TBL, 29. forduló: Kőkemény utolsó játéknap következik

A hétvégi, utolsó forduló előtt még csak a harmadik és negyedik hely sorsa biztos az első nyolc helyen.

 

A Fener és az Efes is alapos leckét adott az újonc Darüssafakának, akik így a harmadik helyen végeznek majd. A két sztárcsapat az alapszakaszgyőzelemre hajt, de az igazi izgalmak az 5-9. helyeken vannak, ahol mindegyik csapat egyforma mérleggel áll, és akár még a Galata is lemaradhat a playoffról. Kiesett a szebb napokat is megélt Tofas.

 

27. forduló

Torku Selcuk Universitesi (12-16) – Fenerbahce Ülker (21-7) 80-82

A Fenerbahce és az Efes is szerdán pótolta az Euroliga playoff miatt elmaradt bajnokiját, és elsőként a címvédő lépett pályára ezen az extra játéknapon. Az Efes elleni vereség után nyernie kellett a Fenernek, és bár egész meccsen át náluk volt az előny, végül majdnem elszórakozták a Selcuk elleni meccset. A negyedik negyed derekán még 14 ponttal, 73-59-re vezetett az isztambuli sztárcsapat, és ekkor talán el is hitték a vendégek, hogy megvan nekik a meccs. A Selcuk azonban minden mindegy alapon nagy hajrába kezdett, és 80 pontnál ki is egyenlített, 0-0 után először a mérkőzésen. Feltenniük azonban nem sikerült a pontot az i-re a konyaiaknak, hiszen két jó büntetővel lezárta a meccset a Fener. A Selcukot R.T. Guinn (27/12 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) és Ernest Bremer (17/9 pont, 9 gólpassz) próbálta megmenteni, a Nemanja Bjelicát is nélkülöző Fenerben pedig a hibátlanul büntetőző (11/11) Oguz Savas (19 pont) volt a legbiztosabb pont.

 

Darüssafaka Dogus (20-8) – Anadolu Efes (20-8) 61-83

Esélyt sem adott az Efes a Darüssafakának, ezzel figyelmeztetve a meccs előtt listavezető újoncot, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A múlt hétvégén a másik éllovast, a nagy rivális Fenert is legyőzte az Efes, így a kék-fehérek igencsak bizakodóan várhatják a rájátszást, amit akár az első helyről is kezdhetnek még. Ezt a meccset 13-0-val nyitotta az Ivkovics-had, rögtön a feldobás után tudatosítva ellenfelükben, hogy itt csak egy csapat nyerhet. A 15-20 pont közötti különbség a meccs során végig megmaradt, nem tudta izgalmassá tenni a meccset a Darüssafaka. Csapatszinten volt ismét csak kiváló az Efes, hiszen a 7-8 stabilan teljesítő játékos közül csak a dupla-duplázó Dario Saric (15/3 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) lógott ki felfele. Taylor Brown (17/3 pont, 10 lepattanó) szintén hasonló számokat hozott a túloldalon, de mellette elsősorban a kisemberektől maradt el a jó produkció.

 

28. forduló

Trabzonspor Medical Park (14-14) – Usak Sportif (11-17) 114-88

Szintén szerdán játszott egymással a Trabzonspor és az Usak, ez az összecsapás a EuroChallenge négyesdöntője miatt került halasztásra. A Nanterre elleni finálét drámai csatában elbukó házigazdák ezen a meccsen viszont alaposan kieresztették frusztráltságukat, hiszen 114 pontot szórva kiütötték az Usakot. Már a félidő előtt 34 pontos (64-30) szakadék tátongott a csapatok között, és a Trabzonspor bármilyen összeállításban is volt fent a pályán, az működött náluk. 12 és 17 pont között termelt hat hazai játékos is, akik már önmagukban szereztek annyi pontot, mint a teljes vendégcsapat. A legeredményesebb Dwight Hardy (17/6 pont, 3 labdaszerzés) lett közülük, a mezőny legjobbja azonban érdekes módon Sam Young (22/3 pont, 6 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt az Usakból.

 

29. forduló

Darüssafaka Dogus (20-9) – Fenerbahce Ülker (22-7) 51-73

Az Efes után hétvégén a másik a sztárcsapat, a Fenerbahce is alapos leckét adott a Darüssafakának, amely a lélektanon túl az alapszakaszgyőzelem szempontjából is nagyon fontos volt a címvédőnek. A Fener ugyanis akkor bukhatja csak el az első helyet, ha kikap a Besiktastól, az Efes pedig legyőzi a Türk Telekomot az utolsó fordulóban, azaz a saját kezükben van a sorsuk. Elsősorban védekezésben oktatták az Obradovics-tanítványok is az egyébként remek újoncot, akik a szerdai 61 pontos termésük után ezúttal mindössze 51 egységre voltak képesek, és Jordan Farmart nemcsak korábbi csapata, hanem a 11-0-lal kezdő Fener is eltűntette a parkettről. Érdekesség, hogy egyik oldalon sem szerzett senki 11 pontnál többet, de a Jan Veselyéhez (9 pont, 13 lepattanó) hasonló hasznos performanszból akadt bőven a vendégoldalon.

 

Anadolu Efes (21-8) – Besiktas Integral FOREX (15-14) 83-79 h.u.

4-3 után a 40. percig vezetett a JaJuan Johnson (21/6 pont, 8 lepattanó, 5 blokk) által repített Besiktas az Efes vendégeként, ám végül hosszabbításban mégis a rutinosabb házigazdák kerekedtek felül. Pedig a negyedik negyednek még 14 pontos, 63-49-es vendégvezetésről futottak neki a csapatok, ám az Efes pontról pontra kaparta feljebb magát. 68-70-nél aztán Birkan Batuk triplájával a vezetést is átvették Saricék, ám egy büntetővel hosszabbításra mentette a meccset a Besiktas. A túlóra aztán már a parádés Nenad Krsztics (21 pont, 12 lepattanó) vezette Efesről szólt, így egy nagyon fontos meccset húztak be a vendéglátók, aminek köszönhetően még odaérhetnek az első helyre, a Besiktas viszont akár még a rájátszásból is kizuhanhat.

 

Istanbul BSB. (12-17) – Galatasaray Liv Hospital (15-14) 80-87

Sasha Vujacic (25/9 pont, 10 gólpassz) és Damir Markota (18/12 pont, 10 lepattanó) parádés, egyaránt dupla-duplás teljesítménye sem tudta győzelemre vezetni az Istanbult a Galatasaray ellen. A bordó-sárgák közül ugyanis Ender Arslan (30/12 pont), Vladimir Micov (16/6 pont, 6 lepattanó) és Zoran Erceg (17/12 pont) triója még ezen a pároson is túltett, ez pedig meghozta a Galata számára a sikert. A meccs egyébként 66-66 után dőlt el, mikor egy 13-2-es rohammal 10 pont fölé növelte a különbséget az Ataman-legénység. A Galata számára egyébként ez egy igencsak kritikus meccs volt, ám mivel sikerrel megvívták, illetve ha az Ankara ellen is tudják majd érvényesíteni a papírformát, akkor nem esik meg velük az a csúfság, hogy lemaradnak a rájátszásról.

 

Rönesands TED Kolejliler Ankara (10-19) – Pinar Karsiyaka (18-11) 94-92

Hatalmas bravúrt ért a kiesés elől menekülő Ankara a már biztos negyedik helyezett, így tét nélkül pályára lépő Karsiyaka legyőzésével. A fővárosiak egész meccsen hátrányban voltak, az első negyedben pedig már 27-13-ra is vezettek az izmiriek. A végére azonban mégis szorossá tudták tenni az összecsapást a házigazdák, Clay Tucker (23/15 pont, 5 gólpassz) 5 másodperccel a vége előtt dobott triplájával pedig a győzelmet is megszerezték. Az Ankara így kényelmes(ebb) helyzetből várhatja a záró játéknapot, hiszen egy esetleges győzelemmel vagy az Edirne vereségével mindenképpen bent maradnak az első osztályban. Tucker mellett egyébként még Kalin Lucas (22/12 pont, 9 gólpassz) játszott kimagaslóan jól, a Karsiyakában pedig D.J. Strawberry (21/6 pont, 7 gólpassz, 7 lepattanó) és Baris Hersek (23/12 pont) hoztak extrát.

 

Banvit BK (15-14) – Trabzonspor Medical Park (15-14) 93-97 h.u.

Nem mindennapi, hosszabbításos meccset nyert meg a Trabzonspor a Banvit vendégeként, ahol az izgalmak mellett a parádés teljesítményekben sem volt hiány. A nagyot hajrázó, immár ötös győzelmi szériában lévő Trabzonspor ezzel a sikerrel beérte közvetlen riválisát, ráadásul a semmiből feljött az ötödik helyre, amit az Edirne esetleges legyőzésével meg is őrizhet a hétvégén. E.J. Rowland (18/3 pont, 5 gólpassz) kosarával a rendes játékidőben még hosszabbításra tudta menteni a meccset a Banvit, Fortuna istennő azonban a Trabzonsporral volt a túlórában, így hajszál híján ők örülhettek. A teljesség igénye nélkül a hazaiaknál Chuck Davis (26/9 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és Keith Simmons (22/12 pont, 9 lepattanó), a vendégeknél pedig Dwight Hardy (25/3 pont, 4 lepattanó) és Andrija Sztipanovics (21 pont, 8 lepattanó) voltak a legkiemelkedőbbek.
    

Torku Selcuk Universitesi (12-17) – Türk Telekom (15-14) 97-100

A Türk Telekom sem akart lemaradni a többi playoffba igyekvő csapattól, és végül nagy nehézségek árán, de kiharcolta a győzelmet a Selcuk otthonában. Ezáltal az utolsó fordulóban nem mindennapi izgalmak várnak ránk, hiszen az 5-9. helyek között mindegyik csapat 15-14-es mérleggel áll, és az egyikük le fog maradni a rájátszásról. Ezt a meccset egyébként a negyedik negyed derekán fordította meg 77-73-ról egy 12-0-s futással a Türk Telekom, ami után már stabilan náluk maradt az előny. Ben McCauley (22 pont, 6 lepattanó) és Josh Carter (24/9 pont) voltak az ankaraiak vezérei, a Selcukban pedig Hakim Warrick (28 pont, 9 lepattanó) volt a legjobb.

 

Edirne Eskisehir (9-20) – Royal Hali Gaziantep BSB. (13-16) 92-81

A Gaziantep ellen egy hősies, 31-14-re megnyert negyedik negyeddel továbbra sem adja fel a kiesés elleni harcot az Edirne. Próbálják megragadni az utolsó szalmaszálat a szezon második felére alaposan feljavult hazaiak, ám az Ankara bravúrgyőzelme nagyon nem jött jól nekik, hiszen csak akkor maradhatnak bent, ha riválisuk kikap a Galatától, ők pedig nyernek Trabsonban. Nem lesz könnyű feladat, ám az borítékolható, hogy mindent el fognak követni a siker érdekében. Az ezúttal is remeklő Marcus Haislipben (23/3 pont) és Manny Harrisben (19 pont, 6 lepattanó) mindenesetre bízhatnak szurkolóik, rajtuk eddig sem múlott semmi.

 

Usak Sportif (12-17) – Tofas Bursa (8-21) 80-75

A nagymúltú, de a legutóbbi három évben is még playoff résztvevő Tofas Bursa az utolsó forduló eredményeitől függetlenül is kiesett az első osztályból, miután a nem túl motivált, teljesen tét nélkül játszó Usakot sem tudták legyőzni. Ez volt zsinórban a hatodik veresége a Tofasnak, és ahogy a múlt heti, Ankara elleni súlyos pofonjuk után sejteni lehetett, nem tudtak megmenekülni. Ezen a meccsen Eric Buckner (20 pont, 10 lepattanó) volt a Tofas veszte, akiken még Lamar Patterson (20/6 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó) és Lance Harris (15 pont, 7 lepattanó) sem tudott segíteni.

 

A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Besiktas Integral Forex – Fenerbahce Ülker 
Türk Telekom – Anadolu Efes 
Istanbul BSB. – Darüssafaka Dogus
Galatasaray Liv Hospital – Rönesands TED Kolejliler Ankara 
Pinar Karsiyaka – Usak Sportif
Tofas Bursa – Banvit BK 
Trabzonspor Medical Park – Edirne Eskisehir    
Royal Hali Gaziantep BSB. – Torku Selcuk Universitesi

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus