdás meccsen kaptak ki. Nehezen ment a játék, de nagyon fontos volt ez a siker, mert ha nem nyerünk, akkor a Buducsnoszt elleni győzelmünk ment volna kárba. Nagyszerű siker volt ez számunkra.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: - Arra számítottunk, hogy a hazaiak nagy energiákkal fognak játszani, mert ez a legnagyobb erősségük. Amiket a mérkőzés előtt megbeszéltünk, azt tartottuk is - legalábbis 35 percig -, azaz figyeltünk a támadópattanóikra, illetve a gyorsindításaikat meg tudtuk akadályozni. Dundjerszki beállása teljesen összezavart minket. Fáradtak voltunk, eladtunk 2-3 labdát, így megérdemelten nyert a Metalac.

Sztrahinja Milosevics, a Szolnoki Olaj KK játékosa: - Gratulálok a Metalacnak a győzelemhez, nagyot küzdöttek végig a 40 perc folyamán. Úgy készültünk, hogy legyen erőnk a teljes meccsen, mert tudtuk, hogy végig rohannunk kell majd ellenfelünkkel. A támadópattanóikra és a gyorsindításaikra figyeltünk leginkább. Az utolsó 5 percben vesztettük el a meccset, amikor a külső sorban több labdát is vesztettünk, és nem tudtuk megakadályozni az ellentámadásokat.

A tegnapi mérkőzés hosszabb összefoglalóját ezen a linken elolvashatjátok, a rövidebb videós összeállítást pedig megnézhetitek:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus