Megvan, hogy kit kapott az Alba és a Körmend a Europe Cupban
Kisorsolták a két magyar csapat következő ellenfelét - Lóránték egy litván, Ferenczék egy olasz együttessel találkoznak majd.
Ma délelőtt megtartották a FIBA Europe Cup nyolcaddöntőinek sorsolását, melynek értelmében az Alba Fehérvár a litván Juventus Utena, az Egis Körmend pedig az olasz Umana Reyer Venezia ellen lép pályára. Mindkét magyar együttes tehát a Bajnokok Ligájából kieső csapatok közül kapott ellenfelet.
Az oda-visszavágókat március 7-én, illetve egy héttel később, március 13-án rendezik majd.
fotó: FIBA