ACB Liga - 1. forduló: Kisebb meglepetésekkel indult Európa legnívósabb bajnoksága!

Múlt hétvégén Spanyolországban is megkezdődött a 2013/2014-es bajnoki szezon, melyben két magyar érdekeltségű játékos mellett (Hanga Ádám és Dobos László) láthatjuk – többek között – az idei évben is az Euroliga F4-jába jósolt katalán sztárgárda, Regal FC Barcelona illetve a tavalyi döntős, Real Madrid együttesét. Meglepetésekből, látványos megmozdulásokból már a nyitó összecsapásokon is bőven akadtak, nézzük meg hogyan alakult az ACB Liga első alapszakaszbeli köre!
 

http://media.acb.com/web/fotos/9/9/6/3/5/99635_81_14295_81.jpg

CB Canarias (1-0) – Rio Natura Monbus (0-1): 76-74 (25-17, 15-12, 23-20, 13-25)

Rögtön a szezonnyitó mérkőzés nagy izgalmakat rejtegetett, de hiába az utolsó negyedbeli látványos játék, a főszponzort váltó Monbus egyesülete nem tudta megkaparintani a győzelmet a CB Canarias otthonában. Nagyon jól kezdett a hazai gárda és egészen három negyeden keresztül a vendéglátók akarata érvényesült, olyannyira, hogy a Blagota Sekulic és Saul Blanco fémjelezte „kanárik” egészen megnyugodhattak, hiszen a 32. percben már 20 pontos előnyt mutatott az eredményjelző tábla (69-49). Ám ekkor ritmust váltott a vendég gárda, Durand Scott és Mike Muscala vezetésével egy 0-13-as etapot repesztett, sőt 43 másodperccel a rendes játékidő vége előtt 3 pontra fel is zárkózott (72-69). Mindhiába a lelkes feltámadás, a hazai együttes megtudta őrizni hidegvérét, így nagy nehézségek árán, de bezsebelte első hazai diadalát.

CB Canarias legjobb dobói: Sekulic 23/6, Blanco 18/9, Richotti 14/3
Rio Natura Monbus legjobb dobói: Muscala 16, Scott 11/3, Minnerath 11/3

 

Bilbao Basket (0-1) – CAI Zaragoza (1-0): 77-86 (23-27, 19-23, 22-20, 13-16)

 

Nehéz feladat előtt állt a Bilbao, hiszen az utóbbi évek egyik legtaktikusabb középmezőnybeli csapatát, a Zaragozát fogadta, ahol komoly erősítések történtek meg az idény kezdete előtt. A palánk alatt mindenképp nagyot húztak azzal, hogy leigazolták a grúz magasember Shermadinit – ez rögtön az első derbijükön meg is látszódott. A hazai gárda azonban elvesztette a sok sikerben kulcsszerepeket vállaló „görög magot” (Fociosz Kacikarisz mestert és a két meghatározó hátvédet, Nikosz Zisziszt (UNICS Kazany) és Kosztasz Vasziliadiszt (Anadolu Efes), így abszolút nem lehetett esélyesként tekinteni a hazai gárdára. Igazi küzdelmes ütközetnek lehettek szemtanúi a bilbaoi szurkolók, hiába kedvenceik szemrevalóbb játéka, a palánk alatt nagy fölényben játszó Shermadini-Jones duó 8 pontos fórhoz jutatta a félidőre a Dobos Lászlót be nem vető vendégeket. A nagyszünet után sem változott a játék képe, tartotta előnyét a Zaragoza, így végül megérdemelt sikerrel hagyhatta el Alex Mumbrúék otthonát.

Bilbao Basket legjobb dobói: Mumbrú 18/6, Kavaliauskas 14, Hervelle-Gabriel 12-12/3
CAI Zaragoza legjobb dobói: Shermadini 20, Jones 17/3, Roll-Sanikidze 11/3 -11/9

 

Unicaja Malaga (1-0) – Asefa Estudiantes (0-1): 97-78 (24-6, 33-24, 19-28, 21-20)

A pontgazdag összecsapás legnagyobb szenzációjaként mutatkozott be a 17 éves erőcsatár, Domantas Sabonis. Igen, méltán kaphatjuk fel a fejünket e név hallatán: ő nem más, mint a híres litván center, Arvydas Sabonis fia. Parádés rajtot vett a malagai csapat, az első negyedben csupán 6 (!) pontot engedélyezett a fővárosi alakulatnak. A második 10 percben még mélyebbre süllyedt a vendég egylet: már 30 pontos hátrányban is jártak Xavi Rabasedáék (42-12). A második félidőben Kyle Kuric és Andrew Miso vezényletével közelebb kerültek a vendégek, ám a remek napot kifogó hazaiak dolgát nem tudták megnehezíteni, úgy tűnt Zoran Dragic-nak sikerült átmenteni fantasztikus Eb-s szereplését a spanyol bajnoki rajtra is, Jayson Granger segítségével könnyű diadalt értek el az Estudiantes ellen. Domantas Sabonis számára is jól sikerült a bemutatkozás: 6 pontot tett a közösbe.

Unicaja Malaga legjobb dobói: Granger 19/9, Dragic 16/6, Stimac 11
Asefa Estudiantes legjobb dobói: Miso 23/15, Kuric 16, Fernandez 10/6

 

Laboral Kutxa (0-1) – Herbalife Gran Canaria (1-0): 96-99 h.u. (16-23, 20-24, 24-13, 21-21, 15-18)

A Hanga Ádámot foglalkoztató baszk gárda első vereségéről külön is beszámoltunk az alábbi linken:

http://www.kezdo5.hu/europa/game-center-hanga-uj-csapata-fajo-vereseggel-rajtolt-10211

La Bruixa d’Or Manresa (1-0) – FIATC Joventut Badalona (0-1): 90-78 (25-18, 19-22, 30-14, 16-24)

 

Az egyik kellemes meglepetést Hanga Ádám ex-csapata, a Manresa szolgáltatta azzal, hogy két vállra fektette a második számú katalán együttest! Hiába a baljós előjelek – Josh Asselin nem tudta vállalni a játékot illetve Darryl Monroe első negyedbeli sérülése – az egész katalán derbi alatt a hazaiak akarata érvényesült, nem forgott veszélyben a diadal. A kis városkában új kedvenc született: a 18 éves, dán Rasmus Larsen, aki egy elképesztő dupla-duplával (21 pont, 13 lepattanó) hálálta meg a belé fektetett bizalmat, sőt az első hét MVP-jének járó díjat is elnyerte 37-es indexmutatójával. A badalonai gárda Tariq Kirksay-nek és Devoe Joseph-nek köszönhette, hogy végül nem futott bele nagyobb kiütésbe, ugyanis az ifjú Larsen mellett Salva Arco is kitűnő napot fogott ki, de csapatszinten is sokkal jobban muzsikált a tavalyi utolsó helyezett egylet: nyolccal több gólpasszt osztott ki és a kétpontos mutató is jóval hatékonyabban festett a statisztikában.
http://media.acb.com/web/fotos/9/9/8/3/0/99830_81_33602_81.jpg (Rasmus Larsen)


La Bruixa d’Or legjobb dobói: Larsen 21/6, Arco 17/15, Eriksson 15/9
FIATC Joventut legjobb dobói: Joseph 22/12, Kirksay 19/6, Vives 12/6

 

Ucam Murcia CB (1-0) – Baloncesto Fuenlabrada (0-1): 93-73 (22-20, 28-20, 13-19, 30-14)

Elég hullámzó derbinek lehetett szemtanúja a nagyérdemű, az első negyedben fej-fej mellett haladtak a felek, a hazaiak szekerét Dwayne Davis húzta, a vendégeknél a „rutinos spanyol róka” Carlos Cabezas gondoskodott a pontszerzésről. A második negyedet követően 10 pontos hazai fórral térhettek a csapatok a nagyszünetre, ám fordulás után a vendégeknek jött ki jobban a lépés, csupán négy pontot kellett volna ledolgozniuk a záró etapban…Ott azonban teljesen összeomlottak, se védekezésben nem találták a fogást a hazaiakon, a támadásban pedig hibát hibára halmoztak, így 20 pontos vereséggel hagyhatták el a parkettet.

Ucam Murcia legjobb dobói: Davis 19/12, Lima 17, Tillie 15

Baloncesto Fuenlabrada legjobb dobói: Cabezas 16/6, Panko – Arnold 11 – 11

 

FC Barcelona Regal (1-0) – Valencia Basket (0-1): 76-75 (18-15, 16-30, 29-14, 13-16)

Az újjáépülő, tavalyi ezüstérmes gárda immár Juan Carlos Navarróval a fedélzeten, de Erazem Lorbek és Brad Oleson nélkül felállva várta a valenciai együttest, akik a meglepetés reményében utaztak a „katalán fővárosba” – amelytől nem is álltak messze! A Szuperkupa döntőjét ugyan elveszítve, de a Katalán Trófeát megnyerve jó esélyekkel várhatta az összecsapást Xavi Pascual alakulata. Kiegyenlített első negyed után robbantott a vendég gárda: Justin Doellman megállíthatatlannak bizonyult a gránátvörös-kékek számára. Hatalmas meglepetésre 11 pontos hazai hátránnyal cseréltek térfelet a csapatok (34-45), a játék képe alapján útban volt az első igazi vendég bravúr. De Huertasék sem szerették volna úgy kezdeni az idényt, ahogy az elmúlt idényben, a harmadik negyedben átgázoltak ellenfeleiken, a Palau Blaugrana szurkolói úgy gondolhatták végre sikerült megtörni Perasovic mester legényeit. De Rafa Martinez vezetésével a narancssárga mezesek nem gondolták így, esélyük volt hosszú idő után győzelemmel elhagyni Barcelonát, de az utolsó másodpercben eleresztett tripla nem hullott be, így vért izzadva, szenvedve, a vártnál jóval nehezebben nyerte meg a találkozót a sokszor kulcsszituációkban bámulatos védekezést bemutató Dorsey húzta hazai csapat.

FC Barcelona Regal legjobb dobói: Papanikolau 14/12, Nachbar – Lampe 12/3-12/3
Valencia Basket legjobb dobói: Doellman 25/6, Martinez 17/6, Dubljevic 12/6

 

Gipuzkoa Basket (1-0) – Cajasol (0-1): 76-71 (21-21, 17-15, 20-22, 18-13)

Tavaly előtt a Lóránt Pétert is foglalkoztató san sebastani alakulat fogadta hazai pályán az utóbbi években sokat gyengülő sevillai együttest. Igazi vérre menő ütközet volt ez a két kiscsapat között, amelyek nem is okoztak meglepetést: csak az utolsó percekben tudták bebiztosítani a győzelmet a nagyot játszó, Doblas irányította vendéglátók.

Gipuzkoa Basket legjobb dobói: Doblas 18, Winchester 15/9, Robinson 10/3

Cajasol legjobb dobói: Williams 16, Bamforth 14/6, Satoransky 13

 

Real Madrid (1-0) – CB Valladolid (0-1): 87-53 (26-12, 18-10, 22-14, 21-17)

Kicsit álmoskásan kezdett a bajnokcsapat, némi meglepetésre 3 perc eltelte után vendég vezetést jelzett az eredményjelző (5-7). Ekkor azonban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak Fernándezék, kiéleződni látszott a fővárosiak tudásbeli fölénye, a rotációs lehetőség mélyebb tárháza, hamar el is tudtak szakadni a minden önbizalmát elvesztő Valladolidtól. Az első félidő után el is dőlt a mérkőzés kimenetele, könnyű diadallal kezdték meg a menetelést a „blancok”. Minden játékelemben jobb mutatókat értek el, a palánk alatt pedig nem ismertek kegyelmet: 19-cel több lecsorgó labdát kaparintottak meg, esélyt sem adva a vendégeknek a szorosabb befejezésre. Látványos, „bemelegítésszerű” meccsel indított tehát a keménymagot megtartó, Pablo Laso fémjelezte madridi gárda.

 

Real Madrid legjobb dobói: Fernández 13/3, Rodriguez 12/6, Mirotic 10

CB Valladolid legjobb dobói: Johnson 15/9, Haritopulosz 10

A bajnoki tabella jelenlegi állása:

 

 

Az első forduló Top 7 jelenete:
http://acbtv.acb.com/video/6312-lacb-20132014-liga_regular-1-top7_kia:_de_estreno_por_todo_lo_grande

Akikre érdemes lesz figyelni az idei szezonban:

http://acbtv.acb.com/video/6316-lacb-20132014-liga_regular-01-liga_endesa_2013_14:_quien_es_quien


 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus