TBL elődöntő, 4. mérkőzés: Nagy fordítás után döntős a Galata is

A török bajnokság másik elődöntője is véget ért, a Galatasaray 14 pontos hátrányt ledolgozva győzte le a ligaelső Banvitot, így esélyük nyílt megvédeni címüket.

Elődöntő, 4. mérkőzés
Galatasaray Liv Hospital (4.) – Banvit BK (1.) 73-66
Az alapszakaszt fölényesen megnyerő Banvit kényszerhelyzetben volt a mérkőzés előtt, hiszen az alapszakasz fölényes megnyerése után egy vereséggel elbúcsúzhattak döntős álmaiktól. Ennek szellemében neki is ugrottak a Galatának rögtön a feldobás után, 13-4-re léptek el. Innen egy 13-0-s futással fordított ugyan a címvédő, ám a negyed végére visszaszerezte előnyét a Banvit, majd a félidőig egyértelműen dominálta is az összecsapást, a nagyszünetre már tetemesnek számító, 14 pontos előnyt építettek maguknak (28-42). Fordulás után aztán nagyon összekapták magukat a hazaiak, a szezonban immár sokadszor sokkal jobb második félidőt produkáltak. Jobb szellemben és ritmusban jöttek vissza a parkettra a bordó-sárgák, valamint elkezdtek beesni a triplák is hazai oldalon, így rövidesen fordítottak is (48-47). A Banvit ekkor még visszavette a vezetést, ám ez tiszavirág életűnek bizonyult, a lendületbe jött Galata pedig beindította a hengert, így a záró játékrész elején 13 ponttal lépett el riválisától. Ezen az estén ez a különbség már túl nagynak bizonyult a vendégek számára, akik hiába próbáltak meg mindent, erejükből nem futotta fordításra. Manuchar Markoishvili (19/15 pont) és Carlos Arroyo (18/9 pont) szétdobták a Banvitot, a többiek pedig hasznos mezőnymunkával segítették csapatukat. A Banvitban ezzel szemben nem volt egyetlen vezér sem, így az ígéretes szezonnak keserű vége lett számukra. A Galata viszont a viszontagságos rajt és az Euroliga rájátszás után ismét döntőt játszhat és megvédheti címét, az ellenfél a nagy rivális Fener lesz.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Galatasaray javára.

Korábban véget ért
Fenerbahce Ülker (2.) – Pinar Karsiyaka Izmir (6.) 

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Fenerbahce javára.

A rájátszás alakulása:


Fotó: tbf.org.tr

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus