ACB Liga - 9. forduló

Hangáék rekordbeállítása, honfitársunk szezoncsúcsa, a Barca újabb veresége. Ha most érne véget az alapszakasz akkor az első körben Real Madrid - FC Barcelona párharcot rendeznének...

Assignia Manresa – Asefa Estudinates Madrid 98-89

Hanga Ádám idei messze legjobbját nyújtva 15 dobott ponttal és 4 értékesített triplával, emellett igen hasznos játékkal vezette első idei győzelmére a Manresa csapatát, mely a nagyon erős, eddig az 5. helyen tanyázó Estudiantes Madridot leckéztette meg saját közönsége előtt. A 29-ből 18 értékesített triplával záró katalán kiscsapat az ACB történelmi rekordját is beállította, pár héttel ezelőtt a veretlen listavezető Real Madrid is 18 távolit értékesített egy mérkőzésen belül, honfitársunk tehát alaposan kivette a részét a diadalból és a csúcsbeállításból is!

Hanga Ádám egymeccses kihagyása után kezdőként 28 percet kapott a bizonyításra, s ezt igencsak meghálálta, ugyanis 15 ponttal idei legjobbját nyújtotta - ezzel zsinórban negyedszer jutott el legalább 10 egységig. Mezőnyből összesen 7 dobást vállalt, ezek közül egy kivétellel az összes a triplavonalon kívülről érkezett, s 4-szer be is talált honfitársunk. Ezt 4-ből 3-as büntetőzéssel fejelte meg. Ezen felül 3 lepattanó, 3 gólpassz, 1 szerzett labda, 6 kiharcolt fault és 1 blokk színesítette még statisztikai lapját, s 2 eladott labda került fel nála a negatív oldalra. Ádám a 20-as VAL értékmutatójával és +11-es +/- mutatójával a katalán kiscsapat legjobbja volt a mérkőzés folyamán!

A magyar válogatott ásza kisebb alhasi-izombeszakadása miatt kénytelen volt egy hetet pihenni és a partvonalon túlról kellett végignéznie, ahogy társai igyekeznek helyt állni a Real Madrid ellen az elmúlt héten, ám most picit pihenten, felfrissülve szállhatott vissza, Jaume Ponsarnau mester pedig azonnal betette honfitársunkat a kezdőbe, Troy DeVriest pedig kivette onnan, ami alapján már sejteni lehetett, hogy végre eleget lehet Ádám kezében a labda. Így is lett, a találkozó első kosarát Hanga szerezte, méghozzá egy tripla formájában, ezt követően pedig három gólpasszt is kiosztott a nagyon magas fordulatszámon pörgő hátvéd. Ekkor kissé érthetetlen módon hosszabb időre leültette őt edzője, de a második etapban pontosan ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, beszórt egy hármast, aztán lepattanókat hozott el, majd a félidőt az ő újabb távolijával zárta a Manresa, a dudaszó pillanatában esett be Ádám harmadik jó triplája!

A fordulás után kitartott a hazaiak lendülete, magabiztosan vezetett a katalán alakulat, a magyar légiós ebben a szakaszban két jó büntetővel járult hozzá az elszakadási kísérlethez, közben pedig a végül 20 ponttal és 5 jó hárompontossal záró DeVries helyét is sikerült megtalálni a rendszerben, érett a már fentebb említett rekord, egyszerűen minden beesett a Ponsarnau-tanítványoknak. A negyedik 10 perc derekán borzasztóan fontos pillanatban szórt be egy újabb kintit Hanga, a negyedik sikeres triplájával 8 ponttal ment el megint a Manresa, ez pedig egy 11 - 0-ás futás kezdő löketét jelentette, onnan pedig már nem volt képes igazán közel férkőzni a 30 pontos Carl English fémjelezte Estudiantes, mely korábban már bevette az euroligás Malaga csarnokát is, valamint a Valenciát is le tudta győzni ebben a kiírásban. Ádám még 2-ből 1 büntetőt értékesített a hajrában, s összességében elévülhetetlen érdemeket szerzett a manresaiak első idei győzelméből, mellyel négyes holtversenyben áll a tabella végén a katalán kiscsapat és három másik riválisa (Lagun Aro, Fuenlabdrada, Cajasol).

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).


Mad-Croc Fuenlabrada – Bizkaia Bilbao Basket 83-86

A Barcelona után újabb nagy csapatnak okozott komoly fejtörést a Fuenlabrada, a narancssárga mezes együttes a negyedik negyed elején még nyolc ponttal vezetett a baszk óriással szemben, ám a hajrában Vasiliadisz (28/15) palánkos triplájával végleg elhallgattatta a hazai közönséget. A házigazdáknál Mouhamed Sene a védőoldalon végzett nagy munkát (8 pont, 9 lepattanó, 2 blokk), míg a Mainoldi (16/3), Feldeine (19/3), Colom (11/6) hármas a pontgyártásért felelt, de a vendégeknél is akadt kiemelkedő teljesítmény, Vasiliadis mellett Mumbru (17/3 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) és Grimau (13/3 pont, 8 lepattanó) is a hátán cipelte a csapatát, amely holtversenyben a második helyen áll az ACB Ligában.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

CB Canarias – Lagun Aro GBC 93-78

Alsóházi derbit húzott be hazai pályán a Canarias, a tenerifeiek az első perctől kézben tartották a mérkőzés irányítását és negyedről negyedre léptek el egyre jobban baszk ellenfelüktől. A Lagun Aro közönségszórakoztató jelenetekkel kárpótolhatta szurkolóit, akiknek csekély vigasz lehet, hogy Taylorral egyszer, Ibekwe-vel kétszer is sikerült összehozni egy alley-oop zsákolást. A sárga mezes házigazdáknál Donaldson dupla-duplát kapirgált össze (10 pont, 11 lepattanó), Levi Rost pedig 22 ponttal volt csapata legeredményesebbje, de az Uriz-Blanco-Richotti trió is dupla számjegyű termést hozott össze. A vendégeknél a már említett Ibekwe-Taylor pároson kívül a kisemberek próbálták meccsben tartani az együttest, ám sem Neto, sem a rutinos Salgado nem tudott ”csodát” tenni az újonc otthonában.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Cajasol Sevilla – Real Madrid 63-71

Mintha felcserelték volna a szerepeket az első tíz percben, a Sevilla valósággal állva hagyta a listavezető Real Madridot és hat (!!!) ponton tartva a blancókat előnnyel zárta a nyitó negyedet. A vendégek a második etapban ébredtek, a védekezésük még mindig nem volt az igazi, mert 20 pontot kaptak ebben a szakaszban, ám 31-t dobtak, közte egy utolsó másodperces Rudy Fernandez triplával, amivel sikerült átvenniük a vezetést a nagyszünet előtt. Fordulás után hengerelt a Real, ezúttal a Sevilla nem tudott válaszolni a vendégek rohamaira, az ebben rövid periódusban megszerzett előnyét pedig már nem engedte ki a lefújásig a királyi gárda. Dozier (13/6) és Asbury (15) a pontszerzés mellett a lepattanók begyűjtésében is az élen járt a hazaiaknál (9 ill. 8), míg a túloldalon a csapatmunka dominált, egyedül Reyes 9 pont, 12 lepattanós performansza, valamint Slaughter 10 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labdája emelkedik ki a többiek közül.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

UCAM Murcia – Blancos de Rueda Valladolid 87-81

Értékes skalppal gazdagodott a Murcia az idén már több nagy csapat orra alá is borsot törő Valladolid legyőzésével.  A végig kiegyenlítet találkozón csak egy utolsó percben, a sarokból elengedett Barlow tripla nyugtatta meg végleg a hazai szurkolókat, hogy zsebben van a két pont. A sikerben elévülhetetlen érdemi voltak a két amerikai ”vendégmunkásnak”, Marcus Lewis 17 ponttal, 6 lepattanóval és 4 gólpasszal volt a gárda húzóembere, míg Ragland 14-el támogatta őt, közte három triplával és ugyanennyi lepattanóval és gólpasszal. A Valladolidnál is akadt két kimagasló teljesítmény, Nacho Martin 80 %-os mezőnymutatóval jutott el 20 egységig, emellé lekapkodott 8 labdát és négyszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, közte Othello Huntert is, aki 21 ponttal és 9 lepattanóval zárt az összecsapást.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Caja Laboral – Unicaja Malaga 90-79

A nüanszok döntöttek a két óriás csatájában, de végül a Caja ajándékozta meg egy sikeres debütálással új vezetőedzőjét, Zan Tabakot, amivel meg is előzte riválisát a tabellán. Egy negyednyi játék után már 12 ponttal járt előrébb a baszk sztárgárda, ám a Williams vezette (17 pont, 4 gólpassz, 3 lepattanó, 3 szerzett labda) Malaga visszakapaszkodott a mérkőzésbe és sokáig jól is tartotta magát, a záró felvonás viszont ismét a vítoriai klubnak sikerült jobban, amelyben Oleson (14/3 pont, 4 gólpassz)) és Lampe (17 pont, 7 lepattanó) ficánkoltak leginkább.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

CAI Zaragoza – FIATC Joventut Badalona 77-57

Első negyedbeli hátrányát még le tudta dolgozni a félidőre a Badalona, a térfélcserét követően azonban ritmust váltott a Zaragoza és végül magabiztosan fektette két vállra katalán ellenfelét. A hazai sikerben két extra produkció játszotta a fő szerepet: Michael Roll 26 ponttal, közte négy triplával zárta a találkozót, míg Pedro Llompart fantasztikus számsort hozott össze, 11 pontja mellé, leszedett 7 lepattanót és kiosztott 7 gólpasszt is. A vesztes félnél a megszokott klucsjátékosok igyekeztek menteni a menthetőt, de Fisher (17/3) és Oliver (13/9) ”átlagos” teljesítménye is kevésnek bizonyult a félidőben robbantó Zaragoza otthonában.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Blusens Monbus Obradoiro – Herbalife Gran Canaria 76-78

Mindkét gárda alárendelt szerepet játszott tavaly az ACB Ligában, ám idén úgy néz, ki mindkettejükkel számolni kell, az Obradoiro erős középcsapattá érett, míg a Gran Canaria a közvetlen élbolyban tanyázik jelenleg. Ilyen előzmények után az izgalmakkal teli összecsapásuk sem meglepetés, ahol a végjátékban még egyenlítési esélye is volt a házigazda együttesnek, de a nagy kavarodásban végül lecsordult a gyűrűről a kísérletük, így a kanárik gazdagodtak egy értékes győzelemmel idegenben. A Baez-Toolson-Nelson hármasuk tarthatatlannak bizonyult, a trió összesen 49 pontot és 18 lepattanót tett be a közösbe, amivel mindkét kategóriában többet szereztek, mint csapattársaik összesen, akik közül Brad Newley volt a legfőbb támaszuk 12 egységével. A hazaiaknál Corbacho 21 pontja emelkedik ki a mezőnyből, de ne szaladjunk el szó nélkül Andres Rodriguez 12 gólpassza mellett, ami nem mindennapi teljesítmény ebben a bombaerős bajnokságban.

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Valencia Basket – FC Barcelona Regal 81-78

A villámrajt után fokozatosan fogyott el a Barca előnye a Valencia otthonában, melynek végén elszenvedte negyedik verségét is a szezonban a katalán sztár együttes. A végjátékban a 15 ponttal visszatérő Thomas Kelati duplájával három pontra növelt előnyét a Perasovics legyénség, ám a vendégeknek maradt még idejük egy triplakísérletre a hosszabbítás kiharcolásáért. Végül nem is egyszer, hanem kétszer is próbálkozhatott Navarro a 6,75-ön túlról, de mindkét kísérlete célt tévesztett, ami nagy örömöt okozott Valenciában. Dubljevics 19, Kelati 15, Quinn pedig 13 pontot rámolt be a Barcelona gyűrűjébe, velük a bombaformában pattogtató Huertas (21/9 pont, 6 gólpassz), a most is megbízhatóan teljesítő Tomic (14 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) és az első kiugróbb produkcióját bemutató Judson Wallace (12/9 pont, 9 lepattanó) próbálták tartani a lépést. Bár az Euroligában veretlenül menetel a spanyol címvédő együttes, a bajnokságban eddig korántsem működik ilyen olajozottan a katalánok gépezete, érdekesség, hogy ha most érne véget az alapszakasz, akkor Xavi Pascual fiai a Real Madriddal csatáznának az első körben…

A mérkőzés statisztikája.

A mérkőzés összefoglalója (videó).

Az ACB Liga állása:


Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség %
1 Real Madrid 9 9 0 1,00
2 Valencia Basket 9 7 2 0,89
3 Herbalife Gran Canaria 9 7 2 0,89
4 Gescrap Bizkaia Bilbao 9 7 2 0,89
5 CAI Zaragoza 9 6 3 0,83
6 Caja Laboral 9 6 3 0,83
7 Asefa Estudiantes Madrid 9 5 4 0,78
8 FC Barcelona 9 5 4 0,78
9 Unicaja Malaga 9 5 4 0,78
10 Blusens Monbus Obradorio 9 5 4 0,78
11 Blancos de Rueda Valladolid 9 5 4 0,78
12 FIATC Joventut Badalona 9 4 5 0,72
13 UCAM Murcia 9 4 5 0,72
14 CB Canarias 9 2 7 0,61
15 Lagun Aro GBC 9 1 8 0,56
16 Mad-Croc Fuenlabrada 9 1 8 0,56
17 Cajasol Sevilla 9 1 8 0,56
18 Assignia Manresa 9 1 8 0,56

A nagy izgalmak közepette, ismét egy kis kikapcsolódás a végére, újra jönnek a hétvége legszebb jelenetei.

A 9. forduló TOP 7 jelenete.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus