Eurocup elődöntő, visszavágók: A Kazany és a Valencia jutottak a fináléba

Az Eurocup sorozat elődöntőinek visszavágói után eldőlt, hogy a Kazany és a Valencia játsszák a döntőt ebben a szezonban. Az oroszok nagy izgalmak után, Nikosz Ziszisz parádéjával, a spanyolok pedig könnyedén, a csapatjáték magasiskoláját bemutatva jutottak el a fináléig. Íme a részletek!

Az Eurocup elődöntői során a csapatok két meccset játszottak egymással, és kupaszabály szerint, a két mérkőzés együttes pontkülönbsége döntött valamelyik gárda javára.

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák)

Elődöntő, visszavágók
Unics Kazany (RUS) – Crvena Zvezda Telekom Belgrád (SRB) 84-67
A 2011-es Eurocup győzelme után ismét harcba szállhat a trófeáért a döntőben az Unics Kazany, miután remek játékkal megfordították 11 pontos hátrányukat (52-63) a Crvena Zvezda ellen. Az oroszok ráadásul egyik legjobbjuk, az első mérkőzés elején megsérülő Jan Vojukasz nélkül, ám egy másik görög, Nikosz Ziszisz vezetésével érték el ezt a remek eredményt. A múlt heti mérkőzés egyértelműen a védekezésről szólt, a Kazany mindössze 52 pontra volt képes a belgrádi pokolban, és egyértelmű volt, ha nem találnak fogást az oroszok a kiváló erőkből álló szerbeken, akkor hiába a szinte tökéletes szezon, ennek kiesés lesz a vége. A mérkőzés pedig ebben a mederben indult, a Zvezda lassította a játékot, a nekik kedvező stílus pedig 21-17-es vendégvezetést eredményezett a második negyedben. A Kazany azonban fel tudott pörögni, meg tudta változtatni a meccs ritmusát, így néhány triplának és agresszív betörés utáni kosárnak köszönhetően 36-30-as állásnál vonultak a csapatok félidőre, az összesítésbeli különbség fele eltűnt tehát a nagyszünetre. A pihenő utáni periódusban érkeztek el a csapatok a fordulóponthoz, az a néhány perces szakasz döntő jelentőségű volt a párharcban. A félidőig még pont nélkül álló Nikosz Ziszisz (26/12 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 14/9 mezőnyből, jobbra a képen) a hátára vette csapatát, egymás után szórta a fontosabbnál fontosabb triplákat és tempókat, amivel gyorsan megérkezett a Kazany a 11 pontos határhoz, 65-47-nél pedig már 117-110 volt az összesített eredmény. 76-65-nél még kiegyenlítette a jól küzdő Zvezda a párharcot, ám a szerbek a folytatásban rengeteg könnyű hibát vétettek, ezt pedig elsősorban a 20 perc alatt 26-ig jutó Ziszisz, valamint Andrew Goudelock (17/6 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) könyörtelenül kihasználták és egyben le is zárták az első elődöntőt. A forduló MVP-jének is megválasztott Ziszisz tavaly még a Bilbaoval játszott döntőt, ezúttal ismét megpróbálhatja megnyerni a sorozatot.

Továbbjutott: Az Unics Kazany, 136-130-as összesítéssel.

Nyizsnyij Novgorod (RUS) – Valencia Basket Club (ESP) 53-79
Elsősorban a Nyizsnyij Novgorod első mérkőzésen tapasztalt remek helytállása miatt nagy csatára lehetett számítani a Valencia oroszországi vendégjátékán. A novgorodiak ugyanis 22 pontos hátrányukat faragták le 9 egységnyire az első meccsen, illetve eddig hazai pályán rendkívül magabiztosan vették az akadályokat. Az izgalmakból és a szoros meccsből azonban semmi sem lett, az oroszok nem bírták el a nagy terhet, a Valencia vérprofi játékosai pedig kegyetlenül kihasználtak minden megingást és nagyon könnyedén masíroztak be a döntőbe. Pedig nem így indult a mérkőzés, 10-9-ig az előzetes várakozások igazolódtak be, ekkor azonban egy 9-0-s szériával ellépett a Valencia. A spanyolok nem lassítottak, a második negyedben már a 20 pontot is meghaladta a különbség (18-39), ekkor már óriási bajban volt a félidőig valamelyest visszakapaszkodó Nyizsnyij. Azonban ha bárkiben kétség merült volna még fel ekkor a továbbjutó csapat személyét illetően, akkor azt egy óriási, 16-0-s második félidei rohanással eloszlatta a Valencia, végül kiütéses sikert arattak a vendégek. A hispánok nagybetűs csapatként funkcionáltak, minden egyes pályára lépő játékosuk hozzátett valamit a győzelemhez. Végül Bojan Dubljevics (13 pont, 6 lepattanó, 6/5 mezőnyből, balra a képen) lett a mezőny legeredményesebbje, az oroszok közül viszont a 10 pontos határt sem érte el senki sem. A Valenciának ez volt az első kettős győzelme az egyenes kieséses szakaszban, eddig az összes párharcában pályahátrányból indult, így lesz ez a döntőben is, ahol hatalmas csatára van kilátás.

Továbbjutott: A Valencia kettős győzelemmel, 163-128-as összesítéssel.

A forduló MVP-je:
Nikosz Ziszisz (26/12 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 14/9 mezőnyből, 31 index pont – Valencia)


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 26 Nikosz Ziszisz (Unics Kazany)
Lepattanó: 11 Boban Marjanovics (Crvena Zvezda)
Gólpassz: 6Andrew Goudelock (Unics Kazany)
Labdaszerzés: 3Romain Sato (Valencia), Jevgenyij Baburin (Nyizsnyij Novgorod)
Blokk: 2Pablo Aguilar (Valencia)

A döntőben:

Fotók: eurocupbasketball.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus