TBL 21. forduló: Újabb üzenetet küldött a Banvit a címvédő leiskolázásával

A török bajnokság huszonegyedik fordulójának rangadóján a Banvit bántóan simán oktatta le a Galatasarayt, a listavezető huszadik győzelmével robog az alapszakasz megnyerése felé. Az élmezőny tagjai közül simán nyert a Fener és az Efes is, a Besiktas pedig hatalmas fordítást bemutatva megállította az Usakot és küzd a rájátszásért. Íme a forduló összefoglalója!

Banvit BK (20-1) – Galatasaray Liv Hospital (14-7) 83-72
A forduló rangadóját a listavezető Banvit és a címvédő Galatasaray vívta. Az igazi parázs csata azonban elmaradt, a Banvit erődemonstrációt tartott, és világossá tette az eddig kételkedőkben (ha voltak ilyenek), hogy nagyon komolyan kell számolni velük a végelszámolásnál is. A derbi mintegy öt percig volt szoros csupán, 8-8 után ugyanis egy 21-2-es lehengerlő rohammal elléptek a házigazdák. Nemhogy szorossá nem tudta tenni a meccset a Galata, de a különbség a folytatásban egyszámjegyűre sem csökkent már. Bő egy negyed alatt eldőltek tehát a lényegi kérdések, így a Törökország szerte nagyon várt rangadó edzőmeccs jelleget öltött, a végeredmény nem is tükrözi igazán mennyivel jobb volt a Banvit ezúttal. Sammy Mejia (15/9 pont, 6 lepattanó), Chuck Davis (14 pont, 4 lepattanó) és E.J. Rowland (10 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) triója ismét olajozottan működött, ráadásul Ermal Kurtoglu (16 pont) személyében egy nem várt ponterős játékosuk is érkezett a padról. A Galatában Carlos Arroyo (15/3 pont, 3 gólpassz) és Zoran Erceg (14/6 pont, 6 lepattanó) voltak a legeredményesebbek, de ők sem túl jó hatékonysággal termeltek.    
Anadolu Efes (15-6) – Aykon TED Ankara Kolejliler (10-11) 93-75
Simán nyert az Efes az Ankara ellen, igaz a fővárosiak kímélő üzemmódban voltak, hiszen szerdán nagyon fontos Eurocup nyolcaddöntő vár rájuk a Himik Juzsnyij ellen, így finoman szólva sem játszatták túl legjobbjaikat. A mérkőzés a középső két negyedben dőlt el, ezt az időszakot nagyon megnyomta az Efes. Félidőre 10 pont fölé növelte előnyét a házigazda (44-32), fordulás után pedig nem engedte vissza ellenfelét a meccsbe, gyorsan dűlőre vitte a dolgokat. Egy 12-0-s futás után kialakult a meccsen a legnagyobb különbség, 61-36-nál minden eldőlt, a fennmaradó játékidő formalitás volt csupán. Kosztasz Vasziliadisz (21/15 pont, 5 gólpassz) idei legponterősebb játékával segítette győzelemhez az Efest, de öt csapattársa is 10 pont felett termelt. Az Ankarában Clay Tucker (27/15 pont) játszott kiemelkedően.

Besiktas Integral Forex (11-10) – Usak Sportif (13-8) 85-80
A hétközi, Nyizsnyij Novgorod elleni Eurocup meccs után ismét hatalmas fordítást mutatott be a Besiktas, ezúttal az Usak ellen. A mérkőzésen mindössze néhány percig vezettek az isztambuliak, ezt azonban a legjobbkor, a végén tették. Az Usak az elejétől kezdve simán vezetett, többször a húszhoz is nagyon közel volt a különbség (9-27, 47-64). 59-74-nél már elúszni látszott a hajó, a fekete-fehérek azonban nem adták fel, és egy elképesztő, 24-4-es rohanással a maguk javára fordították a meccset. Az újonc idő hiányában nem tudott felocsúdni ebből a sokkból, így a Besiktas játékosai hagyhatták el győztesen a pályát. Csapatként volt nagyon jó ezúttal is a hazai gárda, egyedül Mehmet Yagmur (23/6 pont) volt kiemelkedő közülük támadásban, de többen is nagyon sokat hozzátettek a játék valamely elemében. Az Usak legjobbja Justin Carter (24/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt ezúttal.

Türk Telekom (7-14) – Fenerbahce Ülker (17-4) 63-69
A Türk Telekom-Fenerbahce mérkőzésen bár szinte végig vezettek a vendégek, azért nem volt olyan könnyű győzelem ez számukra, de rutinból hozták a két pontot a sztárcsapat ászai. 8-0-val nyitott a Fener, ezzel megadták a mérkőzés alaphangját. A folytatásban is sokáig tartották ezt az előnyt a látogatók, a harmadik negyed elején, 39-38-nál viszont fordítani tudtak az ankaraiak. A Fener azonban villámgyorsan eszmélt, nem hagyta kicsúszni az irányítást a kezéből és újra az ezen a mérkőzésen megszokott különbséget állította vissza. A végén még tett egy újabb egyenlítési kísérletet a Türk Telekom, de 63-66-nál közelebb nem tudtak férkőzni, így az esélyesebb csapat nyert. Nemanja Bjelica (15/6 pont, 15 lepattanó, 3 gólpassz) izmos dupla-duplával volt a Fener legjobbja, mellette Melih Mahmutoglu (15/6 pont, 7 lepattanó) nyújtott még átlag felettit.

Tofas Bursa (10-11) – Pinar Karsiyaka Izmir (12-9) 71-69
Egy változatos, fordulatokban bővelkedő mérkőzést tudott megnyerni végül a Tofas a Karsiyaka ellen, ezzel a bravúrnak mondható eredménnyel ismét rájátszáshelyen tanyáznak a bursaiak. Rögtön az elején nagyon bekezdtek a hazaiak (22-11), a második játékrészben viszont beragadtak, így egy 10-0-s futással fordított a Pinar (22-24). Összességében 8 pontra volt csupán képes ebben a periódusban a Tofas, de lelassultak a vendégek is, így szoros maradt az állás. A nagyszünet után is kiegyenlített csatát láthatott a nagyérdemű, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A legvégén 64-68-nál még az izmiriek vezettek, a slusszpoént viszont a Tofas tartogatta, így nagyon értékes győzelemmel gazdagodtak a hazaiak. Marcus Denmon (18/3 pont, 7 lepattanó, 5 labdaszerzés) nagyot játszott, csapata vezére volt, a túloldalon viszont Esteban Batista (16 pont, 14 lepattanó, 3 labdaszerzés, 2 blokk) sem tudott segíteni.

Royal Hali Gaziantep BSB. (9-12) – Torku Konya Selcuk Universitesi (6-15) 73-74
Rendhagyó módon már pénteken kezdetét vette az aktuális bajnoki forduló, ahol nagy meglepetésre az előzetesen esélytelennek tűnő Selcuk Universitesi győztesen tudott távozni a Gaziantep otthonából. Nagyon fontos győzelem volt ez az újoncnak, hiszen az ilyen bravúrokkal lehet lépéselőnybe kerülni a riválisokkal szemben a kiesés elkerüléséért vívott harcban. Már az elején jó ritmusban kezdtek a vendégek, a találkozó első fele az övék volt. Ezt követően fordult a meccs képe, a Gaziantep játszott előnyben, de a különbség ekkor sem volt nagy. A végjátékból aztán a Selcuk jött ki szerencsésebben, végül az egy pontos különbség az ő javukra döntött. Troy Gillenwater (22 pont, 6 lepattanó), Tomas Delinkaitis (17/6 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Sean Williams (15 pont, 8 lepattanó) vezették győzelemre a Konyát, a Gaziantep fájó vereségén pedig Dejan Borovnjak (16 pont, 9 lepattanó, 10/7 mezőnyből) és Domen Lorebek (16/6 pont) sem tudtak segíteni.

Aliaga Petkim (3-18) – Trabzonspor Medical Park (8-13) 84-92
Egyre reménytelenebb helyzetben van az Aliaga, a csont nélküli utolsó helyezett a Trabzonsport sem tudta legyőzni. Igaz a vendégek nagyot javultak az alapszakasz második felében, de hazai pályán az ilyen meccseket nyerniük kellene az izmirieknek, így viszont nem sok sanszuk maradt a bentmaradásra. Már a mérkőzés elején sokkal jobbak voltak a vendégek (15-25), az előnyük sokáig kitartott. A nagyszünet után aztán összeszedte magát az Aliaga és sikerült fordítaniuk, sőt, 10 ponttal is vezettek már (59-49). Ez a fellángolás azonban meglehetősen rövidéletű volt, a hajrában kihasználta az ismét gyakorivá váló hibákat a Trabzonspor, végül pedig biztosan nyerte meg a meccset. Paul Stoll (19/15 pont, 4 gólpassz, 5/5 tripla) és Jack Cooley (16 pont, 8 lepattanó, 10/8 mezőnyből) kimagasló dobószázalékukkal végezték ki az Aliagát, ahol Sean Marshall (37/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) hatalmas extrája sem párosult győzelemmel.

Mersin BSB. (6-15) – Olin Edirne (7-14) 77-78
Igazi „hatpontos” élet-halál meccset vívott egymással a hétvége előtt egyaránt 6-14-es mérleggel álló Mersin és Olin Edirne, ahol drámai csata után végül a vendégek örülhettek. Pedig a Mersin 35 percig abszolút kontrollálta a mérkőzést, villámrajtot vett, már 22-7-re is vezetett néhány perc játék után. Ez a különbség a folytatásban sem nagyon csökkent (38-22, 52-39), mígnem a záró játékrészben 16-3-as futással, Darius Washington (29/3 pont, 6 lepattanó, 5 labdaszerzés) vezérletével fordított az Olin Edirne (65-72). A Mersin minden erejét összeszedve még egyszer visszavette a vezetést, de két büntetővel az utolsó szó a vendégeké volt, akik így roppant fontos győzelmet szereztek.

A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Fenerbahce Ülker – Banvit BK 
Olin Edirne – Anadolu Efes 
Galatasaray Liv Hospital – Torku Konya Selcuk Universitesi 
Usak Sportif – Aliaga Petkim
Pinar Karsiyaka Izmir – Türk Telekom
Aykon TED Kolejliler Ankara – Besiktas Integral Forex
Trabzonspor Medical Park – Tofas Bursa    
Mersin BSB. – Royal Hali Gaziantep BSB.

Fotó: tbf.org.tr

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus