Copa del Rey Vítoriából

Ismét jön a Király Kupa, ezúttal sajnos magyar résztvevő nélkül. Február 7-től 10-ig Vítoria ad otthont a rangos eseménynek, és bár a házigazda baszkok kerete bombaerős, a sorsolás szeszélye folytán egyáltalán nem lesz sétagalopp, ha hazai pályán szeretnék elhódítani a Copa del Reyt.

Copa del Rey

1933-ban írták ki először a kupaküzdelmeket, előbb, mint magát a bajnokságot (az csak 1956-ban indult hódító útjára), akkor még csak Spanyol Kupa néven. A Franco érában (a diktátor ’38-tól ’73-ig volt hatalmon) Copa del Generalísimo-nak hívták, ami szabad fordításban a ”Főparancsnok Kupája” megnevezést takarja. A királyi jelzőt a 1976-77-es szezonban érdemelte ki és a ’84-es döntőben rendeztek először több csapatos tornát. Akkor még Final Four (a legjobb négy) volt, de ezt három kiírás után kibővítették és a 1986-87-es évadtól már nyolc gárda versengett a Király Kupáért. A kvalifikáció roppant egyszerűen zajlik, a bajnokság féltávjánál az első hét helyezett kap meghívást a döntőre, plusz a rendező csapat, amennyiben nem szerepel a TOP 7-ben.

Nem jó ómen egyébként házigazdának lenni, mert a ”hőskort” leszámítva, amikor az első 24 kiírásból kilencszer sikerült otthon tartani a trófeát, nincs szerencséjük a rendező város együtteseinek. Mióta felvette a királyi titulust, azóta csak a Zargoza (1984) és a TAU Ceramica (most Caja Laboral – 2002) tudta elhódítani a kupát saját szurkolói előtt. Tavaly a Barcelonának remek esélye lett volna harmadikként beállni a sorba – idén a Caja próbálkozik ezzel -, ám a Real saját pályájukon orozta el előlük a trófeát és lett rekordot jelentő, 23-szor is Király Kupa győztes. A legtöbbször sorozatban is a blancók tudtak diadalmaskodni, szám szerint hétszer (Barca hatszor), de akkor még csak egy mérkőzésből állt a döntő. A legtöbb kupa is a két óriás vitrinjét ékesíti, a katalánok 22-szer, míg a madridiak eggyel többször hódították el a rangos trófeát.

A mostani döntősök közül hatan is felértek már a csúcsra korábban, a Barcán és a Realon kívül a házigazda Caja Laboral hatszor, az Estudiantes háromszor, a Zaragoza kétszer, míg a Valencia egyszer ünnepelhetett a döntő végén. Hogy mennyire kiegyenlített a spanyol bajnokság azt jól jelzi, hogy az elmúlt évi finalisták közül mindössze a három óriás van most is itt, a Barcelona, a Real Madrid és a Caja Laboral küzdött tavaly is a Király Kupa győzelemért.

A trónkövetelők:

Real Madrid – FC Barcelona Regal csütörtök 19:00 (sportklub.tv – ÉLŐ)

A két csapat ősidők óta húzódó rivalizásáról tömérdek mennyiségű adattal szolgálhatnánk, de mivel a párharcuk beharangozását rendszerint a hóhér akasztása követi, így most inkább az idei teljesítményük alapján próbálunk ”okosak” lenni, hogy mi is várható a csütörtök esti El Clasícón. Ha csak az ACB Ligás szereplésüket nézzük, akkor egyértelmű a királyi gárda fölénye, Rudy Fernandezék imponáló magabiztossággal vezetik a spanyol pontvadászatot, míg a Barca szezonjára a bukdácsolás is enyhe jelzőnek számít. A katalánok nehezen találják a ritmust odahaza, ám egy valami az ő malmukra hajtja a vizet, egyetlen vereségét Xavi Pascual legénysége ellen szenvedte el a Real gárdája, ami jelzi, hogy az ősi rivális ellen azért még mindig képes extraklasszis teljesítményre a bajnoki címvédő. A Barca Olesonnal a fedélzetén már acélosabb együttes benyomását kelti, ám hiába fut remek szezont Ante Tomic, a palánk környékén igencsak sebezhetőek, a madrdiak pedig pont ott a legerősebbek, ami döntő lehet az összecsapáson. A két gárda vezeti egyébként a csoportját az Euroligában, ez is jelzi a spanyol klubok erősségét a kontinensen, ám itt sutba dobhatunk minden statisztikai adatot, csak a pillanatnyi forma fog dönteni. No meg, hogy a bajnokságban a Real vesztét okozó Juan Carlos Navarro sérülését követően mennyi időt fog tudni tölteni a parketten…

Caja Laboral – CAI Zaragoza csütörtök 21:30 (sportklub.tv – ÉLŐ)

Mint már korábban megírtuk, nem jó ómen házigazdának lenni a Király Kupában, de… Utoljára 2002-ben sikerült a rendező csapatnak otthon tartania a trófeát, ez a klub pedig nem volt más, mint az akkor még TAU Ceramica néven futó Caja Laboral. A baszkok kerete most is elég erős ahhoz, hogy egy-egy mérkőzés erejéig megtréfálják a legnagyobb esélyesnek számító Real és Barca dolgát, így a kupa sorsa akár már az elődöntőben eldőlhet, hiszen ha Lampeék legyőzik a Zaragozát, akkor a két óriás párharcának győztesével mérkőznek a döntőbe jutásért. Ám előtte azért még vár rájuk egy negyeddöntő, Aguilarék pedig biztos, hogy nem fogják könnyen adni a bőrüket. Mint ahogy nem adták néhány héttel korábban Vítoriában sem, akkor egy ponttal menekült meg a baszk gárda, de az ACB Liga nyitófordulója még intőbb jel lehet a házigazda számára, ott ugyanis sima, 13 pontos zakóba futott bele a Caja gárdája. Nem lesz tehát sétagalopp, de a vítoriai klubnak kötelező hoznia ezt az akadályt, hogy aztán a hazai pálya átsegíthesse (?) őket a döntőnek felérő elődöntőben.

Valencia Basket – Asefa Estudiantes Madrid péntek 19:00 (sportklub.tv – ÉLŐ)

Újabb két korábbi bajnok csatája, a felek idei szereplése pedig garancia egy remek mérkőzésre. A bajnokságban eddig egyszer találkoztak Madridban, akkor a házigazdák három ponttal bizonyultak jobbnak. Mindkét együttes roppant erős külső sorral rendelkezik, a Liga harmadik és ötödik legjobb támadóalakulata néz farkasszemet egymással, ráadásul mindkét fél stílusa igencsak közönségszórakoztató, így a semleges nézők járnak a legjobban ezzel az összecsapással. Ami döntő lehet, hogy a Valencia kerete több minőségibb játékost tud felmutatni a padról beszállva, míg az Estudiantes sikere főleg a kezdőötös formáján múlik. Egy biztos, garantáltan remek derbit és nagy csatát láthatunk péntek este is.

Herbalife Gran Canaria – Uxue Bilbao Basket péntek 21:30 (sportklub.tv – ÉLŐ)

A két kakukktojás egymással találkozik a király Kupa döntőjében, sem a Gran Canaria, sem a Bilbao nem tudott még felülülni a rangos megmérettetés csúcsára. Ez persze semmit nem von le a két gárda pillanatnyi erejéből, a kanárik remek szezont produkálva jelenleg az ACB Liga harmadik helyén tanyáznak, míg a Bilbao stabilan tartja rájátszást érő pozícióját. Az alapszakasz során már kétszer is megmérkőztek egymással, mindkétszer hazai győzelem született, most semleges pályán - de baszk földön – találkoznak, és plusz motivációt jelenthet számukra, hogy a könnyebb ágra kerültek a sorsoláskor. Nehéz bármit is jósolni, a Gran Canariát motiváltabbnak érzem az idei szezonban, de egyetlen mérkőzés dönt most, amin a kőkemény bilbaoi stílus is érvényesülhet, újfent csak a kosárlabda szerelmesei járnak jól ezzel a párharccal.

Az eseményt a Sportklub Tv honlapja élőben közvetíti, honlapunk pedig naprakész információkkal szolgál be a Király Kupa történéseiről!

A közvetítés erre a linkre kattintva érhető el.

A Király Kupa programja:

Negyeddöntők:

Real Madrid – FC Barcelona Regal (csütörtök 19:00)

Caja Laboral – CAI Zaragoza (csütörtök 21:30)

Valencia Basket – Asefa Estudiantes Madrid (péntek 19:00)

Herbalife Gran Canaria – Uxue Bilbao Basket (péntek 21:30)

Elődöntők:

A csütörtöki mérkőzések győztesi (sportklub.tv – szombat 19:00, ÉLŐ)

A pénteki mérkőzések győztesei (sportklub.tv – szombat 21:30, ÉLŐ)

Döntő (sportklub.tv - vasárnap 19:00, ÉLŐ)

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus