"Figyelmeztettük a nemzetközi mezőnyt, most jöhet a következő lépés"
A FIBA elkezdte felvezetni az idei Európa-bajnokságot, méghozzá azzal, hogy a 24 résztvevő csapat "nevében" írtak néhány rövid gondolatot.
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elkezdte felvezetni az idei Európa-bajnokságot, méghozzá azzal, hogy a 24 résztvevő csapat "nevében" írtak néhány rövid gondolatot. - olvasható a hunbasket.hu-n.
Magyarországnál az alábbi sorok találhatóak:
"2017-ben nem számítottak rá, hogy két győzelmet szerzünk 48 évvel a legutóbbi sikerünk után, és arra sem számítottak, hogy továbbjutunk a csoportból. A selejtezőben senki nem várta, hogy legyőzzük a címvédőt. Figyelmeztettünk mindenkit, most pedig eljött az ideje, hogy megtegyük a következő lépést."
Fotó: hunbasket.hu
A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.