EuroChallenge: J csoport - Az ellenfelek

BCM Gravelines

Történelem

Őket ismerhetjük leginkább, hiszen két esztendővel ezelőtt, a 2010-2011-es szezonban már találkozott egymással a két csapat. Akkor az első csoportkör harmadik fordulójában a szolnokiak 70-69-re verték a már akkor is kitűnő erőkből álló franciákat, a "visszavágón", a hatodik fordulóban azonban 82-71-es Gravelines diadal született. Ezzel mindkét gárda 3-3-mal végzett, a gallok viszont jobb egymás elleni eredmény miatt továbbmentek az A csoport második helyén a Szpartak Szentpétervár mögött. Érdekesség, hogy míg ebben a szakaszban nagyon megszenvedtek, addig a második csoportkör K csoportját 5-1-es mérleggel abszolválták, csoportelsőként jutottak a legjobb 8 közé, ahol viszont két vereséggel (91-92, 86-68) kiestek a későbbi döntős Lokomotiv Kubany ellen.

Csak hogy egy kicsit el tudjuk őket helyezni a EuroChallenge-n kívül is: Abban az esztendőben negyedik helyen végeztek a francia első osztály alapszakaszában, majd az elődöntőben szenvedtek vereséget a Cholet-től, ezzel viszont elnyerték a jogot, hogy indulhassanak a következő évi Euroliga selejtezőtornáján. Megpróbálták ugyan, de nem sikerült nekik, hiszen rögtön az első meccsen kiestek a szintén francia ASVEL-lel szemben, így a EuroCupban folytathatták a nemzetközi kupaküzdelmeket. A második számú európai kupasorozat első csoportkörében 5-1-es mérleggel zártak az A jelű négyes első helyén, utána viszont némi meglepetésre 0-6-tal csoportutolsók lettek a legjobb 16 között. A francia alapszakaszt tavaly megnyerték, ám egy botrányos sorozatban 2-1-re alulmaradtak a nyolcadik kiemelt Cholet-val szemben, így már a negyeddöntőkben kiestek a rájátszásból - idén ezért is indulhattak csak a EuroChallenge-ben.

Az idei év, húzónevek

Jelenleg vezetik a francia pontvadászatot, de ezt óvatosan kell kezelni, mert 10-5-ös mérlegüket még három csapat tudja rajtuk kívül - pontkülönbséggel vezetnek egyelőre -, 9-6-tal hatodik helyen lehet állni, 7-8-as mérleggel pedig akár a 12-en is, elképesztően szoros a francia A csoport alapszakasza a "félidőnél". A EuroChallenge első csoportkörében idén 4-2-vel zártak és csoportelsők lettek a G csoportban. Két meglepetésvereségük volt, hiszen a csontutolsó, ciprusi Apollon egyetlen győzelmét ellenük érte el, és otthon is ki tudtak kapni a végül harmadik helyen záró SLUC Nancy-tól - a szintén 4-2-vel záró fehérorosz Tsmoki Minszket viszont oda-vissza verték.

Legjobb játékosuk az amerikai irányító, Dwight Buycks, aki mind nemzetközi színtéren, mind a hazai pontvadászatban a legjobb pontszerzőjük - a Pro A-ban egyébként második a teljes listán -, és természetesen a játékszervezésben is az egyik vezető. Eléggé furcsa, hogy a EuroChallenge-ben nagyon nem megy neki kintről - mindössze 3 triplája ért célba 17 kísérletből -, otthon viszont 45%-kal dob a hármasvonalon túlról is, nem nagyon érdemes tehát feladni kint. Mellette a másik "játékgenerátor" a francia válogatott Yannick Bokolo, aki idén nem a pontszerzéssel, sokkal inkább a társak kiszolgálásával van elfoglalva.

Három triplaspecialistájuk van. Akire leginkább oda kell figyelni, az Julius "Juby" Johnson, aki az EC-ben 5.4-szer, otthon pedig 6.5-szer emeli rá a triplát meccsenként, előbbi sorozatban 48.1%-os, utóbbiban pedig 35%-os hatékonysággal - igazi nehéztüzérnek számít, az EC-ben 27 triplarádobása mellett mindössze 5-ször próbálkozott kettessel. A másik két ember már érdekesebb kérdés. David Noel a Pro A-ban csak kiegészítőnek számít a Gravelines-nél, átlag 17.5 perc alatt mindössze 3.8 pontos átlagot tud felmutatni, 18%-os tripladobással, viszont az EC-ben 23 perc alatt 9.2-es átlagot tudhat magáénak, és 45.5%-kal tüzel "a belvárosból" - teszi ezt nem is kevés kísérlettel. A két méteres amerikai kiscsatár ráadásul a lepattanózásban is komoly szerepet vállal magára a csapatban, az ő aktuális formája kulcs lehet együttese sikerében. A francia Abdoulaye Mbaye-nak is sokkal jobban megy Európában, hiszen az EC-ben csapata második legeredményesebb játékosa meccsenként 11.7 egységgel, meccsenkénti 3.5 triplakísérletét pedig 42.9%-kal értékesíti.

A palánk alatt a két 206 centis francia, Ludovic Vaty és Ousmane Camara az úr - ők egyébként az együttes legmagasabb játékosai, így némi magasságfölényben lehet ellenük az Olaj, kérdés, hogy a kiváló rúgókkal megáldott Gravelines játékosok ellen mennyire sikerül ezt kihasználni majd. Vaty 11.2 ponttal a csapat harmadik legjobb pontszerzője - ráadásul 63.6%-os pontossággal dolgozik mezőnyből - amellett, hogy 6.2 pattanóval ő a második a házi pattanólistán. Azon a listán, amelyet Camara vezet 8.3-del mérkőzésenként, és aki emellett szintén jó, 63.3%-os hatékonysággal 8.5 pontot is berak a közösbe meccsenként. Mindkettejük nagy erőssége, hogy ritkán vállalják túl magukat, és az ellenfél palánkja alatt is sokszor eredményesen várják a lecsorgó labdákat - Vaty 2.8, Camara pedig 3.2 támadópattanót szed meccsenként.

Akikkel még érdemes foglalkozni, az Cyril Akpomedah, aki jól pattanózik és a hazai bajnokságban jól triplázott eddig - az EC-ben nem -, illetve JK Edwards, aki a palánk alatt lehet komoly tényező, nagyon jó pattanózó ő is.

Összességében nagyon erősek, rendezetlen játék ellen halálosak, de felállt védelemmel szemben verhető gárda benyomását keltik. Ellenük szólhat még kiegyensúlyozatlanságuk is - minden korábbi eredményük ellenére bennük van bármelyik estén egy komoly leolvadás, akár sokkal gyengébb csapatok ellen is, lásd Apollon elleni vereség.

Hapoel Holon

Történelem

Róluk tudhatunk a legkevesebbet, hiszen az 1996-1997-es Korac kupa óta nem indultak a nemzetközi porondon. Ez azért is érdekes, mert volt egy elképesztően nagy sikerük a 2000-es évek végén: a 2007-2008-as izraeli bajnokság alapszakaszát megnyerték és a döntőben megverték a Maccabi Tel-Aviv együttesét. Ez az elmúlt 42 évben mindössze nekik, illetve a Hapoel Galil Gilboának sikerült - utóbbiaknak is csak kétszer. Az akkori csapat és az egész bajnokság legértékesebb játékosa az a PJ Tucker volt, aki jelenleg a Phoenix Suns kezdő kiscsatára. A bajnoki cím után sem indultak egyik kupában sem, komoly anyagi gondba kerültek az előző szezonban is, annak is örülhetnek, hogy nem zárták ki őket az izraeli bajnokságból a játékosok és a szakmai stáb felé fennálló anyagi tartozásuk miatt - ez azért külföldön nem úgy megy, mint Magyarországon. Mindennek ellenére ötödikek lettek az alapszakaszban, a negyeddöntőben pedig kiverték pályahátrányból a Hapoel Jeruzsálemet. A Final Fourban aztán már nem történt meglepetés, a Maccabi simán verte őket.

Az idei év, húzónevek

Nem nagyon megy nekik idén a hazai pontvadászatban, hiszen 13 fordulót követően mindössze a 10. helyen állnak a 12 csapatos bajnokságban. 5-8-as mérlegükkel azért reménykedhetnek, de izgulhatnak is, hiszen a mögöttük lévő két együttes 4-9-cel áll, még ketten állnak rajtuk kívül 5-8-cal, plusz még ketten 6-7-tel - a Maccabit leszámítva ez a bajnokság is nagyon szorosan alakul. Az EC előző körében a H csoport második helyén végeztek 4-2-es mérleggel. A kötelezőt hozták - az utolsó helyezett Armiát kétszer is megverték -, a Telekom Bonn-nal 1-1-re zártak és nagyon megverték otthon az Antwerp Giantset (24 ponttal), így az utolsó forduló előtt úgy utazhattak Belgiumba, hogy ha nem kapnak ki nagyon, akkor csoportelsők. Ebből aztán az lett, hogy majdnem sikerült még a továbbjutást is elszórakozniuk, végül "csak" 19-cel maradtak alul, így viszont lecsúsztak a második helyre a Bonn mögé.

A Gravelines-nel szemben nagy különbség, hogy elképesztően kevés játékost forgatnak, 7, nagyon maximum 8 emberes rotációt alkalmaznak, ennek megfelelően statisztikáik is nagyon koncentráltak. Nem meglepő, hogy négy amerikaijukra támaszkodnak, egyértelműen ők viszik a hátukon a gárdát. Legjobb játékosuk a center, Franklin Hassell, aki 18.0 pontja mellé 12.2 pattanót átlagol - közte 5.3 támadót -, gyakorlatilag korlátlan úrnak számít a palánkok alatt és lefaultolni sem érdemes, mert átlagban négyből három büntetőt a helyére rak. Palánk alatti társa Lawrence Hill, aki 10.8 pontot és 7.8 pattanót rak be a közösbe mérkőzésenként - jól mutatja Hassell palánk alatti fölényét, hogy ez utóbbi adattal Hill a második a csapatlistán, pedig több mint 4 pattanóval szed kevesebbet, mint csapattársa. Nála már érdemesebb próbálkozni a faultokkal, hiszen mindössze 56.3%-os büntetőző, viszont nagyon érdekes adat, hogy 3.5 gólpasszt kioszt meccsenként, nagyon jó szemű játékosról van szó.

A külső sorban Jerome Dyson viszi a prímet, ő ugyanannyi pontot átlagol, mint Hassell (18.0), emellett kioszt 4.0 gólpasszt is. Nála mindenképpen a faultok kiharcolását kell kiemelni, hiszen találkozónként 7-szer ütnek neki oda, igaz, a büntetőket elég rosszul értékesíti (66.7%). Kitűnően dob viszont kintről is, hiszen meccsenkénti 6.5 triplapróbálkozását 41%-kal küldi a helyére, úgyhogy kintről-bentről veszélyes kosarast tisztelhetünk a személyében. Hármas poszton található a negyedik amerikai, David Smith, aki egy igazi mindenes - 10.8 pontja mellett 6.5 pattanót, 3.0 gólpasszt és 4.5 kiharcolt faultot is fel tud mutatni. Triplát nem tud dobni, de nem is nagyon próbálkozik vele, ám neki nem is feltétlenül a közvetlen pontszerzés a feladata, hanem minden piszkos munka elvégzése, és ezt kifejezetten jól is csinálja.

Mindenképpen említést érdemel még három izraeli kosarasuk. Zachary Rosen a csapat kezdőirányítója, de a négy amerikai mellett szerepe azért eléggé háttérbe szorul. A külső dobás az erőssége, nem nagyon szabad feladni, de ugyanúgy epizódszerepet tölt be, mint bárki a padról. A Hassell-Hill duó pihentetését általában Sean Daniellel szokták megoldani, aki magasember létére egészen jó kézzel van megáldva. A külső sor rotációjában pedig még Schlomo Harrush nevét kell megemlíteni, szintén annyi feladattal, hogy alájátsszon az éppen pályán lévő amerikaiaknak.

Az nagyon komoly meglepetés lenne, ha ők ebből a négyesből továbbmennének, ezen a szinten már ennyi bevethető játékos nagyon kevésnek számít, ráadásul láthatóan nem is nagyon akarnak több emberrel számolni. Ha valahol az Olajnak lehet komoly keresnivaló idegenben is, az Izrael lesz.

Paris-Levallois

Történelem

Nekik nem sok múltjuk van még, hiszen két klub, a Paris Basket Racing és a Levallois Sporting Club Basket összeolvadásából alakultak 2007-ben. Első évükben kiestek, majd rögtön fel is jutottak az első osztályba, de komolyabb eredményeik még nincsenek. Tavaly hatodik helyen végeztek a bajnokság alapszakaszában, és az Orléans ellen ki is estek rögtön a negyeddöntőben - ez előtt összesen egyszer jutottak be a PO-ba, akkor a hetedik helyen, úgyhogy tavaly legjobb eredményüket érték el. Azt azért meg kell említeni, hogy a Paris Basket Racing egy nagyon patinás klub volt, 1922-ben alapították és olyan játékosai voltak, mint Mirsad Turkcan, vagy az a Tony Parker, aki itt kezdte profi pályafutását 1999-ben, és innen került ki a San Antonio Spurshöz 2001-ben, azóta pedig már a francia kosárlabdázás legendája.

Az idei év, húzónevek

Jelenleg pont a korábban kivesézett Gravelines mögött a második helyen állnak a francia első osztályban, nekik is 10-5-ös mérlegük van, de rájuk is igaz, ami a Gravelines-re, nem nagyon nyugodhatnak meg, mert nagyon szoros a mezőny és az alapszakasz fele még hátra van. Az EC első csoportkörében az E jelű négyesben végeztek az élen 4-2-vel, egy drámai utolsó fordulót követően. Az utolsó helyezett román BCMU Pitestit oda-vissza verték, de a belga Mons-Hainaut ellen otthon kettővel kikaptak, idegenben 1-gyel nyertek. Az Okapit idegenben is meg tudták verni 10-zel, így az utolsó forduló előtt annyi volt a kérdés, hogy otthon kikapnak-e 10-nél több ponttal vagy sem. Majdnem megtették, az utolsó támadásból tudtak egy kosarat szerezni, ezzel lett a vége 81-90, így ők jutottak ebbe a csoportba, az Okapi pedig az L-be.

A másik francia alakulathoz hasonlóan ők is nagyon sok embert használnak, és talán a csoport legnagyobb neveit itt találjuk. A gárda két húzóembere a két amerikai palánk alatti kosaras, Sean May és Jawad Williams. May az egész francia bajnokság legjobb pontszerzője 20.5 egységgel, míg a EuroChallenge-ben második 22.5-es átlaggal, emellett otthon 7.2, nemzetköziben pedig 7.0 pattanót szed le meccsenként, abszolút a csapat legnagyobb neve. Jó kezű játékos egyébként, nagyon jól dob középtávolról is és a palánk közelében is szépen oldja meg a helyzeteket. Nem túl atletikus, viszont iszonyatos testi ereje van, 206 centijéhez 126 kiló párosul - nem csupa izomból. Lomhának tűnhet a külső szemlélő számára, és nem éppen kosarasalkatnak, de nem véletlenül volt a 2005-ös NBA draft 13. választottja - túl nagy súlya miatt sokszor volt sérült, emiatt kopott ki a ligából.

Palánk alatti társa, Williams a francia bajnokság ötödik legjobb pontszerzője 16.8-del, az EC-ben pedig 15.5-es átlagot tudhat magáénak 5.5 pattanó mellett. Amerikában hármast játszott általában, úgyhogy kintről sem teljesen halott, de inkább egy jómunkásember - ehhez képest elég sokat vállal, de az ellenfelek úgy lehetnek vele, hogy inkább ő, mint May. Az biztos, hogy nagyon érzik egymást, hiszen 2002 és 2005 között már játszottak egymás mellett a North Carolina Tar Heels csapatában, akikkel 2005-ben NCAA bajnoki címet is szereztek. Akkori csapattársaik voltak többek között Raymond Felton, Marvin Williams és Rashad McCants is - ennek az együttesnek volt a pont- és lepattanókirálya May.

A külső sor legfontosabb embere a francia válogatottban is már többször feltűnő, 22 éves Andrew Albicy, aki 10.5 pontja mellett 6.2 gólpasszt is kioszt meccsenként, ez utóbbival pedig csapata legjobbja. Albicy nagy fegyvere még a triplája, hiszen meccsenkénti 3.5 kísérletét nem kevesebb, mint 57.1%-kal értékesíti és azt sem árt megjegyezni, hogy mindössze 178 centi, ennek megfelelően villámgyors, borzasztóan veszélyes labdalopó (2.7). Két igazi kiszolgáló van még a csapatban rajta kívül. Az egyik Albicy hátvédtársa, a szintén irányító Antoine Diot, aki 11.0 pontja mellé 4.4 gólpasszt tud felmutatni. Ő is jól dob kintről, de túl sokszor nem próbálkozik. Nagyon sok labdát ad el (3.2), de nagyon sokat is szerez (2.8). A másik pedig az amerikai dobóhátvéd, Julius Hodge, aki nem nagyon szokta túlvállalni magát, ettől függetlenül nagyon hasznos tagja az együttesnek.

A kiegészítőjátékosok közül meg kell említeni a szenegáli kiscsatárt, Maleye Ndoyét, aki kiválóan dob kintről, leginkább erre használják az együttesnél. Mellette komoly szerepe lehet az amerikai dobóhátvédnek, John Cox-nak is, akinek eddig az EC-ben nagyon nem megy, pocsék százalékkal dob, másban pedig nem igazán jeleskedik, de a francia bajnokságban sokkal jobbak a mutatói, benne van, hogy a második csoportkörre már ő is felébred. A palánk alatti részleg Louis Labeyrie-vel teljes, aki leginkább May és Williams pihentetését oldja meg. Támadásban eléggé limitált kosaras, hátul viszont hasznos, egész jó pattanózónak számít. Giovan Oniangue-t is illik megemlíteni, de ő legtöbbször csak pályán van, értéket nem igazán tesz csapata teljesítményéhez, főleg ha az előbb felsorolt nevekkel hasonlítjuk össze.

Papíron ez a csapat talán még a Gravelines-nél is erősebb. Ha May bírja és nem sérül le, akkor elég komoly esélyesei a csoport megnyerésének, de legjobb 3-4 játékosuk után azért van egy elég komoly választóvonal - míg a Gravelines-nél inkább sok hasonló képességű kosaras van a keretben -, inkább csak sokan vannak, mint hogy mély csapatnak lehessen őket titulálni, 1-1 kulcsjátékosuk sérülését nem igazán bírnák el.