Horvát összeomlás, Litvánia a döntőben!

A kosárlabda Eb mai első elődöntőjében, az első félidőben egyáltalán nem látszott, hogy a horvátok és a litvánok is kevesebb, mint 24 órát pihenhettek a tegnapi negyeddöntő után. A harmadik negyedben aztán a horvátokon kijött a fáradtság, a litván válogatott ritmust váltott, és magabiztos teljesítménnyel, simán jutott be az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjébe. Ellenfelük a ma 21 órakor kezdődő Spanyolország-Franciaország összecsapás győztese lesz.

Európa-bajnokság, elődöntő

Litvánia – Horvátország 77-62 (24-19, 16-18, 21-8, 16-17) 

Felváltva estek a pontok a mérkőzés kezdetén, a horvátoknál Bogdanovic játéka, a litvánoknál Maciulis két triplája volt kiemelhető. A kiegyenlített játékot a litván center, Darius Lavrinovic második faultja zavarta meg – de nem úgy, ahogy a horvátok szerették volna: a veterán erőember, Robertas Javtokas beállásával sokkal keményebbé váltak a litvánok mindkét palánk közelében. A horvátok támadójátéka elkezdett akadozni, míg a túloldalon második esélyekből és Linas Kleiza nagyszerű alakításai révén a litvánok sorra szerezték a kosaraikat. A gyors kisember, Draper beállása hozott változást a horvátoknál, betöréseivel megbontotta az ellenfél védekezését, így több helye maradt a többieknek. Kleiza azonban nem lassított (12 pontig jutott a negyedben), így közelebb nem nagyon tudtak jönni déli szomszédaink (24-19).

A második negyedet is Kleiza parádéja nyitotta, triplát és két büntetőt is értékesített – 29-20-ra meg is lépett a litván gárda. Kleiza azonban elkezdett fáradni, rossz döntéseket hozott, és le kellett cserélni. Pár percig senki nem tudott a helyére lépni, így a délszlávok Bogdanovic és Saric révén gyorsan feljöttek 5 pontra. Az időkérés sem segített, Rudez hármasával egy kosárnyira szűkítette a különbséget Horvátország, majd a cserecenterek, Valanciunas és Zoric csatájából is a horvát középjátékos került ki győztesen: 31-31-nél visszahozta egálra a csapatát. A vezetést azonban nem tudták átvenni, miután Valanciunas védő- és támadóoldalon is aktivizálta magát. 35-31-nél azonban mindkét gárda megállt támadásban, végül Bogdanovic törte meg a kosárcsendet egy életerős zsákolással, majd két büntetővel – de Kalnietis rögtön felelt egy hármassal, majd Valanciunas tett be egy löbbölt labdát. A negyed utolsó pontjai a horvát veterán, Markota nevéhez fűződtek, azonban faultos ziccerét követően nem tudta bedobni a büntetőjét (40-37).

A félidei statisztika is kiegyenlített küzdelmet mutatott: a horvátok jobban dolgoztak a palánk környékén támadásban, a litvánok viszont 50%-kal (5/10) dobták a hármast, míg Valanciunas 3 sapkát osztott ki. A horvátoknál Bogdanovic volt a legeredményesebb 12 ponttal, de ezt árnyalta, hogy nem talált be kintről – a túloldalon Linas Kleiza 17 pontja, 7 lepattanója és 4 kiharcolt faultja jelentette a két gárda közötti, leheletnyi különbséget.

Maciulis újabb két remek triplája közé egy gólpasszt passzírozott be, a litvánok így sokkal jobban kezdték a második félidőt, míg a horvátok 3 perc után is csak egy visszapöcizett labdát tudtak felmutatni, nagyon statikusak voltak támadásban. Hiába harcoltak ki 3 személyi hibát is ebben az időszakban, 48-39-nél időt is kellett kérnie Repesa szövetségi kapitánynak. Ez nem sokat segített, Maciulis 2+1-ével 10 pont fölé kúszott a különbség, majd Kalnietis révén már 10-0-s szériát futott a litván gárda (53-39). A horvátok a negyed közepétől kezdve minden fault után büntetőt dobhattak, de nem nagyon éltek a lehetőséggel (kezdetnek Bogdanovic és Zoric négyből hármat kihagyott), a tripláik sorra kimaradtak - miközben Kalnietis újabb hármasa révén 18 pontra hízott a litván előny. 58-40 után kicsit befagyott az eredményjelző, a horvátok továbbra is néhány kósza büntetőből voltak eredményesek (egyetlen mezőnygóljuk volt a 3. játékrészben), a litvánok nagyon ügyeltek hátul, elöl pedig hosszan támadva pörgették az órát (61-45).

Az utolsó játékrész elején feljavult valamelyest a horvát támadójáték, de ellenfelük kisemberei nem lankadtak: Kalnietis és Maciulis révén 20 pontra növelték az előnyt. A horvátok a negyed közepén Simon és Draper révén még egyszer ijesztgettek, 14 pontra visszajöttek - de egy gyors időkérés után a végül dupla-dupláig (22 pont, 11 lepattanó) jutó Kleiza palánkos hármasa az utolsó reményeiket is eltüntette. A litvánok megérdemelten jutottak be a döntőbe - a horvátoknak marad a bronzmeccs.

Litvánia legjobb dobói: Maciulis 23/12, Kleiza 22/6, Kalnietis 18/9, Valanciunas 6.

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovic 15, Simon 9/3, Zoric 8, Tomic 7.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus