Euroliga: Az Olmypiakosz elvette a címvédő veretlenségét

A kilencedik fordulóban a Real Madrid Llull és Ayon nélkül a pireuszi rangadóját már nem tudta megnyerni – a Fener túlélte az életjeleket mutató Maccabit – az Efes újabb sikerét Beaubois nagy második félideje szállította – a Gran Canaria elfogyott a végére a Bayern ellen

Alapszakasz, 9. forduló

Darüssafaka Tekfen (török, 1-8) – Anadolu Efes (török, 7-2) 88-93

A mind a 24 pontját – közte hat triplát – a második félidőben szerző Rodrigue Beaubois (24/18 pont, 5 gólpassz, 7/6 tripla) vezetésével a városi rivális Darüssafakát is legyőzte az Efes, így az Ataman-legénység zsinórban negyedik győzelmével továbbra is ott van az élbolyban a három legnagyobb sztárcsapat mögött. Ezen a találkozón ténylegesen is Beaubois jelentette a különbséget a csapatok között, addig amíg ő be nem indult ugyanis még a hazaiak vezettek. Ezt követően azonban a francia által vezényelt 22-4-es rohammal elhúzott az Efes a harmadik negyedben (50-64), ahonnan már nem volt visszaút a Darüssafakának.

A Darüssafaka legjobb dobói: Eric 18, Peiners 15/3, Evans, Baygül 11/3-11/3, McCallum 10
Az Efes legjobb dobói: Beaubois 24/18, Pleiss 12/6, Motum 11/3, Larkin 10/3

Rodrigue Beaubois parádéja:

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

Olympiakosz (görög, 5-4) – Real Madrid (spanyol, 8-1) 88-83

Ezúttal is Sergio Llull és Gustavo Ayon nélkül játszva elszenvedte első vereségét a Real Madrid az Olympiakosz elleni rangadón, így a mezőnyben egyedüliként már csak a CSZKA Moszkva hibátlan. A görögök egyébként teljes mértékben rászolgáltak erre a sikerre, ami nagyon kellett az önbizalmuknak, hiszen ebben a szezonban a CSZKA, Pana és Fener elleni rangadóikat már egyaránt elbukták, mielőtt elkapták volna a címvédőt. Az Olympiakosz szinte végig vezetett a találkozón, és mikor a harmadik negyed végén kiegyenlített a Real (65-65), akkor a pireusziak elővették a védjegyüknek számító védekezésüket és a záró felvonás első nyolc percében nem engedtek mezőnykosarat a madridiaknak. Így 80-70-re módosult az állás, Nigel Williams-Goss (23/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Vaszilisz Szpanulisz (20/15 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó, 6/5 tripla) és Janis Strelnieks (15/6 pont) voltak azok, akik előléptek támadásban.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Williams-Goss 23/6, Szpanulisz 20/15, Strelnieks 15/6, LeDay 12/3
A Real Madrid legjobb dobói: Carroll 16/12, Campazzo 14/3, Fernandez 12/9

Nigel Williams-Goss, Vaszilisz Szpanulis és Janis Strelnieks vezette győzelemre az Olympiakoszt:

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 1-8) – Fenerbahce (török, 8-1) 70-74

Alaposan meg kellett küzdenie a Fenerbahcénak az újabb győzelméért a Maccabi otthonában, a szezont katasztrofálisan kezdő izraelieken ugyanis már látszott Szferopulosz mester keze nyoma, aki még csak néhány napja van a tel-aviviaknál. A házigazdák ugyanis roppant kemény védekezéssel kínálták meg a Fenert, ami nem is ízlett a vendégeknek, az első három negyed nagy részében hátrányban játszottak. Jött azonban két extra teljesítmény a törökök oldalán, először Kosztasz Szlukasz (18/3 pont) vezényelt egy 10-3-as rohamot 8 ponttal és egy gólpasszal, majd Marko Gudurics (13/9 pont, 3/3 tripla) intézett egy 14-6-os futást, a szerb hátvéd mind a 13 pontját e négyperces roham során szórta.

A Maccabi legjobb dobói: Caloiaro 17/6, Wilbekin 15/9
A Fenerbahce legjobb dobói: Szlukasz 18/3, Gudurics 13/9, Vesely 11

Kosztasz Szlukasz és Marko Gudurics clutch játékai:

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

Herbalife Gran Canaria (spanyol, 2-6) – FC Bayern München (német, 3-5) 74-89

Végig vezetve, megérdemelten nyert a Bayern München a Gran Canaria otthonában, a meccs végére teljesen elfogytak a spanyolok. A harmadik negyed végén ugyanis egy hirtelen fellángolás után még a kanárik vezettek minimális különbséggel (62-61), ennek ellenére mégis tetemes lett a csapatok közti differencia, amit egy 16-0-s rohanással teremtett meg a Bayern, akiknél Maodo Lo (22/6 pont, 10/9 mezőnyből, 5 gólpassz) és Derrick Williams (20/9 pont, 3 lepattanó) is szépen megszórta magát.

A Gran Canaria legjobb dobói: Eriksson 15/6, Balvin 15, Strawberry 11/6
A Bayern München legjobb dobói: Lo 22/6, Williams 20/9, Koponen 11/9, Lucsics 11/6, Booker 10

Derrick Williams megmozdulásai:

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus